Atambajev és a kirgiz demokrácia ígérete

A Közép-Ázsia Svájcának is nevezett Kirgizisztán rögös úton halad a demokrácia felé Almazbek Atambajev vezetésével. A 2011 decemberétől hatalmon lévő Atambajev előtt nagy feladat áll: a 2010-ben lezajlott forradalom után folytatnia kell Közép-Ázsia egyetlen parlamentáris demokráciájának stabilizálását.

Mérnök, közgazdász, politikus és üzletember

Almazbek Sarsenovics Atambajev 1956. szeptember 17-én született a kirgizisztáni Arasanban. Tanulmányait a moszkvai Menedzsment Intézetben végezte, ahol mérnöki-közgazdasági diplomát szerzett. Politikai pályafutása már a szovjet időszakban elkezdődött, amikor 1983-ban a Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa mellett dolgozott tanácsadóként. Atambajev a Szovjetunió széthullása után egyre fontosabb szerepet vállalt a politikában. 1993-ban részt vett a kirgiz szociáldemokrata párt megalapításában, 1995-ben parlamenti képviselővé választották, és egészen 2011-ig vezető pozíciót töltött be a pártban.

Gazdagsága viszont nagyrészt magán-üzletemberi tevékenységének tudható be. Az Associated Press szerint vagyonának nagy részét az 1990-es évek elején egy könyvkiadó alapításával szerezte, olyan művek fordítási jogainak megvásárlása által, mint a Keresztapa-trilógia, a Mechanikus Narancs, vagy Sade márki történetei. Emellett 1997 és 1999 között vezető szerepet töltött be a Kirgizavtomas gépjárműgyárban. A 24.kg tudósítása szerint 2004-ben felkerült a száz leggazdagabb kirgiz listájára is.

Kanyargós út az elnökségig

Atambajev már 2000-ben is pályázott az elnöki pozícióra Aszkar Akajev ellenfeleként. Ekkor azonban csak a szavazatok 6 százalékát tudta megszerezni, míg Akajev 75 százalékkal diadalmaskodott az egyébként szabálytalannak tartott választáson. A következő, 2005-ben megrendezett voksolás választási csalásai azonban a tulipános forradalomhoz és az elnök elűzéséhez vezettek. Atambajev is részt vett a forradalomban, majd 2005 és 2006 között ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszterként kapott szerepet az újonnan megválasztott Bakijev elnök kormányában. 2006 végére azonban lemondott, és nyíltan a választási ígéreteit megszegő, korrupt Bakijev ellen fordult, vezető szerepet vállalva a biskeki kormányellenes tüntetésekben.

Atambajev 2007-ben ennek ellenére (az ellenzék nagy felháborodására) egy rövid időre betölthette a miniszterelnöki posztot, de alig hat hónap után Bakijev a leváltása mellett döntött. 2009-ben, egyedüli ellenjelöltként Bakijevvel szemben, ismét elindult az elnökválasztáson, de csak szavazatok 8 százalékát volt képes megszerezni, és csalásra hivatkozva a választás napján vissza is lépett.  A 2010-es forradalom után, Bakijev elűzésével Atambajev elfoglalhatta az új kormány első elnökhelyettesi székét, az év végén pedig miniszterelnökként folytatta felemelkedését. Roza Otunbajeva ideiglenes elnök támogatása által időközben közelebb jutott az elnöki pozícióhoz, mint valaha. A 2011 októberében megrendezett elnökválasztáson tizenöt jelölt közül a szavazatok 63 százalékával győzött, és megszerezte a több mint tíz éve áhított posztot.

