Kína és Líbia: gyengülő elvhűség

Kína a líbiai konfliktus kitörése óta folyamatosan a be nem avatkozás elvének fontosságát hangsúlyozza, s ehhez igazodva számos hivatalos nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államok és az európai országok katonai akcióját. Ugyanakkor egyes vélemények szerint Peking az ENSZ Biztonsági Tanácsában már kevésbé hű az általa retorikailag továbbra is hajthatatlanul hangoztatott elvekhez, tekintve, hogy februárban támogatta a Kadhafi-rezsim vezetőinek szankcionálását, majd márciusban tartózkodott a légtérzárat elrendelő határozat megszavazásakor. A felkelés során a kelet-ázsiai ország gazdasági érdekei is sérültek, habár elsősorban nem az olaj-, hanem az építőipar területén.

Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök a múlt héten a líbiai katonai beavatkozás beszüntetésére szólította fel a Pekingbe látogató Nicals Sarkozy francia államfőt. Hu francia kollégájával folytatott tárgyalásai során kijelentette, a helyzet erőszakkal nem rendezhető, a fegyveres beavatkozás helyett pedig politikai megoldást sürgetett a kérdésben, mint mondta: „esélyt kell adni a békének”. A kínai elnök hozzátette: az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as határozata, mely légtérzárat rendelt el az észak-afrikai ország felett, az erőszak megfékezésére és a civil lakosság védelmére irányult, így a hivatalosan annak betartatására irányuló –, Franciaország tevékeny részvételével folyó – katonai akció ellentmond a döntés eredeti céljainak.

Peking az arab világ forradalom-hullámának kirobbanása óta folyamatosan élesen ellenzi az érintett országok belpolitikai viszonyaiba való külföldi beavatkozás minden formáját. Ezzel összhangban a kínai Külügyminisztérium az elmúlt hetekben számos alkalommal szólított fel a líbiai katonai akció beszüntetésére, elítélve a beavatkozást és azonnali tűzszünetet követelve. Az ország – Németország, India, Oroszország és Brazília mellett – tartózkodott a fent említett ENSZ BT-határozat elfogadásakor is, melyet a Külügyminisztérium szóvivője az arab államok és az Afrikai Unió aggodalmaival indokolt. Peking az eseményekkel kapcsolatban kiemelte, elítéli az erő alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokban, illetve korábban arra is utalást tett, hogy a katonai akciót a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmány megsértésének tekinti.

A szóbeli hadjáratból a kínai sajtó is kivette a részét. A Kínai Kommunista Párt (KKP) szócsövének számító Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) a „vérrel átitatott viharként” jellemzett iraki háborúhoz hasonlította az eseményeket, míg más, közvetve vagy közvetlenül a párt tulajdonában lévő lapok a nemzetközi közösség szabályainak megsértésével és az emberi jogok sárba tiprásával vádolták meg a „szuverén országot bombázó és ártatlan civileket gyilkoló” Egyesült Államokat és az akcióban résztvevő európai országokat.

Be nem avatkozás

Peking retorikai offenzívája korántsem meglepő, tekintve, hogy a más országok belügyeibe való be nem avatkozás elve gyakorlatilag a Kínai Népköztársaság megalapítása óta az ország külpolitikájának egyik fontos, ha nem a legfőbb alappillére. Az arab világ forradalmi eseményeivel kapcsolatos, az ezen elv elsődlegességét hangoztató kínai megnyilatkozások bel- és külpolitikai szempontokkal is magyarázhatók.

Egyrészt az autoriter rezsimek megdöntésére irányuló tüntetések és felkelések a KKP tagságát is aggodalommal töltötték el, különösképp, hogy az arab események hatására Kínában is „jázmin forradalomra” buzdító felhívások jelentek meg. Habár a felhívások nem vezettek komolyabb tüntetésekhez, ehhez az az is hozzájárult, hogy a pekingi vezetés hatalmas rendőri erődemonstrációval válaszolt rájuk: a nagyvárosok központi kerületeit rohamosztagosok lepték el, valamint a hatóságok közel száz emberi jogvédőt vettek őrizetbe, akik közül kettőt a napokban bíróság elé is állítottak. Az arab világ eseményeiről eleinte a sajtó sem számolt be, továbbá szigorították a külföldi újságírókra vonatkozó előírásokat is. Ezzel párhuzamosan tovább erősítették a Kínában amúgy sem a gondolatszabadság legfőbb színterének számító internet ellenőrzését is: letiltották a forradalmi eseményekre vonatkozó on-line kereséseket, míg a Google bejelentése szerint a Gmail levelezőrendszerében is hibákat okozott a pekingi cenzorok beavatkozása. Amint az a Kommunista Párt olykor paranoiába hajló aggodalmának fent vázolt megnyilvánulásaiból is kitűnik, a nyugati kormányok és NGO-k által emberi jogi gyakorlata miatt gyakran élesen kritizált kínai vezetés minden eszközt megragad, hogy megakadályozza az általa károsnak vélt eszmék beszivárgását az országba, így aztán érthető, hogy Peking erősen ellenzi a demokratikus reformokért harcba szálló lázadóknak adott külső segítséget. Kína tehát – többek között – azért propagálja a be nem avatkozás elvét, mert maga is elvárja, hogy békén hagyják belső viszonyait és belpolitikai gyakorlatát illetően.

