Az elmaradt török tavasz és a kormány népszerűsége

A Gezi parkbeli megmozdulások elültével Törökországban is beköszöntött a nyári politikai „uborkaszezon”. Míg a nyugati elemzők többsége egyenesen az Arab tavaszhoz hasonlította a nyár elején történteket, úgy tűnik, a jövőre esedékes választásokon nem történik majd jelentős elmozdulás. De vajon milyen esélyekkel indulnak a megmérettetésnek a török politikai erők? Egy – kissé talán vitatható hitelességű – felmérés eredményei alapján erre kerestük a választ.

Vélhetően a nyárnak és a Törökországot is jellemző végletes politikai megosztottságnak tulajdonítható, hogy míg a kormányoldal provokációról beszélt, az ellenzék azt sem megerősíteni sem megcáfolni nem akarva zavartan vette tudomásul a francia AFP hírügynökség Arab tavaszról készült térképének nyilvánosságra kerülését. A térkép hat csoportba osztotta a forradalmi eseményekben érintett közel-keleti és észak-afrikai államokat. A térképre azonban két „kakukktojás” is felkerült, Irán és Törökország ugyanis nem arab ország.

Az Arab tavasz és Törökország

Az Arab tavasz kétségtelenül az elmúlt időszak meghatározó témája volt a török közbeszédben. A kormány politikája közel-keleti események felé igencsak megosztotta a török társadalmat és különösen Recep Tayyip Erdoğan és kormánya Szíriával szembeni viselkedése váltott ki komoly ellenszenvet a török utca emberében. 2013 nyarának elején azonban Törökország egy másik területen is „kapcsolatba került” az Arab tavasszal. Ekkor kezdődtek ugyanis az isztambuli Gezi park átalakítása elleni tiltakozások.

A békésnek induló tüntetés a rendőrség brutális fellépése nyomán hamar komoly zavargásokba torkollott. Ismert, Nyugat-Európából és az Európai Unióból igen erős kritikák érték a tüntetőket egyszerűen csőcseléknek minősítő Erdoğan-kormányt, a nyugati hírekben pedig sokszor igyekeztek párhuzamot vonni a közel-keleti események és Törökország között. Kisebb nyilvánosságot kapott, hogy a tüntetők többsége egyáltalán nem örült az ilyen erőltetett párhuzamoknak. 

Törökországot az Arab tavaszhoz sorolni már csak azért is egyértelmű tévedés, mivel az országot nem arabok lakják. Másrészt még a legradikálisabb tüntetők sem gondolták, hogy a török politikai élet túl sok hasonlóságot mutatna olyan államokkal, mint Egyiptom, vagy Líbia. Bár a török kormány vallásos és konzervatív nézetei, a török köztársasági – nemzeti eszme és annak megtestesítői elleni sokszor igen faragatlan kirohanásai sokak számára nem elfogadhatóak, azt senki sem kérdőjelezte meg, hogy a kormány legitim módon van hatalmon és 2014-ben szabályos választásokon dől majd el, folytatja-e tevékenységét.

Mi lehet a választás eredménye 2014-ben?

Annyiban valószínűleg nem tévedett sokat az AFP hírügynökség, hogy Törökországban a Gezi park tüntetéssorozata nem váltott ki érezhető változásokat. Ezt megerősíteni látszik egy a napokban a Karma Metodu intézet által nyilvánosságra hozott felmérés, mely szerint a kormányzó Igazság és Haladás Pártja (Adalet ve Kalkınma Partisi, AKP) továbbra is őrzi népszerűségét. A felmérésre persze a kormánypárt azonnal lecsapott és szóvivőjük Hüsseyin Çelik büszkén magyarázta az eredményeket a párt központjában összegyűlt újságíróknak.

A számok igen imponálóak a kormány számára. A Karma Metodu szerint ugyanis ha a választás most lenne, a török szavazók 52 százaléka támogatná a kormányt. A második legnépszerűbb párt, a történelmi gyökerű Atatürkista és szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (Cumhuriyet Halk Partisi, CHP) mindössze a voksok 23 százalékára számíthatna. Őt a radikális nemzeti Nemzeti Akciópárt (Milliyetçi Hareket Partisi, MHP) követné 12,4 százalékkal. A kurdokat képviselő és az évtizedeken át a központi kormánnyal szabályos háborúban álló Kurdisztáni Munkáspárttal és kapcsolatokat ápoló BDP a tíz százalékos parlamenti küszöb alatt maradna 7 százalékos támogatottságával.

Miért pont az AKP?

Még ha figyelembe vesszük, hogy Törökországban (is) ritka a politikai oldalaktól független kutatás, akkor sem tagadható le, hogy az AKP-nek a tüntetések leverése kapcsán tanúsított brutalitása nem vezetett tömeges bizalomvesztéshez és a pártnak van esélye a jövő évben esedékes választások megnyerésére.

De mi lehet az oka, hogy egy ilyen súlyos belpolitikai krízis sem tudta komolyan megrengetni Erdoğanék pozícióit? A kutatás megyére lebontott adatai talán segítenek ennek megértésében. Szembetűnő, hogy míg a török ellenzéki erőknek (CHP, MHP) csak a hagyományosan török nemzetiségű területeken van támogatottságuk, az AKP mind a török nagyvárosokban, mind vidéken, de még a kurd lakosságú megyékben is népszerű.

Bár kétségtelen, hogy a Gezi park eseménysorozata a nyugati nagyvárosokban, ahol amúgy is erős az ellenzék jelenléte, tudott rontani az AKP megítélésén, keleten, főleg a kurd területeken a helyzet változatlan. Itt ugyanis az AKP tevékenységét eleve nem övezte olyasfajta szkepticizmus, mint nyugaton, ahol szinte első perctől az Atatürkista nemzetállam felszámolóit látták bennük. A kurdok számára ugyanis az állami szintű török nacionalizmus érthető okokból nem vonzó, annál nagyobb szerepet tölt be azonban életükben az iszlám, melynek előretörését a politikában egyáltalán nem bánják. Nem véletlen, hogy a tüntetéshullám is a törökök által lakott régiókra, elsősorban a nyugati nagyvárosokra korlátozódott, míg Délkelet-Anatóliában mély csönd honolt.

Ezzel szemben a köztársasági CHP és a nemzeti MHP határozatlan politikája miatt nem igazán tudta növelni részesedését és az erőszakos fellépés miatt az AKP-tól elpártolók leginkább a nem szavazók táborát erősítik. Úgy tűnik tehát, térkép ide, vagy oda, az AFP várakozása ellenére Törökországtól távol maradt és marad az Arab tavasz szellemisége.