Elnökség Észak és Dél között

Az új elnököt 2011. december elsején iktatták be hivatalába. Legnagyobb ellenfelei, Madumarov és Tasijev, akik mindketten 14% felett végeztek a választási versenyben, csalással vádolták. A kirgiz választási bizottság el is ismerte, hogy több név hiányzott a választási regisztrációs listáról, így számos választó nem tudta leadni szavazatát. A bizottság azonban nem számottevő hibaként kezelte ezt, míg az ellenzéki jelöltek soha nem látott szabálytalanságok emlegetésével próbáltak politikai tőkét kovácsolni a hiányosságokból. A nyugati megfigyelők is észlelték a problémákat, ennek ellenére pozitívan nyilatkoztak a választásról, hiszen a békés és nagyban demokratikus folyamat ritkaságszámba ment a régióban, továbbá ebben az esetben komoly ígéretet hordozott magában Kirgizisztán demokratikus jövőjére nézve.

Az elnök uralmának stabilizálása nagy jelentőséggel bírt ebben a rendkívül bizonytalan időszakban. Kirgizisztánt két forradalom is sújtotta a Szovjetunió felbomlása óta eltelt húsz évben, melyek nagyrészt az országban uralkodó ellentétekre voltak visszavezethetőek. Ezek az ellentétek fontos krízishelyzet elé állították a kirgiz demokráciát az elnökválasztás alatt, és jelenleg is jelentősen befolyásolják Atambajev kormányzásának sikerét. A két legmeghatározóbb ellentét az északi és a déli országrészek, valamint a kirgiz és üzbég nemzetiségek között húzódik.

Észak- és Dél-Kirgizisztánt egymással rokoni vagy üzleti kapcsolatban álló csoportok, klánok irányítják, akik igyekeznek a hivatalos politikai szférában is megszilárdítani hatalmukat. Az állami vezetők harcában is egyértelműen megjelenik ez a képlet: az északi Akajevet a déli Bakijev váltotta, majd a 2010-es forradalommal újra az északiak jutottak hatalomhoz Otunbajeva és Atambajev által.  A forradalom után az öt parlamenti párt közül egy sem tudott többséget szerezni, így megindult az alkudozás a két hatalmi központ között, ami egy ideiglenes megegyezéshez vezetett. Atambajev nagyarányú választási győzelme azonban ismét megerősítette Északot Dél kárára, és tovább mélyítette az ellentéteket. Az Asia Times szerint az új elnöknek a mai napig sem sikerült megszilárdítania hatalmát egyes déli területeken.

Az EUCAM 2011 júliusában kiadott jelentése szerint egyetlen kérdés képes felülírni az Észak-Dél törésvonalat, ez pedig az üzbég kisebbség problémája. Az etno-nacionalizmus jelentős hatást gyakorol a kirgiz társadalomra. Az üzbég kisebbség jelenléte délen jellemző, itt az EUCAM szerint több mint 15 százalékát teszik ki a népességnek, míg a kirgizek aránya 70 százalék, de vannak olyan területek, mint például Os városa, ahol ez az arány 44:47 százalékra is módosulhat. A 2010-es forradalom során számos atrocitás érte az üzbég kisebbséget, aminek hatására az Asia Times becslése szerint 70-100 ezer üzbég menekült el az országból.

Ilyen körülmények között sokan tartottak attól, hogy az elnökválasztás után újabb belső harc alakul ki, vagy akár egy harmadik forradalom is bekövetkezhet, ami a demokratikus törekvéseket is veszélybe sodorta volna. Atambajev, az északi mérsékelt politikus azonban képes volt a rend fenntartására két déli etno-nacionalista ellenfelének törekvései ellenére. Otunbajeva, a kirgiz parlamenti demokrácia megteremtője, a választások végeztével úgy nyilatkozott, hogy Atambajev győzelme megakadályozta Bakijev embereinek visszatérését a hatalomba, és elősegíti a demokrácia konszolidációját.

