Kuba továbbra is a szocializmusban látja a jövőt

„Nem reformokról, hanem a rendszer mai viszonyokhoz való adaptálásáról van szó”, így a kubai vezetésnek esze ágában sincs letérni a forradalmi ösvényről, amelyet a mai napig az „egyetlen vezérként” tiszelt Fidel Castro jelölt ki – tudhattuk meg a hazánkba delegált kubai nagykövet előadásából. A karibi szigetország valóban megindult a reformok útján, azonban továbbra sem kíván beállni a kapitalista országok sorába, nem akarja más nemzetek módszereit „másolni”, hanem saját eszköztárából válogatva akar felülkerekedni a globális válság negatív hatásain.

Kuba számára továbbra is „a szocializmus az egyetlen járható út, s az ország vezetősége annak tökéletesítésén dolgozik” – mondta Julio César Cancio Ferrer, Kuba magyarországi nagykövete pénteken, a Marx Károly Társaság központi fórumán.

Új irányvonalak a gazdaságban

A nagykövet miután részletezte, milyen nehéz időszakkal nézett szembe Kuba a Szovjetunió összeomlását követően, az elmúlt közel három év reformfolyamatát ismertette. A kubai kormány 2010 novemberében tette közzé a „Proyecto de lineamientos de la política económica y social” („Gazdaság- és társadalompolitikai irányelvek tervezete”) című dokumentumot, hogy egy több mint három hónapig tartó társadalmi konzultációra bocsássa azt. Az előterjesztetett 290 pontból több módosítást követően végül 313 irányvonal született a gazdaság reformjával kapcsolatban, amelyet a 2011 áprilisára összehívott VI. Pártkongresszus fogadott el. Bár a Kongresszus nem volt arra hivatott, hogy a párt belső életével foglalkozzon, Fidel Castro mégis ekkor jelentette be, hogy visszavonul, pártelnöki posztját öccsének, Raúlnak adva át.

A diplomata kijelentette, hogy Kubában továbbra is a tervgazdálkodásé lesz a főszerep, amelynek gerincét a néptulajdon adja, azonban az új reformok más tulajdoni formáknak is teret engednek – persze mindaddig míg „azok nem ellenkeznek a kubai jogszabályokkal”, s a külföldi tőkét is várja a karibi ország, azonban nem szívesen nyitná meg piacait a multinacionális nagyvállalatok előtt.

Az abszolút számokban mért kubai GDP körülbelül fele a magyarországinak, 2012-ben annak növekedése 3,6 százalék volt, az idei évre pedig 4,5 százalékos növekedést várnak – legalábbis a hivatalos kormányzati adatok erről árulkodnak.

Oktatás, egészségügy, államigazgatás

A kormányzat számára a gazdaság modernizációja mellett kiemelt cél a korrupció megfékezése és az állami bürokrácia csökkentése, valamint a fizetések színvonalának javítása. A szociális biztonsági hálót nem kívánják gyengíteni, annak ellenére sem, hogy a regionális szinten kiemelkedő egészségügyi és társadalombiztosítási rendszer fenntartása komoly terheket ró a költségvetésre. Például a kedvezményes árú élelmiszervásárlást biztosító libreta („könyvecske”, amelyben az állam által a család részére havonta biztosított élelmiszeradagot tartják nyilván) megszüntetését is kilátásba helyezték az Irányvonalak felvázolásakor, a kubaiak azonban ez ellenében szavaztak, ezért egyelőre marad ez a sajátos „jegyrendszer”. A biotechnológia, a gyógyszergyártás terén is újabb kutatásokat terveznek.

