Wangari Maathai öröksége

2011. szeptember 25-én elhunyt Afrika egyik igazi „mamma”-ja. A kontinens valamennyi szegletében afrikai büszkeséggel gondoltak Wangari Maathai-ra, amikor akcióival, felszólalásaival hallatott magáról. Mozgalma, a Zöld Öv (Green Belt) mára országokat, kontinenseket átívelő hálózattá formálódott, mely továbbviszi a Maathai-hagyatékot.

Wangari Muta Maathai 1940-ben a Mount Kenya közelében, a Nairobitól 180 km-re fekvő Nyeri városában született helyi farmerek gyermekeként.  1964-ben, az USA-beli Kansas államban található Mount St. Scholastica College in Atchison-on kapta meg alapdiplomáját biológiából. Később mesterképzésen vett részt a University of Pittsburgh-ön, majd Németországban folytatott résztanulmányokat és 1971-ben védte meg doktori (PhD) disszertációját a University of Nairobi-n. Régiójában elsőként tanszékvezetői pozíciót nyert el: az Állatorvosi Anatómia Tanszék vezetésével bízták meg. Már professzorként vágott bele a politizálásba, 2002 decemberében 98%-os támogatottsággal parlamenti képviselőnek választották, majd 2003 januárja és 2005 novembere között Mwai Kibaki elnök kormányának környezetvédelmi és természeti erőforrás miniszterhelyetteseként tevékenykedett. A 2007-es vitatott elnökválasztáson ő maga is indult, egy kisebb párt színeiben – de nem kapott elegendő szavazatot a hivatal megszerzéséhez.

Maathai volt az első afrikai nő, akit Nobel-békedíjjal tüntettek ki munkássága elismeréséül. A 2004-ben átadott díj odaítélésben szerepet játszott az az úttörő fejlesztés, amely minden afrikai számára inspirációt adott „a fenntartható fejlődés, a demokrácia és béke érdekében” végzendő cselekedetek sorában. Ezek közül a legfontosabb a mára a térség egyik mérvadó civil szervezetének, a Zöld Öv Mozgalomnak (The Green Belt Movement) életre keltése és működtetése volt.

A szervezetet 1977-ben alapította Maathai azzal a céllal, hogy elsősorban nőknek segítsen életük jobbra fordításában és családjaik életszínvonalának felemelésében azáltal, hogy a talaj erózióját fák ültetésével meggátolva földjeiket könnyebben és hasznosabban műveljék, ezzel együtt pedig közösségeik számára is egy új életminőség lehetőségét teremtsék meg, különösen úgy, hogy munkahelyeket hoznak létre, amellyel emelik társadalmi megbecsülésüket az afrikai társadalmakban. A szervezet megalakulása óta közel 30 millió fát ültettek már el, nemcsak Kenya-szerte. 1986-ban ugyanis többek között Tanzánia, Uganda, Malawi, Lesotho, Etiópia és Zimbabwe is csatlakozott a mozgalomhoz, létrehozva ezáltal a Pán-Afrikai Zöld Öv Hálózatot.

A fenntarthatóság szellemében ikonként tevékenykedett, folyamatosan jelezve, hogy a jelen generációinak tekintettel kell lenniük arra, hogy a világon található természeti erőforrások és nyersanyagkészletek végesek, ezért úgy kell kielégíteniük saját igényeiket, hogy figyelembe veszik: hagyjanak az elérhető javakból a jövő generációi számára is. Azt hirdette, hogy a mai embereknek fenntartható(bb)an kell élniük, hogy esélye legyen a holnap emberének is a Földön maradnia. Képességüket meg kell őrizniük, illetve tovább kell fejleszteniük annak érdekében, hogy földet művelhessenek, békében éljenek szomszédjaikkal, kereskedjenek egymással és ezáltal prosperáljanak.