Másrészt egyes esetekben a be nem avatkozás politikája külpolitikai és –gazdasági téren is előnyökkel jár Kína számára. Az ország gazdasági növekedésével és világkereskedelmi expanziójával párhuzamosan exponenciálisan növekszik Kína nyersanyagigénye, márpedig az ipari szempontból fontos ásványkincsek főbb lelőhelyei nem elsősorban a nyugati, demokratikus országok területén találhatóak. Az ezen országok emberi jogi visszásságait illetően olykor igen érzékeny nyugati közvéleménnyel és diplomáciai karral szemben Kína – a fenti elvre hivatkozva – nem támaszt semmiféle feltételeket üzleti és kereskedelmi kapcsolatai vonatkozásában, mely számos, az Egyesült Államok és az EU számára szalonképtelen rezsim szemében komoly versenyelőnyt jelent, különösképp Afrikában.

Gyengülő elvhűség?

Ugyanakkor a fentiek ellenére számos elemzők szerint a be nem avatkozás elvének korábbi rendíthetetlen híveként ismert Kína álláspontja a líbiai helyzetet illetően valamelyest megingott, ugyanis az említett retorika lépéseket és nyilatkozat-offenzívát nem követték valódi politikai cselekedetek, sőt Peking bizonyos szinten együttműködött a nyugati országokkal. Kína február 26-án támogatta az ENSZ BT 1970-es határozatát, mely elítélte a Kadhafi-rezsimet, szankciókat vezetett be annak vezetői ellen, fegyverembargót léptetett életbe, valamint felhatalmazta a Nemzetközi Büntetőbíróságot a líbiai események vizsgálatára. Három héttel később Peking tartózkodott a már említett 1973-as, légtérzárat elrendelő határozat elfogadásakor, holott meg is vétózhatta volna azt.

A Wall Street Journal által megkérdezett Kína-szakértők úgy nyilatkoztak, hogy nem tudnak felidézni olyan korábbi esetet, amikor Peking hagyott volna életbe lépni egy pusztán humanitárius indokokkal alátámasztott BT-határozatot, sőt az ország korábban több esetben is használta vétójogát egyes, Zimbabwe, Mianmar vagy Szudán szankcionálására vonatkozó szavazások alkalmával. A tartózkodás már csak azért is meglepő Kína részéről, mert Peking korábban jellemzően csak olyan esetekben szavazott igennel vagy sehogy a BT-ben katonai akciókat illető határozatokról, amikor egy büntetendő ország súlyos nemzetközi jogsértést vagy konkrét fegyveres agressziót követett el. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy –, amint az a BT-rendelkezéseket illetően olykor előfordul, – Kína merőben eltérően értelmezte az 1973-as határozat tartalmát, mint a katonai bevetést megindító országok – erre utalnak Hu államfő fent idézett szavai is. Mindenesetre Peking szavazási gyakorlata arra enged következtetni, hogy az ország immár kevésbé eltökélten ragaszkodik a be nem avatkozás elvéhez, melynek okát egyes elemzők Kína növekvő világgazdasági kapcsolataival magyarázzák, melyekhez komolyabb felelősségvállalás is dukál.

Gazdasági vetületek

Ahogy az az arab országokba irányuló katonai beavatkozások során minden esetben felmerül, sőt a sajtó által általában az akció fő indokaként kerül megjelölésre, természetesen Líbiát illetően is egyre többen feszegetik az olaj és a konfliktus kapcsolatát. Habár korábban többen is az ország észak-afrikai olajérdekeltségeivel magyarázták a kínai diplomáciának a fegyveres akciót elítélő nyilatkozatait, valójában Peking számára nem különösebben fontos a líbiai energiahordozó-import. A líbiai olaj mindössze a kínai behozatal 3,1%-át adja, ráadásul 2009 őszén Tripoli megakadályozta, hogy a China National Petroleum Corp. felvásárolja a döntően Líbiában tevékenykedő Venerex Energy-t.

Ugyanakkor a válság okozta nemzetközi olajár-emelkedés érzékenyen érintette a nyersanyagból jelentős behozatalra szoruló kelet-ázsiai országot. A Kadhafi-rezsim egyébként a közelmúltban nagy olajüzleteket helyezett kilátásba a krízis során „baráti viselkedést” mutató országoknak, így Kínának is, habár ezen ígéret kivitelezése egyre  valószínűtlenebbnek tűnik. A kérdés egy érdekes, az Asia Times Online-on megjelent alternatív megközelítése szerint Pekingnek az ENSZ-ben tanúsított, a korábbiaknál konstruktívabb magatartásához az is hozzájárult, hogy az ország legfőbb olajimportőre, Szaúd-Arábia is elkötelezte magát Kadhafi megdöntése mellett, így végső soron Kína nem akar szembe menni az egyébként az energiahordozó-kereskedelemből a válság miatt kiesett volumen pótlásában segítséget nyújtó állammal.

Diplomáciai útelágazás

A nyugati országok lépéseivel kapcsolatos ENSZ-beli konstruktivitással párhuzamosan folytatott, a beavatkozást elítélő retorikát illetően a napokban Kína egy első hallásra meglepő partnerre lelt a ramazuriból kimaradó Németországban. Pénteken Guido Westerwelle pekingi látogatása alkalmával a német és a kínai külügyminiszter együtt szólított fel a külföldi fegyveres beavatkozás mielőbbi beszüntetésére, illetve a helyzet politikai, tárgyalásos úton való rendezésére. Emellett Peking az 1973-as BT-határozat további három „tartózkodójával” is konzultációt folytatott a kérdésben, s valószínű, hogy a BRIC – Brazília, Oroszország, India, Kína – országok április 14-én esedékes találkozójukon is tárgyalnak majd a líbiai eseményekről. A Times of India a kínai külügyminiszter-helyettest idézve arról számolt be, hogy amennyiben a négy ország közös álláspontra jut a kérdésben, arról a csúcs záródokumentumában is említést tesznek majd – e témában tehát Kína nemcsak az egyébként nem a pekingi külpolitika legfőbb támogatójának számító Németországgal, hanem a nagy regionális rivális Indiával is érdek- és nézetharmóniába került.