A főtanácsnok szerint az EKB nem lépett túl a mandátumán

Az Európai Központi Bank szükség esetére kilátásba helyezett „korlátlan”” kötvényvásárlási készsége még éppen beleférhet a bank hivatalos mandátumába, ha bizonyos feltételek teljesülnek – vélte az Európai Bíróság főtanácsnoka az ügyben szerdán közzétett véleményében. Formális ítélethirdetés leghamarabb 4-6 hónap múlva esedékes.

Pedro Cruz Villalón főtanácsnok szerint az EKB azon szándéka, hogy megvédje az euróövezetet a gazdasági összeomlástól és ennek érdekében másodlagos piacokon kormányzati kötvényeket vásároljon a 2012 szeptemberében meghirdetett korlátlan kötvényvásárlási programjával (OMT – Outright Monetay Transactions), önmagában összeegyeztethető az EU alaptörvényével és beleférhet a bank által felügyelt monetáris politika határai közé.

Bizonyos feltételeknek azonban ez esetben teljesülniük kell, így mindenekelőtt az EKB nem lehetett részese semmilyen pénzügyi segítségnyújtásnak olyan ország felé, amely esetében korlátlan kötvényvásárlást valósítottak meg.

Villalón általában is visszatérően hangsúlyozta, hogy nem kis részt hipotetikus kérdést véleményeznek, amennyiben az OMT még sohasem került alkalmazásra, tényleges végrehajtási menetére vonatkozó tételes leírás pedig nem létezik, így csak azt lehet megítélni, hogy milyen lenne a helyzet, ha adott körülmények között kerülne rá sor.

Emlékezetes, hogy a főtanácsnoki vélemény azon eljárás részeként született, amelyet a karlsruhei német alkotmánybíróság sokakat meglepő tavaly februári megkeresése indított el Luxembourgban. A német bírák eredetileg azon a beadványon kezdtek el dolgozni, amit az OMT-program bejelentésére válaszul nyújtottak be Karlsruhéban a német kormány európolitikáját – sok esetben magát a német eurótagságot is – megkérdőjelező német közgazdászok, politikusok és közéleti személyek egy csoportja.

A német alkotmánybíróság nyolc bírája közül hat látszólag a beadvány szerzőivel értett egyet, és az Európai Központi Bank EU-szerződésben meghatározott mandátumával összeegyeztethetetlennek ítélte a kötvényvásárlási programot. A karlsruhei testület ugyanakkor véleményének súlyát jelentősen tompítva és saját kétségeit is elárulva – történetében először – az Európai Bírósághoz fordult jogértelmezésért. (E lépésükért amúgy a főtanácsnok közvetve „megdicsérte” a német kollégákat, amikor véleményében kifejtette: az EKB olyan széleskörű szakértelemmel, tapasztalattal és eszköztárral rendelkezik, aminek a bíróság szükségszerűen híján van, ezért az utóbbinak „igen körültekintően” szabad csak eljárnia a bankkal kapcsolatos kérdés megítélésében.)

Karlsruhe alapvetően két dolgot kérdezett Luxembourgtól. Mindenekelőtt szükségesnek tartotta tisztázni, vajon a korlátlan kötvényvásárlási program (bármikor is kerül rá sor) tekinthető-e még monetáris politikai eszköznek, vagy inkább már gazdaságpolitikai beavatkozásról van szó? (Az EKB mandátuma kizárólag csak az első területre érvényes.)

Másodsorban pedig: vajon az OMT bevetése nem meríti-e ki más tagállamok pénzügyi kisegítésének fogalmát? (Ez utóbbi lehetőségét elvben kizárja az euró megvalósításáról intézkedő alapszerződés, más kérdés, hogy a 2010-es görög válság óta bizonyos támogatási lehetőségek megteremtésére időközben mégiscsak születtek kreatív megoldások, amelyek azonban adott formájukban még éppen összeegyeztethetők a szerződés előírásaival. Még kategorikusabban tiltja azonban más országok pénzügyi támogatását maga a német alkotmány, voltaképpen ez is volt a karlsruhei per közvetlen alapja.)

A főtanácsnoki válasz mindkét kérdésre voltaképpen „európárti”. Egyfelől úgy véli, hogy létezhet olyan helyzet, amelyben az OMT közvetlenül a monetáris politika „kinyújtott karjaként” (de még annak részeként és annak érdekében) igyekszik kifejteni hatását. Ezzel ugyanis az EKB elő tudja segíteni, hogy a kérdéses kormány kötvénye – és ezen keresztül az érintett nemzetgazdaság is – „normális” piaci állapotba kerüljön, amivel viszont az EKB kaphat használható mozgásteret hagyományos monetáris politikai eszközeinek alkalmazásához.

Mint Villalón fogalmaz: az intézkedés „nem konvencionális monetáris politikai eszköznek” tekinthető, (ami amúgy teljesen egybevág az EKB 2012-es érvelésével.). Ehhez mondja azonban egyebek között szükséges feltételnek azt is, hogy ez esetben az EKB nem lehet részese ugyanezen ország felé semmilyen pénzügyi támogatási programnak, és világos és meggyőző indoklással kell szolgálnia a „nem konvencionális eszköz” bevetésére.

A második kérdésre – nem meríti-e ki az OMT más tagállamok közvetlen pénzügyi támogatását? – a főtanácsnok válaszában egyfelől elismeri, hogy itt alapvető kérdésről van szó, másfelől viszont úgy véli, hogy amennyiben az OMT-et úgy bonyolítják, hogy közben piaci árat teremtenek a kérdéses kötvények vonatkozásában, úgy nem lehet pénzügyi támogatásról beszélni.

A jelen helyzetben a főtanácsnoki véleményt szakértők különösen azért tartják fontosnak, mert a Mario Draghi-vezette EKB a napokban készül közzétenni első átfogó elképzeléseit egy leendő, befektetést élénkítő expanzív monetáris politikáról. Mindennek hitelességét azonban eléggé megtépázta volna egy negatív luxembourgi vélemény.

A főtanácsnoki álláspontot ugyan nem szükségszerűen kell, hogy kövesse a bíróság döntése, de jellemző tendenciaként nem is igen szokott attól eltérni. A mostani esetben azonban még a bírák döntése sem jelenti majd a történet végét, lévén, hogy az ügy utána visszakerül majd Karlsruhéba, ahol a német alkotmánybírákra vár, hogy az ismertté vált vélemény birtokában véglegesítsék a német bíróság álláspontját.