Litvániában járt a szlovák elnök

A Szlovákia és Litvánia közötti jó kapcsolatokat erősítette meg Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök háromnapos látogatása során. Gašparovič találkozott Litvánia első női államfőjével Dalia Grybauskaitevel, aki szerint Szlovákia Litvánia fontos partnere a NATO-ban és az Európai Unióban. Véleménye szerint Szlovákiának és Litvániának kisebb országokként kölcsönösen támogatniuk kell egymást.

A gazdasági és energetikai együttműködéssel kapcsolatban Gašparovič arra emlékeztetett, hogy Szlovákia jelentősen függ a külföldi energiaellátástól, ezért támogatja az útvonalak és energiaforrások diverzifikációját. „Szlovákia marad a nukleáris programja mellett, mert az elengedhetetlen a gazdaság működéséhez.“ Szlovákiának két atomerőműve van és nincs szándékában leállítani őket. Gašparovič megerősítette a terveket további reaktorokról építéséről, amelyek megfelelnek majd az összes nemzetközi biztonsági előírásnak. Tekintettel a fukusimai eseményekre hangsúlyozta, hogy az atomerőművek biztonsága fontosabb mint valaha, és ebben a kérdésben egyetértenek Litvániával. A megbeszélésen a szlovák elnök meglepőnek nevezte a német atomerőművek leállításáról szóló híreket.

A két államfő megvitatta a NATO-n belüli együttműködést és a rakétavédelem kérdését is. Mindketten kifejezték támogatásukat a NATO és Oroszország közötti együttműködés iránt, megjegyezték azonban, hogy a szövetség tagjainak kizárólag a NATO rakétavédelmi rendszere alá kellene tartozniuk. Szlovákia és Litvánia is részt vesz a Via Carpatia projekt előkészületeiben, amelynek célja egy észak-déli európai folyosó kiépítése lenne a balti országok és Közép-és Délkelet-Európa között. Gašparovič tájékoztatta a litván elnököt a Duna-stratégiáról is, a Visegrédi Négyeken belüli együttműködés fontosságáról és érdeklődött Litvánia tapasztalatairól a balti országok közötti regionális együttműködésben. Gašparovič örömmel fogadta, hogy június 1-től a litván Kaunasban megkezdte tevékenységét egy új szlovák konzulátus, amely elsősorban a gazdasági és kulturális együttműködést fogja szorgalmazni. A két államfő jelenlétében aláírtak egy kulturális együttműködésről szóló megállapodást is a két kulturális minisztérium között.

A munkaebéd után Gašparovič Irena Degutiene litván parlamenti elnökkel és Andrius Kubilius miniszterelnökel is találkozott. Litvánia meg akarja erősíteni az atomerőművek biztonságát és az olaj- és gázforrások diverzifikációját, mondta Degutiene. A gáz ára Litvániában szerinte a legmagasabbak közé tartozik a régióban. Gašparovič és Degutiene beszéltek a balti és visegrádi regionális csoportok szorosabb együttműködéséről az Európai Unióban. „Jó lenne, ha kisebb országokként képesek lennénk egy olyan csoportot alakítani, amely helyt tudna állni a nagy tagállamokkal szemben“, mondta Gašparovič.

Kubilius litván miniszterelnök érdeklődött Szlovákia tapasztalatairól az euróval és tagságáról az euróövezetben a pénzügyi és gazdasági válság idején. Gašparovič Szlovákia euróövezeti csatlakozását az ország gazdasági fejlődése szempontjából elengedhetetlennek tartja. Elmondása szerint a válság kevésbé volt fájdalmas Szlovákiának és a szlovák gazdaság vonzóbb lett a külföldi befektetők és vállalkozók számára.

A háromnapos látogatás programja alatt Gašparovič feleségével Szilviával ellátogat Neringa falujába és Palanga és Nida üdülővárosokba is. A látogatás egyik célja ugyanis a balti térség jobb megismerése. Szlovákia megakarja erősíteni a kölcsönös jó kapcsolatokat és partnerséget és hangsúlyozni érdekeltségét ezek elmélyítésében. Erre leginkább a közös tagság az EU-ban és NATO-ban ad lehetőséget, illetve az idei litván EBESZ elnökség.

Molnár Antónia

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »