Dilma Rousseff: az első nő Brazília élén

Amikor a jelenlegi brazil elnöknőt, Dilma Rousseffet gyermekként arról kérdezték, mi szeretne lenni, ha felnő, azonnal rávágta: táncosnő, tűzoltónő vagy trapéztáncos. És a Köztársaság elnöke? Dehogy, erre még csak nem is gondolhatott. Abban az időben Brazília álmában sem választott volna nőt az ország élére. Erre 2011. január 1-jéig várni kellett, Dilmának pedig számos akadályt kellett legyőznie.

Gyermekkor

A kislány Dilmának boldog gyermekkora volt Minas Gerais állam fővárosában, Belo Horizontéban, ahol 1947. december 14-én látta meg a napvilágot a bolgár emigráns Pedro Rousseff és a tanárnő, Dilma Jane da Silva gyermekeként. Dilma imádott biciklizni, fára mászni és Narizinho, Pedrinho, Emília, Visconde és a többiek kalandjait olvasni Monteiro Lobato „A sárga harkály birodalma” című könyvében. Ugyanakkor szerette az operát, amit édesapja társaságában látogatott, valamint Flash Gordon sorozatát, ami kihagyhatatlan volt számára a Pathé mozi matinéin.

A Nossa Senhora de Sion nevű nagy hagyományokkal rendelkező lánykollégiumban tanult és gyakran járt a Minas Tenisz Klubba, ami fontos találkozóhelye volt a város elitjének. Azonban korán megtanulta, hogy minden érmének két oldala van. Egy egészen más, szomorú világ tárult a szeme elé minden alkalommal, amikor az iskolatársakkal és a gimnáziumban tanító apácákkal önkéntes munkát mentek végezni a város egyik legnagyobb és legszegényebb nyomornegyedébe, a Morro do Papagaio favelába.

Egy nap, egy olyan sovány és szomorú szemű kisfiú kopogtatott az ajtón, hogy a kis Dilma gondolkodás nélkül félbetépte az egyetlen papírpénzét. A bankjegy egyik felét odaadta a kisfiúnak, a másik felét megtartotta. Még nem tudta, hogy a „félpénz” semmit nem ér, de osztozkodni már megtanult.

Az aktivizmus korszaka

Csupán 14 éves volt, amikor édesapja meghalt. Már olvasta Émile Zola Germinál című –a francia szénbányák munkásainak embertelen életkörülményeiről szóló- művét és Dosztojevszkij „Megalázottak és megszomorítottak”, valamint „Feljegyzések a holtak házából” című könyveit, sok más klasszikus humanista mellett, amiket édesapja mutatott neki. Az apa a könyvek és emberek szeretetére tanította lányát. Most a testvéreivel, Igorral és Zanával, valamint a férje által hagyott nagy űrben a család fenntartásáért foggal-körömmel küzdő édesanyjával kellett folytatnia tanulmányait.

A középfokú tanulmányait Dilma a Colégio Estadual Central-ban végzi, majd azonnal felvételt nyer a Minas Gerais Állami Egyetem Közgazdaságtudományi Karára –Minas Gerais állam politikai és kulturális életének hevesen pezsgő központjai a ’64-es katonai puccs előestéjén. A legsúlyosabb csapás 1968-ban következett be, amikor a hadsereg által életbe léptetett Al-5-nek köszönhetően Brazília még mélyebbre süllyedt az elnyomás bugyraiban.

A tinédzser évek és a fiatalkor irodalommal, filmklubbal és olyan bárokban zajló politikai vitákkal telnek. Dilma és generációja fejest ugranak a politikai aktivizmusba. Tizenhat évesen már a Polop-ban találja magát, később a Colina, végül a VAR-Palmares tagjává válik –mind illegális szervezet, olyan időkben, amikor a szabadság szó falra felírásáért is letartóztatás járt.

A munkásoknak nem volt joguk jobb munkahelyi körülményeket követelni, a diákok nem szerveződhettek, a színház, az irodalom, a filmgyártás és a művészet általánosan cenzúrázottak voltak, a sajtószabadság nem létezett.

