Fagyos lengyel-litván kapcsolatok

Márciusban új oktatási törvényt fogadott el a litván kormány, mely nehéz helyzetbe hozza a kisebbségi –elsősorban az orosz és lengyel- iskolákat és a kritikák szerint a jelentős számú lengyelség asszimilálására törekszik. Ez tovább növelte a feszültséget és a vitás kérdések sorát a két ország között, ráadásul a kormányfők által életre hívott vizsgálóbizottság is eredmény nélkül fejezte be a munkát, így Varsó várhatóan keményebb eszközökhöz folyamodik külhonban élő honfitársai védelméért. Az alábbiakban a litvániai lengyel kisebbség helyzetét és a két ország romlói kapcsolatait vizsgáljuk.

Litvánia és Lengyelország történelme szorosan összekapcsolódik, 1569 és 1795 között Nemzetközösséget alkotva számított fontos európai hatalomnak a két állam. Erre az időszakra tehető a litván nemesség egy részének polonizálása is. A két világháború között Lengyelország puccsal szerezte meg az ellenőrzést a balti ország egy része felett, ekkor pedig a litvánok jelentős része már elnyomóként, ellenszevvel tekintette a szomszédra. Lengyelország nyugatra „mozdítása” után, a szovjet megszállás idején aztán a litvániai lengyelek jelentős részét Sztálin utasítására erőszakkal visszatelepítették, a kisebbség helyzete pedig természetesen hivatalosan nem létező téma volt.

Napjainkban körülbelül 230 000 lengyel él Litvánia területén, így összesen a lakosság hét százalékát teszik ki (közel kilenc százaléknyi orosz nemzeti kisebbség mellett). Vilnius régiójában a lakosság 60 százaléka vallja magát lengyelnek (itt az oroszajkúak is többen vannak, mint a litvánok), Salcinikai területén 80, Trakai régiójában pedig 33 százalék a lengyelek aránya, tehát területileg jórészt összefüggő egységben él a kisebbség.

Problémás kérdésekAz új oktatási törvény vitatott részének értelmében 2013-tól a kisebbségi iskolákra is ugyanazok a felvételi és érettségi követelmények vonatkoznának, mint minden állami iskolára, vagyis ezeknek a vizsgáknak majdnem minden tárgyból litvánul kell majd zajlaniuk. Ezek mellett növelnék a kötelezően litván nyelven tanítandó órák számát és szélesítenék azok körét. Megszűnik továbbá a nemzetiségi iskolák „védettsége”: ha nincsen elegendő számú diák az adott környéken, a nemzetiségi intézmény is bezárható, ezáltal a hagyományos állami iskolákba kényszerítve a diákokat . Ez utóbbi módosítás arra is lehetőséget ad, hogy akár a lengyel többségű területeken is lengyel nyelvű iskolák kerüljenek lakat alá. Az elmúlt hónapokban nyolc ilyen oktatási intézmény már be is zárta kapuit, több tucat általános-és középiskola dolgozói pedig hetekig sztrájkoltak.

A legfelsőbb szinteken is komoly szóváltáshoz vezető márciusi rendelkezés azonban már csak az utolsó csepp volt a pohárban. Ahogyan Radek Sikorski lengyel külügyminiszter fogalmazott, a probléma az, hogy „a vitás ügyek listája már évek óta ugyanolyan hosszú”, vagyis az alábbi kérdések egyikében sem mutat túl sok hajlandóságot a litván vezetés a (pozitív) változtatásra.

Gyakorlatilag a litván függetlenedés óta sokat emlegetett sérelem, mely szerint a választókerületek határait szándékosan úgy húzták meg, hogy az minimalizálja a lengyel szavazatok hatását, vagyis a lengyel többségű területeket a választókörzetek kialakításakor „feldarabolták” és litván többségű területekhez csatolták. Ráadásul a választási törvény 1996-os módosítása következtében a kisebbségek képviseletére is vonatkozik az öt százalékos parlamentbe jutási küszöb. A legutóbbi választásokon így három széket szereztek a lengyelség képviselői. A küszöb nélkül a leadott szavazatok hét helyre jogosították volna a kisebbségi törvényhozókat. Ezzel szemben a lengyel kormány előszeretettel emlegeti a lengyel rendszert mely egy helyet a németség képviselőjének tart fenn az alsóházban, a kisebbségek számára pedig kivételt biztosít a parlamenti küszöb alól. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy Lengyelországban jóval alacsonyabb a kisebbségek aránya, ennek megfelelően politikai-társdalmi befolyásuk is elhanyagolható.

