Egyre brutálisabb az élet Latin-Amerikában

Legalább is ezt igazolja a Fegyveres Erőszakról és a Fejlődésről szóló Genfi Nyilatkozat titkársága által nemrégiben publikált, „Az erőszak globális terhe 2011” című jelentés. A dokumentum a világ 14 legerőszakosabb országai közé 6 latin-amerikait sorol. Az ottani erőszakos cselekedetek nem kizárólag a drogkereskedelemhez kapcsolódnak, hanem a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények és a nemi erőszak is súlyos probléma.

Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) égisze alatt 2006-ban létrehozott genfi nyilatkozat titkársága 2004-2009 közötti adatokat vizsgált a jelentés kidolgozásakor, ennek eredménye szerint a legveszélyesebb országok között említik El Salvadort, Hondurast, Kolumbiát, Venezuelát, Guatemalát és Belizet. Kolumbia az ötödik, Venezuela a hatodik helyen áll.

Rajtuk kívül olyan országok egészítik ki a listát, mint például Irak, Dél-Afrika, Srí Lanka, a Kongói Demokratikus Köztársaság, vagy Szudán.

Beszéljenek a számok

Dél-Amerika ezen országai úgy kerültek a szégyenlistára, hogy háború nem folyik területükön, de az ottani drogcsempészethez köthető erőszakos cselekedetek száma mégis megelőzi a más, háborúban álló országokét.

Így például El Salvadorban, amely a rangsorban a legelső helyet foglalja el, ahol 2004 és 2009 között több ember halt meg erőszak következtében, mint a második legveszélyesebb országban, Irakban, vagy az őt követő Jamaikában. El Salvadorban 100 ezer főre 60 erőszakos haláleset jut.

A jelentés olyan részleteket is közöl, mely szerint évente több mint félmillióan veszítik életüket a világban erőszakos cselekedetek következtében (megközelítőleg 526 ezren), azonban ezen haláleseteknek csak kis része köthető terrorista- vagy egyéb bűncselekményekhez. Mintegy 200 ezer ember hal meg „konfliktusok sújtotta területeken”, leginkább alultápláltságban, vagy olyan betegségekben, amelyek elkerülhetőek lennének az ilyen területeken kívül. Tehát a felmérés tovább mutat a közvetlen erőszak általi haláleseteken.

Mexikóban sincs biztonság

Bár Mexikó nem került fel a 14-es listára, de az ENSZ szervezetei szomorú adatokat közölnek róla.

Az UNICEF felmérése szerint 10 mexikói gyermekből 6 szenved otthoni vagy iskolai erőszaktól, s több mint hárommillió kiskorú van munkára kényszerítve, és ezáltal még inkább a kirekesztésnek és bántalmazásnak kiszolgáltatva. Az UNICEF kampányt indított ez utóbbiakkal szemben, valamint a magasabb beiskolázás érdekében.

Emellett egyre többet említik az erőszak egy másik, érdekes formáját Mexikóban: a sajtó képviselői elleni bántalmazást. Szakértők azt állítják, hogy egész Latin-Amerikát tekintve Mexikóban éri a legtöbb erőszak az újságírókat: 2000 óta a sajtó képviselői közül 75-en haltak meg az országban.

Nemi erőszak

Bár „Az erőszak globális terhe 2011” című  jelentés kifejezetten a halálesetek számán keresztül rangsorolta az országokat és ebből nem kaphattunk adatokat a nők és gyerekek ellen elkövetett agresszív cselekedetek számáról, mégsem feledkezhetünk meg a halállal nem végződő, ám a hétköznapokban jelen levő erőszak másik formájáról, a nemi erőszakról.

A témával kapcsolatban egy salvadori szakértő szavait idézve a nemi erőszak továbbra is az egyik legsúlyosabb problémája Latin-Amerikának. Az elért eredményeket ő kevésnek tartja: „A nemi egyenlőtlenség terén előrébb léptünk már, de lassan haladunk. Igaz, hogy egyre több fiatal lány tanul, de sokan nem fejezik be az iskolát, mert teherbe esnek. ” Pozitívumként említi, hogy náluk jobb a helyzet, mint Afrikában vagy Ázsiában, ahol még a beiskolázásig sem jutnak el a gyerekek.  

2010 folyamán Mexikóvárosban 225 bejelentés érkezett nemi erőszakról, melyet mind férfiak követtek el nők ellen, egyedül a 2008-ban regisztrált 314 szexuális erőszakból egy esetben jegyeztek fel női zaklatót a Szövetségi Területi Kormány statisztikái szerint.

A mexikói nők 42 százaléka vallja azt, hogy legalább egyszer életében zaklatták már szexuálisan.

Kolumbiai fiú mesél: van kiút számukra?

Sejthetjük már, hogy mi a háttérben rejlő társadalmi probléma, amely már igen fiatal korban kényszeríti „bandázásra” az utcán kallódó fiúkat. De mit is tudnának kezdeni egy szegénységben élő, agresszivitással teli országban a fiatalok?

Kolumbia az említett lista ötödik helyén áll. Egy itt élő fiú sorolja fel, hogy milyen választási, illetve túlélési lehetőségei vannak egy olyan országban, ahol a fiatalok munkanélkülisége 20 százalék körül mozog és ahol sokkal jobban jövedelmező hivatás fegyveres csoportok tagjaként működni.

A vidéken élő kolumbiai fiú így nyilatkozik: „Lehet a mezőn dolgozni napszámosként, pénzhez lehet jutni tiltott növények termesztésével, vagy be lehet állni fegyveres csoportokhoz. Még azoknak is kevés lehetőségük van dolgozni, akiknek valahogy sikerült tanulniuk.”

„Vannak fiatalok, akik ha nem tudnak megélni és pénzhez jutni, hajlamosak más helyekre költözni, vándorolni. Részben ez járul hozzá ahhoz, hogy fegyveres csoportokba állnak be, mert jó pénzszerzési lehetőséget látnak benne.” – teszi hozzá egy másik kolumbiai fiú.

A gerillacsoportok másfelől biztonságot is jelenthetnek tagjaik számára, hiszen ők nem a célkeresztben állnak ezután, hanem a fegyvernek azon a végén, ahol a ravaszt húzzák meg. Ideig-óráig tartó tiszteletet vívhatnak ki maguknak, és ha ehhez még fizetés is járul, jobban étkezhetnek és öltözhetnek, akkor a mérleg könnyen a gerilla csoportok oldalára billen.

Tovább nehezíti a helyzetet, ha még a munkával rendelkezők sem elégedettek azzal, amit csinálnak. A kolumbiai Legfőbb Ügyészség beszámolója szerint a dolgozó kolumbiaiak 63 százaléka nem tartja méltónak azt a munkát, amit végez.

Kolumbia és a többi latin-amerikai ország is keresi a gyógyírt erre a mondhatni kényes helyzetre, hiszen az állam feladata, hogy állampolgárait már fiatal kortól a jó útra terelje és megfelelő életpálya-modellt kínáljon fel számukra. Egyelőre úgy tűnik, továbbra sem sikerül megtalálniuk a megoldást, amivel a rengeteg fegyveressé és drogkereskedővé lett „hivatásost” visszacsalogathatnák a tisztességes, erőszak nélküli munka világába.

Pedig a listán említett latin-amerikai „szégyenországok” közül egyik sem áll háborúban a másikkal. Sokkal békésebb és biztonságosabb életet is élvezhetnének lakóik, ha a drogkereskedelem visszaszorulna és kevesebb szexuális zaklatás elkövetésére kerülne sor a térségben.