Dilma az elnyomás által letartóztatott, meghurcolt, száműzött, meggyilkolt barátokat lát maga körül. Mindeközben összeházasodik aktivista társával, Claudio Galenóval. Illegalitásba kerülnek és az elnyomás szorító markából két különböző városba kényszerülnek menekülni. A távolság végül megöli kapcsolatukat.

Nem sokkal később beleszeret az ügyvéd-katona Carlos Araujóba. 1970-ben letartóztatják, majd évekig kínzásoknak vetik alá. Minthogy soha, semmilyen fegyveres akcióban nem vett részt, a Katonai Bíróság csak „felforduláskeltés” címén ítélte el, két év és egy hónap börtönbüntetésre. A bűne nem volt több mint még megannyi fiatalé azokban a bizonyos „lázadó években”: meg akarta változtatni a világot.

Az újrakezdés

Annak ellenére, hogy két év egy hónap börtönbüntetést kapott, Dilmát a Sao Pauló-i Tiradentes börtönéből csak majdnem három teljes év elteltével engedték szabadon. Kiengedése után otthon tölt egy kis időt a családdal, hogy testi-lelki fájdalmait enyhítse.

1973-ban Porto Alegrébe utazik férje, Carlos Araujo után, akit szintén bebörtönzött az elnyomás és éppen négy éves raboskodásából szabadul. Ő visszatér az ügyvédi pályájára és újra praktizálni kezd. Dilma felvételt nyer a Rio Grande do Sul Állami Egyetemre és a nulláról kezdi újra tanulmányait, miután Minas Geraisban nemcsak kifutott már az időből, de a baloldali szervezetekben való részvételéért a kreditjeit is törölték. 1975-ben gyakornoki helyet kap az FEE állami szervénél, a Statisztikai és Gazdasági Alapítványnál, egy évre rá pedig életet ad lányának, Paula Rousseff Araújónak, aki 2010 szeptemberében adott életet Dilma első unokájának.

Eljött az idő

A ’80-as évek vége elhozza Brazíliának a diktatúrát követő első demokratikus választásokat. Dilma, ekkor Porto Alegre város önkormányzati képviselő testületének elnökeként –a kampányban- az első körben Leonel Brizolát, a másodikban Lulát támogatja.

A ’90-es évek elején ugyanannak az FEE-nek válik elnökévé, ahol 1975-ben még gyakornokként kezdte pályafutását. Alceu Collares Rio Grande do Sul állam elnökévé választásával Dilma megkapja a Bányák, Energia és Kommunikáció Államtitkára címet, olyan munkába kezdve, amely a jövőben Brazília-szerte meghozza majd neki az elismertséget.

1994-ben, 25 év kapcsolat után elválik Carlos Araújótól, akivel a mai napig nagyon jó barátok. 1998-ban az Unicamp Egyetemen kezd doktori képzésbe szociológiából, azonban jobban belemerülve a politikai munkába, nem jut el tézise megvédéséig. A szövetséges PDT (Demokratikus Munkáspárt) és PT (Munkáspárt) pártok Olívio Dutrát választják az állam kormányzójának, Dilma pedig újra betölti a Bányák, Energia és Kommunikáció Államtitkára posztot. Két évvel később, a két párt közötti szövetség felbomlik, ő a PT-hez csatlakozik. 2002 végén Dilma a második mandátumát fejezi be a gaúcho (így neveznek mindent, ami Rio Grande do Sul szövetségi államból származik) kormányban. Lulát megválasztották a köztársaság elnökévé és a gaúchok egy pillanatig sem kételkedtek abban, hogy az új kormánynak ki kell használnia Dilma képességeit a csapatában. Ezt konkrét tények támasztották alá.

