Ima a győzelemért

Nem először fordul elő, hogy az amerikai republikánus elnökjelöltek az ima erejét hívják segítségül céljaik eléréséhez.

Az utóbbi időben nem egy republikánus elnökjelölt rendezett politikai szándékkal nyilvános imákat, kifejezésre juttatván határozott vallási állásfoglalásukat. Kérdés azonban, hogy mi áll motivációjuk hátterében: személyes meggyőződés vagy politikai megfontolás?

Tavasszal Rick Perry texasi kormányzó „Ima az esőért” elnevezéssel háromnapos rendezvénysorozatot szervezett, amelynek keretében arra kérte az állam lakosait, hogy együtt imádkozzanak a „föld gyógyulásáért és a szárazság elmúlásáért”. Augusztusban a CBN keresztény csatornán elmondta, hogy minden nap imádkozik Obamáért és azért, hogy Isten adjon az elnöknek elegendő bölcsességet ahhoz, hogy visszavonja az egészségügyi reformot.

Michelle Bachmann minnesotai képviselőnő korábbi nyilatkozata szerint, politikai pályafutása hajnalán sokat imádkozott a férjével együtt, hogy megkapja a választ kérdésére: induljon-e közhivatali pozícióért. Képviselősége óta ő is több imarendezvényt szervezett. Többek között ilyenek voltak az egészségügyi reform ellen tiltakozó, illetve az amerikai-izraeli kapcsolatok megújulását követelő vallásos tüntetések. Most júliusban pedig, ahogy az adósságválság kicsúcsosodott az elnökért, a szenátusért és a legfelsőbb bíróságért imádkozott. „Azt kérjük az Úrtól, adjon erőt a képviselőknek, hogy képesek legyenek megbirkózni a nemzet finanszírozási problémáival”.

A republikánus előválasztásokon az imaszerű beszéd erős motiváló tényező lehet. Az olyan államokban, mint Dél-Karolina vagy Iowa, ahol a fehér protestánsok több mint felét teszik ki az összes republikánus választónak, akár kulcsfontosságú is. „George W. Bush mondata, miszerint Jézus a kedvenc politikai filozófusa, nagyban hozzájárult népszerűségéhez a 2000-es előválasztásokon a fehér, protestáns választók körében” – mondta John C. Green a politikatudományok professzora. „Nem lennék meglepve, ha a 2012-es kampányban is visszaköszönne ez a stratégia”.

A jelölt részéről az imaszerű beszéd egy üzenet, amivel tudatja a választókkal, hogy „olyan, mint mi”, és amellyel vallási, neveltetési és családi különbségektől függetlenül képes arra, hogy összefogja, biztassa és felvillanyozza a választókat. Egy felmérés szerint azok az amerikaiak, akik nem mondanak áldást étkezés előtt, hetven százaléka a Demokrata Pártra szavaz. Miközben a Republikánus Párt és a vallásosság közötti kapcsolat az ötvenes évektől fogva egyenletesen növekszik.

Az ima egyáltalán nem szokatlan dolog. Az amerikaiak háromnegyede imádkozik hetente legalább egyszer. A nagy tömegek előtt tartott, egy-egy szakpolitikai kérdésre koncentráló imarendezvények szervezése azonban kevésbé a személyes hit megélésének, mint inkább a hagyományos politikai érdekek eszközének tűnik.