A fiatalságot illetően Cancio Ferrer elmondta, hogy fontos célkitűzés, hogy a fiatal korosztállyal is megértessék a forradalom lényegét. Az oktatás és a kultúra támogatása továbbra is jelentős állami támogatásban részesül, de a felsőoktatás mellett a szakmunkásképzésre is jelentős hangsúlyt fektetnek. Az utóbbi időben szigorítani kellet a felsőoktatási felvételi követelményeken, ugyanis az oktatás ingyenessége miatt sok diák az egyetemi képzést választotta egy szakma kitanulása helyett, emiatt azonban súlyos szakemberhiánnyal küzdött az ország az elmúlt években. Jelenleg egyébként 522 ezer egyetemista tanul Kubában (köztük 15 ezer olyan külföldről érkezett hallgató, akik szociális helyzetükből adódóan kiemelt ösztöndíjra szorulnak), s a kormány a GDP 6,5 százalékát fordítja a felsőoktatás finanszírozására.

Energiaforrások

A diplomata kitért arra is, hogy Kuba a jövőben alapvetően három forrásból kívánja fedezni energiaszükségletét: egyrészt nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy a partok mentén komoly kőolajkincsre bukkannak még, azonban kőolajexportőri babérokra nem törekszenek. Másrészt a jövőben nagy szerepet szánnak elsősorban a napenergiának, de a szélenergia is meghatározóvá válhat majd. Továbbá a cukortermelés során felszabaduló melléktermékekből kívánnak bioüzemanyagot előállítani, amelyben brazil tapasztalatokra és szakértelemre támaszkodnak. A nagykövet elmondta, hogy egymillió hektáron fognak bioüzemanyag-gyártási céllal cukornádat termeszteni.

Emellett a 11 millió fős lakosság környezettudatosságát is növelni kívánják, a fogyasztási szokások formálásán keresztül. Egyébként a szigetország az ökológiai lábnyom mérésében eddig is kiemelkedő eredményeket ért el – a kritikák szerint csupán az ottani szegénység miatt.

Nemzetközi kapcsolatok

A nagykövet előadásában a nemzetközi helyzetről és Kuba fontosabb külkapcsolati relációiról is értekezett. Pozitívan szólt az elmúlt évek latin-amerikai integrációs törekvéseiről az ALBA-tól (Bolívari Szövetség a mi Amerikánkért) kezdve az Unasuron (Dél-amerikai Nemzetek Uniója) és Mercosuron (Déli Közös Piac) keresztül egészen a 2011 végén megalakult CELAC-ig (Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége). Kuba számára szimbolikus értékkel bír, hogy azon a napon (2013. január 28.) lett a CELAC (egy olyan összamerikai szervezet, amelynek sem az USA, sem Kanada nem tagja) soros elnöke, amikor éppen az 50. évfordulója volt annak, hogy az Egyesült Államok nyomására Kubát kizárták az Amerikai Államok Szervezetéből (OAS/OEA).

A Kínával és Oroszországgal ápolt kapcsolatokat illetően a nagykövet elmondta, hogy mindkét országot stratégiai partnernek tekinti Kuba. A Kínával folytatott kereskedelem egyre élénkül, ahogyan az oktatási kapcsolatok is: jelenleg 200 kínai diák tanul a kubai felsőoktatásban. A két ország közös biotechnológiai üzem létrehozását tervezi, ugyanis Kínát rendkívül érdeklik Kuba ezen a területen elért vívmányai, Kubának pedig szüksége van a külföldi befektetésekre a fejlődéshez. Oroszország pedig többek között részt vesz a part menti kőolajlelőhely-feltárásokban.

A külföldi beruházások terén valószínűleg előnyben részesítik majd az eddigi baráti országokat, de akár Magyarország számára is rejthet lehetőséget az energiaipar, a mezőgazdaság és az infrastrukturális beruházások terén.

Működhetne egyáltalán Kubában a kapitalizmus?

Egyes elemzők szerint azonban Kubának ajánlatos lenne megvizsgálni más országok piacgazdasági modelljeit is – írja egy tavalyi cikkében a The Economist brit gazdasági lap. Vietnám és Kína példáját (aminek vizsgálata már többször felmerült) azonban sokan elvetik a kulturális és geopolitikai különbségek miatt, s inkább a panamai, brazil vagy Costa Rica-i modellt ajánlják Kuba számára.

