Belgium szigorítja az állampolgárság megadásának feltételeit

A belga képviselőház hétfőn elfogadta az állampolgárság megszerzésének megreformálására irányuló törvényjavaslatot. Az eddigi feltételeken túl a kérelmet benyújtóknak bizonyos „integrációs követelményeknek” is meg kell felelniük – írta a Le Soir című belga napilap.

A hagyományosnak mondható feltételek közé tartozik az országban hivatalos nyelvek valamelyikének ismerete, valamint olyan „társadalmi követelmények” teljesítése, mint a belga oktatási intézményben szerzett végzettség, vagy minimum 400 órányi szakmai képzésben való részvétel.

Az állampolgárság megszerzéséhez azonban ezentúl további, gazdasági vetületű kritériumoknak is meg kell felelni: a jelentkezőnek az elmúlt 5 évben legalább 468 napot kell dolgozniuk a részmunkaidőben, ami komoly hátrányt jelenthet a bizonytalan munkaviszonyban foglalkoztatottaknak. A gazdasági vonatkozású feltételek nagy ellenállást váltottak ki egyes képviselőkben. Az Ecolo párt szerint a reform diszkriminatív a társadalom egyes csoportjaira nézve. „Mindannyian tudjuk, hogy ma Belgiumban sokakat, főként nőket foglalkoztatnak részmunkaidőben” – áll az Ecolo nyilatkozatában.

Az állampolgárságot kérelmezők kétféle eljárásban vehetnek részt. A rövidebb, 5 éves eljárás azok számára lesz elérhető, akik a legtöbb (nyelvi, társadalmi, gazdasági) követelménynek megfelelnek, tehát integráltnak nevezhetőek, míg a hosszabb, 10 éves eljárásban a feltételek kisebb részét teljesítő személyek vesznek részt.

A belga képviselőház igazságügyi bizottsága csütörtökön fogadta el a tervezet szövegét. A szavazás nem hagyott kétséget a reform támogatottságát illetően, ellenzők azonban továbbra is akadnak, főként az Ecolo párt részéről.

Kovács Eszter

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »