Az USA kereskedelmi képviselői inkább otthon maradnak

A kereskedelmi képviselő (USTR) feladata az amerikai kereskedelempolitika kidolgozása és nemzetközi kereskedelmi tárgyalások folytatása az USA képviseletében. Azonban Obama kereskedelmi képviselői az elmúlt négy évben inkább az Egyesült Államokon belül tevékenykedtek, előadásokat tartva a munkásoknak, semhogy külföldön tárgyaltak volna.

A tisztséget 1962-ben hozták létre, és fontosságát jelzi, hogy a képviselő miniszteri szintű poszt. Obama kereskedelmi képviselője 2009 és 2013 között Ron Kirk, korábbi dallasi polgármester volt, jelenleg pedig Michael Froman, a Fehér Ház korábbi gazdasági tanácsadója.

A Washington Times által talált elemzés szerint Obama kereskedelmi képviselői összesen 53 amerikai várost látogattak meg, míg külföldön csak 46 alkalommal jártak 2009 óta. Míg az előző Bush-adminisztráció kereskedelmi képviselői összesen 67 alkalommal képviselték hazájukat az Egyesült Államokon kívül és alig több mint egy tucatszor otthon.

Az idén márciusig szolgáló Ron Kirk kereskedelmi képviselő szerint a trendváltás tudatos politika következménye. Ő úgy nyilatkozott, azért fókuszált belföldre a külkereskedelmi tárgyalások helyett, hogy meghallgathassa a szakszervezeteket és megpróbálja megváltoztatni azok gondolkodásmódját, akik ellenzik a külkereskedelmi megállapodásokat, félve a bérversenytől, a termelés kiszervezésétől, a rossz munkakörülményektől. Kirk úgy fogalmazott: „Ha agresszív kereskedelmi programmal haladnánk előre, nem csak Genfbe, Párizsba, Pekingbe és Afrikába kellene elmennünk, hanem olyan helyekre is, mint Detroit, Pittsburgh és Maine.” Majd hozzátette: „Mi nem csak mentünk és hirdettük a kereskedelem evangéliumát, mi hallgattunk is.” Froman, Kirk utódja kiállt elődje politikája mellett, mert szerinte a belföldön szerzett tapasztalatok segítenek az adminisztrációnak a gazdaságfejlesztésben, ami a nemzetközi tárgyalásoknak is az alapcélja.

Nemzetközi szinten azonban ma nehéz „hirdetni a kereskedelem evangéliumát”, amit a WTO-tárgyalások paralízise is jelez. Az Obama-adminisztráció ugyan újratárgyalt szerződéseket Dél-Koreával, Panamával, Kolumbiával, de az új nemzetközi tárgyalásokra nem fektetett nagy hangsúlyt. Annak ellenére sem, hogy képviselőinek kevesebb számú külföldi útja nagyobb földrajzi hatósugarú volt mint Bush követeié, akik inkább az USA fő partnereihez látogattak el.

A kereskedelempolitikai irányváltás kritikusai szerint az Obama-kormányzat jobban igyekszik jó viszonyt ápolni a szakszervezetekkel, mint szabadkereskedelmi egyezményeket kötni; ezzel pedig elszalasztja a piacszerzési lehetőségeket és árt az amerikai exportnak. A belföldi látogatásokat azok kampányjellege miatt is támadják, amit az erősen elnökpárti retorika és a nagy munkástömegek – akik tendenciózusan a Demokrata Párt szavazói – előtt tartott beszédek keltenek. A kritika alapja, hogy a Bush-követek is igyekeztek az akkori adminisztrációt népszerűsíteni, de külföldi vezetők és gazdasági szakértők előtt, nem a hazai munkásoknak.

Kirk visszautasította a vádakat azt állítva, hogy a kereskedelmi képviselő hivatala a legpártfüggetlenebb szövetségi ügynökség, és a hazai látogatások a nemzetközi kereskedelem iránti amerikai bizalom helyreállítását is segítik. Megjegyezte továbbá, hogy a belföldi hangsúlyra azért van szükség, mert „jó kereskedelempolitika nem születhet vákuumban”. A szövetségi tárgyalóknak ugyanis érteniük kell a helyi gazdasági érdekeket és az üzleti igényeket, ami a hatékonyabb nemzetközi érdekérvényesítést is segíti.

A helyi érdekek és igények valóban fontosak a demokrata szövetségi kormánynak, mely érzékeny a szakszervezeti aggodalmakra. Obama például a tavalyi elnökválasztási kampányban magát az amerikai munkások védelmezőjeként tűntette fel, míg a republikánus Mitt Romney-t a munkahelyek kiszervezőjének. Egy kérdésben azonban lehet egyetértést felfedezni Froman és a kritikusok közé tartozó, a Bush-adminisztráció idején a tisztséget betöltő republikánus Rob Portman nézetei között. Mindketten szeretnék, ha a Kongresszus helyreállítaná azt a 2007-ben megszüntetett elnöki jogkört, melyben a Kongresszus kötött határidővel, módosítások nélkül, korlátozott vitával dönt a kereskedelmi szerződésekről.

Ettől függetlenül Obama kereskedelmi képviselői inkább otthon keresik – némi kampányízzel – a gazdasági növekedést, mintsem egy a multilaterális kereskedelmi szerződésektől elzárkózó nemzetközi környezetben. Ez azonban nem költségkímélőbb. A képviselő hivatalának költségvetése 7 millió dollárral emelkedett 2008 óta és jövőre további 5 millió dolláros emelést szeretnének kieszközölni, az Európai Unióval és az ázsiai ipari hatalmakkal megkezdett kereskedelmi tárgyalások ürügyén.