A dél-afrikai elnök exfelesége lett az Afrikai Unió első női vezetője

A 63 éves, orvosi és diplomata végzettséggel is rendelkező Nkosazana Dlamini-Zuma, a jelenlegi dél-afrikai elnök, Jacob Zuma volt felesége lett az Afrikai Unió (AU) Bizottságának első női elnöke. Dlamini-Zuma a választáson azt a gaboni Jean Pinget győzte le, aki 2008 óta vezette a testületet. Az utolsó körben az 54 tagállamból 37-en a dél-afrikai politikusasszonyra szavaztak.

A mostani eredmény egy egyéves huzavonát zárt le, melynek során sokan attól tartottak, hogy szétszakad az egységszervezet. A törésvonal az országok hivatalos nyelve mentén húzódott: a francia ajkúak Pinget, míg az anglofónok Zumát részesítették előnyben. Az egyéves vita sokak szerint tovább rontotta az Afrikai Unió nemzetközi megítélését, ami már így sem túl fényes, köszönhetően annak, hogy az elmúlt időszak konfliktusaira (Líbia és Elefántcsontpart) igencsak lassan és nehézkesen reagált.

Jacob Zuma az elsők között gratulált korábbi feleségének, hozzátéve: „ez sokat jelent Afrikának”, majd utalt rá, hogy ez elősegítheti a nők jobb elismerését a kontinensen. Ping tudomásul vette a vereséget és gratulált az új elnöknek. A békés lecsengés azonban egyesek szerint nem garantált: többen úgy vélik, hogy Dél-Afrika egy íratlan szabályt rúgott fel. Ugyanis eddig az volt a szokás, hogy a gazdaságilag (és így politikailag is) erős országok, mint például Dél-Afrika távol maradtak az AU vezetésétől, és inkább a kisebb, feltörekvő országoknak adták át ezt a megtiszteltetést. Azaz a kontinens polarizálódása továbbra is fenyeget, ha nem sikerült ezt a konfliktust enyhíteni.

Weszprémy Gábor

Friss hírek