A másik érzékeny pont a lengyel eredetű nevek írása. A litván szabályozás értelmében ugyanis minden külföldi nevet „litvánosítva” kell leírni. Így például a nagyon gyakori –ski végződésű lengyel neveket férfiak esetében –us, ius, nőknél pedig –aite végűre alakítják. Ugyanígy a lengyel eredetű utcaneveket sem írhatják ki eredeti formájukban sehol az országban, melynek következtében jelenleg is folyik egy eljárás Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Ezzel szemben a lengyelországi törvények értelmében az adott településen 20 százalék fölötti részarányt képviselő kisebbségek nyelvén is kötelező a táblák kihelyezése. Így az egy helyen csoportosuló 15 000 fős lengyelországi litván kisebbséget is megilletik ezek a jogok.

Fontos támadási felület még a lengyel kultúra támogatása, illetve annak hiánya a balti országban. Az állami adó mindössze heti 15 perc műsoridőt tart fenn lengyel nyelvű műsorok sugárzására, de sokat mond az a tény is, mely szerint a parlament honlapja elérhető angol, francia, német, orosz és kínai nyelven is, lengyelül viszont a 230 000 lelkes lengyelajkú lakosság ellenére sem. A Nemzeti Kisebbségek és Emigráció Főosztálya 2008-ban 5,3 millió euróból gazdálkodott, melyből 170 000 eurót fordítottak a lengyel közösség céljaira.

Kényes téma és megoldatlan probléma a második világháborút követően kisajátított lengyel  vagyon kérdése is, csakúgy mint a Varsó által gyakran hangoztatott vád, mely szerint a litván kormány politikája támogatja a litvánok lengyel többségű területen történő földvásárlását, ezáltal mesterségesen megváltoztatva a nemzetiségi arányokat.

Egy törvény utóéleteAz oktatási törvényt követő felzúdulásra mindkét oldalról szélsőséges reakciók érkeztek. A varsói litván nagykövet kijelentette, hogy a sztrájkok ismét megmutatták, hogy a lengyelek nem lojálisak Litvániához és nem hajlandóak integrálódni a társadalomba. A külügyminiszter szavai szerint, aki a lengyel nyelven való tanulásra buzdít az egyszerűen elveszi a lehetőséget a fiataloktól, hogy érvényesüljenek a későbbiekben a munkaerőpiacon. Tekintve, hogy a lengyelek számítanak a balti országban a második legképzetlenebb csoportnak, ennek valóban van igazság tartalma, ám joggal vághatnak erre vissza a másik oldalról azzal, hogy a kisebbségi iskolák alulfinanszírozottak, lengyel nyelvű felsőoktatás pedig jószerévél nem létezik, így a kormány vonja meg a lehetőséget a fiataloktól. A litván ellenzék vezére egészen odáig ment, hogy aki nem hajlandó asszimilálódni, annak Lengyelországba kell költöznie.

Ez aztán az idáig a litvániai lengyelek képviseletében nem túl erőszakos Tusk-adminisztráció részéről is heves válaszreakciókat váltott ki. Sikorski külügyminiszter megfogadta, hogy addig nem látogat Vilniusba, amíg a lengyel neveket nem lehet lengyelül írni. Közben a Szolidaritás szakszervezet ikonikus alakja, a korábbi köztársasági elnök, Lech Walesa visszautasította az egyik legmagasabb litván állami kitüntetést, de még a mindig megfontolt Tusk is elfogadhatatlannak nevezet a rendelkezést. Ekkor a két miniszterelnök még a kedélyek csillapítása érdekében megegyezett egy vizsgálóbizottság felállításáról, mely azonban éppen a múlt héten fejezte be munkáját bármiféle javaslat vagy akár a kompromisszum leghalványabb esélye nélkül.

