Maratoni vita után leváltották a Magyar Szó főszerkesztőjét

Maratoni vita után csütörtökön este a Magyar Nemzeti Tanács leváltotta a Magyar Szó főszekesztőjét, Pressburger Csabát, és az egyetlen vajdasági magyar napilap élére megbízott főszerkesztőt nevezett ki Varjú Márta (a képen) személyében.

Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke az intézmény mai 11. rendes ülésére két sürgősségi indítványt terjesztett elő: a Magyar Szó napilap főszerkesztőjének felmentéséről, és végzésjavaslatot a napilap megbízott főszerkesztőjének kinevezéséről. A képviselők utolsó napirendi pontban tárgyalták az indítványokat. A több órás vita után, Pressburger Csaba főszerkesztőt végül leváltották, megbízott főszerkesztőnek Varjú Mártát választották meg.

A tulajdonosi jogokat gyakorló MNT ülésének kezdetén mintegy ötvenen, főleg a lap dolgozói demonstráltak a Magyar Ház előtt. Az újságírók mécseseket gyújtottak és kifüggesztették az 1848-as 12 pont egy példányát, rajta kiemelve az első, a sajtószabadságra vonatkozó pontot. Az MNT-ülés végére, vagyis amikor szavazásra került sor tiltakozók is végigkísérték a szavazást.

Az ülés — amely este nyolc óra után ért véget — legvitatottabb napirendi pontja a Magyar Szó főszerkesztőjének felmentése volt. A tanácskozáson maga Pressburger Csaba főszerkesztő, és Varjú Márta újságíró, valamint Siflis Zoltán, a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének alelnöke, és Bodzsoni István, a TJGYT tagja is részt vett.

Május 20-án, a napilap Taggyűlési Jogokat Gyakroló Testülete indítványozta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács, mint a Magyar Szó Lapkiadó Kft. tulajdonosa, mentse fel Pressburger Csabát a lap főszerkesztői megbízatása alól, és Varjú Mártát nevezze ki megbízott főszerkesztővé.A napirendi ponttal kapcsolatban először Siflis Zoltán szólt, mint mondta: a lap igazgatóbizottsága a Magyar Szó napilap szerkesztéspolitikájában, napi munkavégzésében számos olyan szakmai hibát vélt felfedezni az elmúlt időszakban, amely megköveteli a lap főszerkesztőjének azonnali hatállyal történő felmentését. A főszerkesztőt szakmai nemtörődömséggel, részrehajló tájékoztatással, egyes események szándékos elhallgatásával, a vajdasági magyar közösség tájékozódási igényének nem szolgálatával hanem irányításával vádolják. Az indoklás szerint a lap folyamatosan, tendeciózusan követte el a hibákat.

Az ülésen szót kért Bodzsoni István is. ,,Mint újságíró soha sem szavaznám meg a főszerkesztő leváltását az alapján, ami az indoklásban szerepel. Tudom, hogy milyen borzalmasan nehéz számon kérni az elvárásokat. A mostani kezdeményezés mögött egy sokkal komolyabb problémát látok…’’ – mondta Bodzsoni. Szerinte Szerbiában krónikus az ellenállás a politikum és az újságíró-társadalom között. Az újságírókkal kesztyűskézzel bánni sokak szerint sajtószabadságot és a demokrácia tiszteletét jelenti. ,,Ez addig van így, amíg a szabadság nem lépi túl az adott közösség kereteit’’ — mondta.

Bús Ottó, a tájékoztatási bizottság elnökhelyettese a testület szerdai üléséről számolt be. Mint mondta, a vita során a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület állításait nem kérdőjelezte meg senki, és végül a testület támogatta a TJGYT előterjesztését.

Simon Erzsébet Zita, az MNT tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosa arra emlékeztetett, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mint a Magyar Szó lapkiadó Kft. alapítója a lap Taggyűlési Jogokat Gyakroló Testületének javaslatára nevezi ki és menti fel a napilap főszerkesztőjét.Az előterjesztés után szót kapott Pressburger Csaba is, aki cáfolta az ellene felhozott vádakat. ,,A programomban világosan megfogalmaztam olyan dolgokat, amiket most a fejemre olvasnak’’ — emelte ki Pressburger.

Varjú Márta elmondta: ,,Felkértek, hogy vállaljam el a lap vezetését, egyetlen pártnak sem vagyok a tagja, a független, az önálló és szabad tájékoztatást tartom szem előtt, továbbá fontosnak tartom, hogy a közösség ügyeiről méltóképpen tudósítsunk’’.

Az indulatokat sem nélkülöző vitában több képviselő is szót kért. Többen a sürgősségi indítvány előterjesztését kifogásolták, míg mások koncepciós perről beszéltek.Végül Pressburger Csaba felmentésére irányuló kezdeményezést tizennyolc igen, hat tartózkodó és öt ellenszavazat mellett fogadták el, míg Varjú Mártát tizenkilenc igen szavazattal választották meg a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának megbízott főszerkesztőjévé.

Az ülés elején ügyrendi záradékjavaslat formájában dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke előterjesztette Náray Éva javaslatát, miszerint korlátoznák a felszólalások időtartalmát. A Tanács elfogadta a javaslatot, vagyis ezek után a második körben felszólalók két percben kötelesek mondandójukat összefoglalni.

Egyébként a Magyar Nemzeti Tanács 11. ülésén a többi között határozati javaslatot fogadtak el a Tanács 2011. évi pótköltségvetéséről, a Magyar Nemzeti Tanács új Alapszabálya tervezete kidolgozásának kezdeményezéséről, az intézmény és szervei részére történő beszerzési eljárások menetéről. A testület a 15-nél kevesebb tanuló részére megnyitandó magyar nyelvű tagozatokról is döntött. Ennek értelmében a pancsovai Testvériség-Egység, a zombori Testvériség Egység, a gombosi József Attila, az óbecsei Zdravko Gložanski, a szerbittabéi Miloš Crnjanski, a nemesmiliticsi Testvériség-Egység, a muzslyai Szervó Mihály, a nagybecskereki Sonja Marinković, a zentai Stevan Sremac Általános Iskolákban hagyta jóvá az MNT, a 15 tanulónál kevesebb osztályok indítását. Továbbá a testület záradékjavaslatot fogadott el a Verbász község iskoláskor előtti intézményeinek és általános iskoláinak hálózatára vonatkozó véleménynyilvánításáról is.

A Pannon RTV élőben sugározta az ülést, azonban az este nyolc órára meghirdetett híradó miatt megszakították a közvetítést, a tévénézők ezért nem kísérhették végig a vitát és a szavazást.

Vajdaság.ma

Friss hírek