Egyensúlyra törekvő külpolitika

Atambajev elnökké választása külpolitikailag is fontos hatásokkal bírt. Bár megválasztásánál a nyugat és Moszkva is támogatta, az elnök politikájában leginkább oroszbarát irányvonalat követ. Egyik első intézkedése az volt, hogy elrendelte a kirgizisztáni amerikai bázis bezárását a bérleti szerződés 2014-es lejárta után, ami kulcsfontosságú jelentőséggel bírhat az USA afganisztáni kivonulásában. Atambajev minden területen együtt kíván működni Oroszországgal, és aktív szerepet játszani a FÁK-on belül – miközben azonban, a régióra jellemző módon, ellensúlyokat is keres a túlzott orosz befolyással szemben. A RIA Novosztyi tudósítása szerint a Kreml a közelmúltban elégedetlenségét fejezte ki Kirgizisztán új vezetésével szemben, különösen amiatt, hogy Atambajev „szükségtelennek” tartja az orosz katonai bázis jelenlétét az országban. A kirgiz elnök eközben egyensúlyozási politikájának részeként gesztusokat tesz az Amerikai Egyesült Államok felé, és emellett fontos partnernek tekinti Törökországot és Kínát, igyekezve egyre szorosabb kapcsolatokat kiépíteni ezekkel az államokkal is.

A jövő kérdései

Bár az elnök szerint Kirgizisztán hamarosan virágzó és gazdag lesz, a gazdasági mutatók arra utalnak, hogy a hegyvidéki, mezőgazdasági irányultságú ország lehetőségei egyelőre meglehetősen korlátozottak. Bár a függetlenedés óta több intézkedés és reformkezdeményezés irányult az életszínvonal emelésére és a gazdasági helyzet javítására, a forradalmak és a korrupt államapparátus nem tette lehetővé a programok sikeres végrehajtását, az általuk kiváltott bizonytalanság pedig nem kedvezett a külföldi tőke beáramlásának sem. Bár a mutatókon egyértelműen megfigyelhető az új vezetés konszolidáló hatása, a CIA Factbook szerint a népesség több mint 30 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, a munkanélküliség pedig a jelentős csökkenés ellenére még mindig 8 százalék felett van. A korrupció jelentős problémát jelent, az Észak-Dél ellentét jelentősen korlátozza a kormány intézkedéseinek hatékonyságát, és az etnikai csoportok közötti kapcsolatok sem indultak javulásnak.

Kirgizisztán mindenképpen különleges helyet tölt be Közép-Ázsiában, még akkor is, ha a fiatal demokrácia további sorsa egyelőre kérdéseket vet is fel. A környező államoktól eltérően a lezajlott két forradalom azt mutatja, hogy a nép képes arra, hogy kezébe vegye saját sorsát, és az ellenzékiség hagyományai is mélyebbek. Talán ennél is fontosabb különbség a civil társadalom határozott jelenléte az országban, ami nagyban hozzájárul az emberi és polgári jogok biztosításáért folytatott küzdelemhez. Bár a Freedom House jelenleg is csak részlegesen szabad minősítésű államként tartja számon Kirgizisztánt, aggódik a különösen Délen folyó kínzások, zaklatások és rendőri túlkapások miatt, a sajtószabadságot pedig nem létezőnek tekinti, elismerően nyilatkozik az új elnök egyes lépéseiről. Elhamarkodott lenne azonban arról nyilatkozni, hogy mennyire mélyek ezek a pozitív változások, és hogy mennyire lehetnek tartósak a demokratikus reformok.

A 24.kg szerint az új elnök megválasztása után azt nyilatkozta, hogy időre van szüksége a változtatáshoz, és kérte az újságírókat, hogy ne próbálják meg ellehetetleníteni munkáját és személyét, hiszen úgy nem lesz képes véghezvinni reformjait. Az elnökség első fél évének lejárta után azonban, úgy tűnik, egyre fogy az újságírók türelme, és a szigorú médiaszabályozások ellenére is egyre több kritika lát napvilágot az elnök tevékenységével kapcsolatban. A 24.kg márciusban egyenesen arra szólította fel az elnököt, hogy döntsön, győztese vagy vesztese szeretne-e lenni a változásoknak.

Atambajev szerepvállalása tehát döntő jelentőségű Kirgizisztán jövője szempontjából, győzelmének vagy vereségének választott útja a közép-ázsiai térség egyetlen parlamentáris demokráciájának sorsáról dönthet a közeljövőben.