Litván oldalon is megjelentek a kritikus hangok, mondván éppen Lengyelország lehetne az a szövetséges, akin keresztül a Baltikum is jobban integrálódhatna Európába, ráadásul már a NATO-csatlakozás idején is Varsó számított legfőbb támogatójuknak. Az utóbbi időben közeledő Oroszország és Lengyelország közé szorulni pedig nem biztos, hogy a legszerencsésebb egy hárommilliós, külkereskedelemtől és külföldi tőkétől függő országnak.

Változások a lengyel politikábanLengyel oldalról azonban gazdasági és biztonságpolitikai szempontból is jól megindokolható a közeledés Oroszországhoz, amiért a Baltikummal való kapcsolatok elhidegülését is vállalja a kabinet. Elvégre Oroszország Lengyelország második legnagyobb kereskedelmi partnere (az utóbbi időben Kínával vetekedve) és gyakorlatilag egyetlen gáz-forrása. Mindeközben a Kaczynski-érában szövetségesnek számító Egyesült Államok jelenleg a világ más pontjaira koncentrál, a lengyel csapatok Irakból is viszonylag korán kivonultak, vagyis az orosz kapcsolatok normalizálása szükséges és kézenfekvő megoldásnak tűnik. Természetesen egyben heves támadásnak is kitéve a kormányt az ellenzék részéről.

A 2005 és 2007 között a nacionalista politikát folytató PiS-kormány, Jarosław Kaczynski vezetésével igyekezett javítani a kapcsolatokat a Baltikummal, már csak azért is, mert a mind Oroszországra, mind pedig Németországra ellenségként tekintő vezetésnek szövetségesek után kellett néznie. Ebből a szempontból némi sikerrel is járt a közeledés, 2007-ben megkezdte működését a Białystok-i Egyetem kihelyezett kara Vilniusban. Ennek megfelelően a jelenleg az ellenzéket vezető politikus az kormányzó Polgári Platformot okolja a kapcsolatok történelmi mélypontra süllyedéséért.

Donald Tusk és kormánya azonban az utóbbi időben kihasználja lehetőségeit és már nem csak a retorika szintjén igyekszik nyomást gyakorolni Litvániára. A kisebbségi jogokat összekötini látszik gazdasági érdekeivel a lengyel vezetés az adok-kapok során. A lengyel állam többségi tulajdonában lévő olajfinomító vállalat, az Orlen jelentős beruházást hajtott végre Litvániában, ami azonban a rossz körülmények miatt egyelőre veszteségesen működik. A feszültség fokozódásával pedig a lengyel kormány gyakorlatilag ultimátumot adott a litván vezetésnek: kedvezményeket és állami segítséget várnak el, hogy olcsóbban juthasson nyersanyaghoz a cég, valamint a szállítási útvonal infrastruktúrájának mielőbbi fejlesztését követelik, ellenkező esetben az Orlen kivonul Litvániából, eladva a finomítót. Méghozzá az oroszoknak. Az orosz gazdasági befolyás erősödése gyakorlatilag szitokszó a balti államokban, ennek megfelelő hatást remélt is a bejelentéstől a lengyel fél. Azóta finomodott az álláspont, az ultimátum ugyanis lejárt, a finomító azonban egyelőre nem cserélt gazdát. A hivatalos álláspont szerint nem érkezett még megfelelő ajánlat.

A litván kormány és a litván nép történelmi okokból fakadóan fenntartásokkal viszonyul a kisebbségekhez. Ez az utóbbi időben a lengyelek és az oroszok jogainak korlátozásához vezetett és egészen az erőszakos asszimiláció irányába mutató intézkedéseket is magával vont. Ennek következtében az idáig óvatos lengyel vezetést is határozottabb lépéseket tett, az ország gazdasági erejét, valamint a javuló lengyel-orosz kapcsolatok által keltett félelmet és gyanút kihasználva pedig úgy néz ki, hajlandó lesz túllépni a diplomáciai eszközök tárházán a nyomásgyakorlás érdekében. Mindenképpen erősíti a lengyel kisebbség pozícióját, hogy Litvánia mind az 1994-es lengyel-litván barátsági és együttműködési szerződésben, mind pedig a Nemzeti Kisebbségek Védelmének Európai Keretegyezményében foglalt kötelezettségeit sérti a jelenlegi szabályozás és gyakorlat.