Ki oldja meg Bosznia-Hercegovina gondjait?

A nyugat-balkáni térség iránt érdeklődők számára aligha szolgál az újdonság varázsával: Bosznia-Hercegovinát gúzsba kötötte a 20. század. A délszláv háborúk fizikai áldozataik mellett elpusztították a szerbek, horvátok és bosnyákok együttélésbe vetett hitét, s bár a daytoni rendezés elhalkította az addig egymás vérét ontó fegyvereiket, egyúttal kereteket is adott egy már-már élhetetlen ország lehetetlen viszonyaihoz. A jövőbe tekintve pedig továbbra is megmarad a kérdés: ki oldja meg Bosznia-Hercegovina gondjait?

Ma már aligha lehet kérdéses, hogy azok, akik annak idején megálmodták a Nyugat-Balkán „Svájcát”, igencsak melléfogtak, amikor az új álomország színhelyéül éppen Bosznia-Hercegovinát választották. Ezzel együtt pedig az is tagadhatatlan, hogy azok, akik a kilencvenes évek első felében szánt szándékkal rombolták itt az egymástól eltérő vallású, kultúrájú, ugyanakkor anyanyelvükben majdhogynem tökéletesen megegyező nemzetek együttélésbe vetett hitét, sikerrel jártak. Hiszen ha lehet ilyet mondani, ma az egykori jugoszláv tagköztársaság megosztottabb, mint valaha. Az itt élő szerbek, horvátok és bosnyákok talán csak egy dologban értenek egyet: Bosznia-Hercegovinának segítségre van szüksége.

Washington lehet a megoldás

Az egyébként horvát napilap, de mostari székhellyel is működő Večernji list boszniai főszerkesztője úgy véli, hogy mivel a kilencvenes évek elejéhez hasonlóan Európa ismét elbukott, nem kérdéses, csak Washington oldhatja meg Bosznia-Hercegovina problémáit. Jozo Pavković szerint már többször is bebizonyosodott, hogy az öreg kontinens képtelen saját válságait kezelni, és ilyenkor a mára már megszokott forgatókönyv szerint érkezik a „nyugat” renoméját megmenteni igyekvő Egyesült Államok.

Pavković gondolatmenete alapján Washington az elmúlt időszakban is jórészt a partvonalon túlról figyelte amint Szarajevó belegabalyodik Dayton hálójába, ám mivel Európa ismét csődöt mondott, így a főszerkesztő könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy az Egyesült Államok ismét hangsúlyosabban is megjelenjen a térségben. Ráadásul minderre szükség is lenne, hiszen a horvát nemzetiségű publicista szerint a Daytonban született gordiuszi csomót csakis a valódi megteremtője, azaz Amerika lesz képes átvágni. Azzal együtt is, hogy ez vélhetően még a háború lezárásánál is nehezebb feladatnak ígérkezik.

A horvátok átrendeznék a belső viszonyokat

A Bosznia-Hercegovinában élő horvát értelmiség szerint az ország legnagyobb belső problémáját annak az 1+2+3 rendszere adja – azaz az egy ország, két entitás, de három nemzet. Többek között Jozo Pavković is azon a véleményen van, hogy a horvátokkal közös entitást alkotó bosnyákok – többségükkel és a daytoni rendezés gyengeségeivel visszaélve – elragadták a lélekszámában legkisebb államalkotó nemzet jogait, s az ennek következtében kialakult belső feszültségre csak az új szisztéma, az 1+3+3 lehet a kézenfekvő megoldás. Azaz egy harmadik, a bosnyákoktól független horvát entitás megteremtése.

Itt azonban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy egy nemrég napvilágot látott, hosszú távú összehasonlító elemzéseken is alapuló közvélemény-kutatás arra is rávilágított, hogy a fent látható állásponttal szemben a délszláv ország muzulmán lakossága nemhogy önálló entitást nem adna a horvátoknak, hanem ők sokkal inkább Bosznia-Hercegovina mind hangsúlyosabb központosításában látják a problémák megoldását.

Ez utóbbi persze közel sem lenne elfogadható rendszer azokra a szerbekre nézve, akik bár részben önálló entitásban élnek, esetleges függetlenségükről vagy a Szerbiához történő csatlakozás gondolatáról a mai napig sem mondtak le.

Segíthet az integráció

Jozo Pavković szerint nincs még egy ország Európában, amely olyan szinten rá lenne szorulva az Európai Unió, illetve a NATO segítő kezeire, mint Bosznia-Hercegovina. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy az európai integrációs folyamat Szarajevó esetében gyakorlatilag vakvágányra futott. Éppen ezért véli úgy a Večernji list főszerkesztője is; országa számára hosszú lesz a Brüsszelbe vezető út. Méghozzá olyannyira, hogy az vélhetően Washingtonon át vezet majd.

Ugyanakkor az esetleges NATO-tagsággal felturbózott európai integráció gondolata többek között azért is tűnik nehezen járható útnak, mert Bosznia-Hercegovina szerb nemzetiségű lakosai jórészt igen nagy ellenszenvvel tekintenek a világ legerősebb katonai szövetségére. Így a korábbi trendet követve aligha kétséges, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság vezetői a jövőben is elgáncsolnák Szarajevó ilyen irányú törekvéseit.

Valódi csapdahelyzet

Kétségtelen tény, hogy Bosznia-Hercegovina mára jócskán meghaladta azt a daytoni rendezést, amelynek 1995-ben még nem egy élhető, hanem csupán egy háborúmentes ország megteremtése lehetett a valódi célja. Talán az sem vitatható, hogy a délszláv állam jelenlegi belső viszonyrendszere valahol az elégtelen daytoni rendezés leképeződése, s így valamelyest a nemzetközi közösség felelőssége. Egyúttal viszont az is tagadhatatlan, hogy ezen a felelősségen kénytelen osztozni az a boszniai politikai és társadalmi elit is, amely képtelen saját problémáit megoldani, s azok orvoslását kizárólag a határokon túl, nemzeti hovatartozásuktól függően vagy Brüsszelben, Washingtonban, vagy pedig Belgrádban, esetleg utóbbi fő támaszában, Moszkvában látják.

Mátraházi Tibor