Dilma a gaúcho energetikai szektort romokban találta, befektetések és projektek nélkül, állandósult áramkimaradásokkal, azaz mondhatni Brazília többi részéhez hasonló helyzetben (itt fontos megjegyezni, hogy Dilma már 1999-ben riasztotta a szövetségi kormányt az energiaelosztást fenyegető veszélyek kapcsán, de senki nem hallgatott rá).

Rio Grande do Sul államban azonban harcba száll. Sürgősségi programot indít be, amelynek részeként 984 km hosszú elektromos kábelhálózatot telepít, valamint vízerőműveket, hőerőműveket építtet. Ezen kívül nagy erőfeszítéssel mobilizálja a magán- és állami szektort a fogyasztás csökkentésére, mindezt a lakosság ellátottságának károsodása és az energiatermelés veszélybe kerülése nélkül.

Ezekkel és más lépésekkel, Dilma 46 százalékkal növeli a szövetségi állam energetikai rendszerének kapacitását, elérve, hogy Rio Grande do Sul állam azon kevesek közé tartozzon Brazíliában, akik megmenekültek a Fernando Henrique kormány -2001 és 2002. február közötti – energiaelosztási adója elől.

Ennek a munkának köszönhetően Lula először az új kormány felállításának munkájában való részvételre hívja meg Dilmát, később pedig az egyetlen négyszemközti beszélgetésük után eldönti: ő lesz a bányászati és energiaügyi miniszter.

A felfedezés

Lula, a frissen megválasztott elnök 2002 végén megbeszélésre hívta Rio Grande do Sul állam bánya és energiaügyi titkárát, Dilma Rousseffet, akit addig csak névről ismert. Tudta, hogy Rio Grande do Sul állam képes volt megmenekülni a Fernando Henrique kormány energiaelosztási adója elől és az új Brazíliának, -amit Lula a következő 8 évben felépíteni készült- nagyon sok energiára volt szüksége, hogy újra növekedési pályára álljon és munkahelyeket teremtsen.

Dilma ehhez megfelelő embernek tűnt. De ki is valójában ez a nő? Hogyan gondolkodik? Mit érez? Mik az álmai? – Lula saját magának tette fel ezeket a kérdéseket, amikor Dilma belépett az ajtaján.

“Elég volt egy beszélgetés, hogy világosan lássam, hogy a hatalmas szakemberi hozzáértés mellett Dilmának rendkívüli szociális érzékenysége is van” – emlékezik vissza Lula.

Bányászati és energiaügyi miniszter, később a Casa Civil vezetője és minisztere, Dilma a Lula kormány számos fő programját irányította: Növekedés Gyorsítási Program (PAC), Világítás Mindenkinek, Az én házam az én életem, Pré-Sal (kőolaj-kitermelési program). Munkájával 11 millió brazilhoz juttatta el az elektromos áramot, projektjei 13 millió új munkahely megszületését segítették, 24 millió állampolgár felemelését az abszolút szegénységből, 31 millió ember középosztályba jutását. Így történt, hogy a Brazília megváltoztatásáért diktatúra ellen küzdő fiatal, végül mégiscsak segített megváltoztatni Brazíliát.

Elnökké választása

2010 áprilisában kilépett a kormány munkájából, hogy jelöltként készüljön a közelgő választásokra. Dilma Brazília minden egyes szegletét személyesen akarta megismerni. Nagyon szoros időbeosztásban, a Föderáció majdnem mind a 27 államát meglátogatta. Nagyon jól tudta mit akar: egy napról napra igazságosabb, lehetőségekkel teli, szegénységet leküzdő, dinamikusan tovább növekedő, tettre kész Brazíliát.

Nagyon szoros küzdelemben, a választások második körében, 2010. október 31-én az ország megválasztotta a Köztársaság első elnöknőjét. Rousseff az érvényes szavazatok 56,05 százalékával nyerte meg a választásokat, s ezzel 2011. január 1-jén megkezdhette elnöki mandátumát.

A brazil nép azzal a meggyőződéssel járult az urnákhoz azon a bizonyos vasárnapon, hogy Dilma folytatni és tökéletesíteni fogja a Lula által megkezdett utat és munkát.