Wangari Maathai nem pusztán azért harcolt egész életében, hogy segítse az afrikai emberek felemelkedését, életminőségük javulását, hanem hogy egy demokratikusabban, az egyénnek több és nagyobb szabadságot biztosító, bevonó és lehetőségeket ajánló társadalmi berendezkedés modellje elterjedjen a kontinens különböző szegletében. Mára nemzetközileg elismert élharcosa lett a demokráciának, az emberi jogok és a természeti környezet védelmének, megóvásának. Több alkalommal szólalt fel például az ENSZ-ben, valamint számos bizottság munkájában – így például a globális kormányzással, illetve az emberiség jövőjének kérdéseivel foglalkozó bizottságokban –, utolsó éveiben pedig többek között az ENSZ klímaváltozással foglalkozó csúcstalálkozóján (2009, Koppenhága) vett aktívan részt.

Politikai szerepvállalását illetően a börtön sem volt ismeretlen számára, hiszen többször tartóztatták le az afrikai erdőirtások elleni tiltakozásokban, kampányokban való részvétele miatt. Az 1980-as években a Nairobi központjában elterülő Uhuru Parkban akkoriban felállítandó felhőkarcoló elleni tiltakozás egyik szószólójaként került a figyelem középpontjába. A protest eredményes volt, a terveket visszavonták.

Környezettudatos hitvallását jól érzékelteti egy, a BBC-nek adott nyilatkozata, amelyben a teremtés bibliai példájához hasonlítja a környezet fontosságát: „Isten hétfőtől péntekig megteremtette a Földet. Szombaton megteremtette az embert. (…) A környezettel kapcsolatos problémák lényege az, hogy ha Isten az embert kedden teremtette volna, szerdára már halott lett volna, mert addigra még nem lettek volna meg azok az élethez szükséges legfontosabb alapelemek, amelyek a túlélését biztosították volna számára.”

A Nobel-békedíj átvételekor tartott ünnepi beszédében aláhúzta, hogy „a lerombolt, a folyamatosan pusztulásra ítélt környezet a gyér erőforrások utáni versenyfutáshoz vezet, és hozzájárulhat a szegénység elmélyüléséhez, sőt, konfliktusok kialakulásához.” Annak érdekében, hogy az afrikaiak megértsék és ráeszméljenek e problémák mögött húzódó összefüggésekre, Maathai civil oktatási programot indított útjára, amelynek során a résztvevők nemcsak a problémákat ismerhették meg, a lehetséges megoldásokat azonosíthatták, de képessé váltak megtervezni saját maguk személyes életstratégiáit és viszonyukat környezetükhöz, illetve a környezetük által biztosított lehetőségekhez.

Minden környezettudatos változás előfeltétele az, hogy maga az egyén ébredjen arra rá, mit is jelent számára saját közvetlen környezete. Először a gondolkodásnak kell megváltoznia, amelyet követ a cselekedetekben, akciókban, projektekben megtestesülő változás. Ehhez mutatott irányt először Kenyában Wangari Maathai. Azóta csak nő azoknak a tábora, akik ezt a filozófiát magukénak vallják.

A Gandhi által hirdetett „légy te a változás, amit a világban látni akarsz” alapgondolatával teljes mértékben azonosult Maathai. Évtizedeken keresztül „cselekedte” magát a változást, és kiállt amellett, hogy „senki sem tud egy általános megoldást a világ bármely problémájára, és ahelyett, hogy az afrikaiak vakon követik a mások által előírt válaszokat, saját maguk miatt, maguk számára kell, hogy gondolkozzanak, tanulva saját hibáikból.” E gondolatban, a megmentett vagy éppen telepített fákban, bokrokban, de még inkább szerte az afrikai közösségekben, és a globális világ egészére vetítve Wangari Maathai szelleme velünk marad, öröksége sokak számára kötelező érvényű.

A cikk szerzője politológus, PhD, Afrika-kutató, a PTE oktatója