Betiltják a koldulást Norvégiában

Betiltja a kéregetést egész Norvégia területén a parlament jövő évtől. Kritikusok szerint a kelet-európai romák ellen irányul az intézkedés.

A javaslatot a kisebbségben kormányzó jobboldali kormánykoalíció vetette fel, azonban csak a héten vált valósággá, miután hosszas tárgyalások után a Centrumpárt (Sp) támogatását is megszerezték. A törvényjavaslatot pénteken tárgyalta a norvég parlament, a Storting. A javaslat szerint előbb – idén nyártól – az egyes önkormányzatok dönthetik el, hogy korlátozzák-e a köztéren kéregetőket, majd pedig 2015-től az egész ország területén megtörténne ez. A kormányzó Haladás Párt (Frp) igazságügyi szóvivője, Ulf Leirstein szerint az utóbbi években jelentősen megnőtt a hajléktalanokhoz köthető agresszív bűnesetek száma, így azt korlátozni kell. Hatóságok szerint Osloban annyi a zsebtolvajok által elkövetett bűncselekmény, mint a közel nyolcszor népesebb Berlinben. Az indítványt támogató pártok abban is egyetértettek, hogy a hajléktalanokat célzó szociális intézkedéseket kell tenni, valamint további támogatásokat kell a kelet-európai országoknak nyújtani a Norvég Alapból.

Nem lelkesedik a tervezett intézkedésekért a liberális Venstre és a Szocialista Baloldali Párt (SV). A tiltás elsősorban a Romániából érkezett romákra lesz a legnagyobb hatással. A 2012-ben Osloban számba vett 194 hajléktalanból csupán hét volt norvég állampolgár, a túlnyomó többség pedig román. Ellenzők a törvényt egy 200 évvel ezelőtti intézkedéshez hasonlították, amely megtiltotta, hogy az országba zsidók vándorolhassanak be. Többen pedig attól tartanak, hogy a koldulás betiltásával növekedhet a bűncselekmények száma. A törvény visszatérést jelentene a 2005 előtti állapothoz, amikor szintén tilos volt a közterületen koldulás, csakúgy mint Dániában vagy az Egyesült Királyságban.

A norvég társadalom azonban megosztott az ügyben, akárcsak az egyes önkormányzatok, amelyek dönthetnek a tiltásról. Előzetes felmérések szerint a legtöbb önkormányzat nem tiltaná be azt, a dél-norvégiai Lillesand város csütörtökön döntött a tiltás mellett, ám a szavazás itt is rendkívül szoros (15 mellette, 12 ellene) volt. Leif Vagle, a Munkáspárt (Ap) helyi képviselője szerint a közvélemény itt is könnyen változhat. A most megszavazott törvény összhangban van a kormányzó jobboldali pártok programjával, akik többek között a bevándorlás és a közbiztonság javításával kampányoltak a tavalyi választásokon.

Simon Ádám

Friss hírek