Magukról a kubaiakról pedig végképp nem szabad megfeledkezni, mikor arról beszélünk, hogyan szivároghatna be a kapitalizmus rendszere Kubába. Elég arra gondolni, mennyire sokkolták a kubai lakosságot a nemrég bejelentett új adóformák, ebből akár arra is következtethetünk, hogy milyen távol állnak tőlük a magánvállalkozással kapcsolatos közgazdaságtani fogalmak, tehát ami a nyugati piacgazdaságban felnőtt mai vállalkozók számára természetes, az a kubaiak számára mind új fogalom. Emellett persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Kommunista Párt sem akar engedni az irányítási jogköréből. Ezt elnézve már nem is meglepő, hogy a korábbi években lassan haladt a Raúl Castro által indított reformfolyamat. Az Economist szerint a fivérénél jóval gyakorlatiasabb embernek tartott Raúl Castro felismerte, hogy a csökkenő és elöregedő népességű Kuba gazdasága nem hatékony, ezért olyan változtatásokra van szükség, mint a mezőgazdasági földek bizonyos részének privatizációja, 2015-ig az állami munkaerő harmadának elbocsátása (a vezetőség szerint az elbocsátottakat a magánszférának fogja felszívni), a gépkocsi- és ingatlaneladások, valamint a magánvállalkozások engedélyezése. A magyarországi kubai nagykövet előadásából azonban arra lehet következtetni, hogy a Castro-rezsim alatt biztosan nem lehet számítani a kapitalizmus kibontakozására. 

Az Economist elemzői úgy vélik, hogy Raúlnak fel kellene gyorsítania a reformok végrehajtását, ugyanis eddig – legalábbis hivatalosan – nem gondoskodtak az utódlás kérdéséről. A brit gazdasági lap szerint fokozatos átmenetre lesz szükség a kapitalizmus és a demokrácia irányába, ugyanis a kommunizmus hirtelen összeomlása akár polgárháborút is előidézhet (ebbe akár az USA is belekeveredhet az ott élő 1,2 millió kubai emigráns esetleges beavatkozása folytán, ugyanis ők komoly lobbierővel bírnak nem csak Miamiban, de Washingtonban is).

A Latin America Monitor elemzői több forgatókönyvet is kidolgoztak a Castro-fivérek utáni korszakot illetően. Az egyik szerint elképzelhető egy „kubai típusú arab tavasz”, amelyben a Kommunista Párt öregjeit a fiatal generáció váltaná fel, de ennek csak akkor lehetne nagy a valószínűsége, ha a reformok nem kezelnék kielégítő módon az elbocsátott állami alkalmazottak magánszférabeli elhelyezkedését. Egy másik elképzelés egy kínai vagy vietnámi típusú átalakulást vetít előre: a továbbra is fennmaradó egypártrendszer mellett fokozatos piaci liberalizáció menne végbe, amelynek eredményeként létrejönne egy megerősödött középréteg. A harmadik lehetőség, hogy a Kommunista Párt önként hajtja végre a fiatalosítást, de a politikai reformok helyett továbbra is a gazdasági újítások kerülnek előtérbe. De az elemzők által legvalószínűbbnek tartott forgatókönyv az, hogy Kubában a venezuelaihoz vagy az ecuadorihoz hasonló rendszer épül majd ki, de ehhez szükséges, hogy valóban kereskedelmi mennyiségű kőolajra bukkanjanak a partok mentén.

Kuba – legalábbis vezetői – számára tehát továbbra is a szocializmus az egyetlen követendő irány. A reformoknak köszönhetően talán sikerül hatékonyabbá tenni a gazdaságot, ehhez azonban a lakosságnak is gyorsan alkalmazkodnia kell a változásokhoz. Ahogyan a fentiekben már láttuk, az egyik legnagyobb kihívás a vezetőség számára az, hogy növelni tudják-e a lakossági jövedelmek szintjét, valamint továbbra is finanszírozható lesz-e az a szociális, oktatási és társadalombiztosítási rendszer, amelyre Kuba méltán volt büszke hosszú éveken át – s mindezt egy kedvezőtlen globális környezetben.