Csak kapkodták a fejüket a magyar diplomaták

Az EU állandó elnöke által összehívott rendkívüli EU-csúcsot különböző okokból Franciaország, Németország és Nagy-Britannia darabokra szedték szét. A nap első felében Észak-Afrika és Líbia ügyében Franciaország vette magához az irányítást Nagy-Britannia segítségével, a gazdasági ügyekben viszont Németország a franciákéval. Az EU vezetőinek kényszerű asszisztálásával Sarkozy és Cameron katonai csapásokkal fenyegette Kadhafit.

Az Európai Tanács állandó elnöke, Herman van Rompuy a pénteki rendkívüli csúcson először tapasztalhatta meg a Lisszaboni Szerződés után létrehozott rendszer korlátait. A vadonatúj közös diplomáciai szolgálattal rendelkező EU-t egyfelől sokan támadták, hogy a szomszédságában zajló történelmi léptékű változásokkal nem foglalkozik kellő mértékben, ezért Rompuy Catharine Ashtonnal, és ezúttal a soros elnökséget ellátó Magyarországgal együtt előkészített egy rendkívüli csúcstalálkozót. Másfelől a jelentős katonai erővel is tagállamok önálló diplomáciai manőverekbe kezdtek, és szinte szürreális jeleneteket okoztak a rendkívüli EU-csúcson.

A sort Sarkozy elnök kezdte, amikor egy nappal a csúcstalálkozó előtt a közös fellépés lehetőségére „megelőző csapást” mért azzal, hogy a világon először és az EU közös tanácskozását megelőzve Franciaország elismerte a líbiai lázadókat. Sarkozy elnök egyben pártjának egy rendezvényén felvetette a „célzott légicsapások” bevetésének lehetőségét.

A március 11-i rendkívüli EU csúcson a helyzetet tovább tudták fokozni azzal, hogy Sarkozy félrevonult David Cameron brit miniszterelnökkel, és miközben a jelentős katonai erővel nem rendelkező többi 25 állam képviselője várakozott Cathaline Ashtonnal, az újabban fokozott brit-francia katonai együttműködésben gondolkodó két vezető négyszemközt tárgyalt a katonai beavatkozás lehetőségéről. A nyilvánvaló taktikai húzás Cameron részéről valószínűleg a délutáni programmal függött össze, hiszen a gazdaságpolitikai reformokról szóló ülésen az euró-övezeten kívüli ország vezetőjeként nem vehetett részt.

Nem csoda, hogy a rendkívüli csúcsértekezlet végén nem Ashton, Martonyi vagy Rompuy, hanem Sarkozy kapta a legnagyobb figyelmet. „Az Európai vezetők által figyelembe vett szükséges lehetőségek nem feltétlenül diplomáciai lehetőségek” – magyarázta Sarkozy a többi állam- és kormányfővel jóváhagyatott szöveget. Sarkozy szerint az esetleges katonai beavatkozáshoz „kívánatos volna megszerezni az ENSZ hozzájárulását”, ugyanakkor saját tájékoztatóján Cameron azt is elmondta, hogy „a szavak nem elégségesek”. Sarkozy és Cameron sok tekintetben a Blair-doktrinára szellemét és nyelvezetét használtak. A kaotikus csúcstalálkozó közben az EurActiv tudósítója francia és brit diplomatákkal beszélgetve arra a következtetésre jutott, hogy az ENSZ támogatása nélkül a francia-brit szövetség a diplomáciailag elismert, és így hadviselő féllé váló líbiai lázadóknak fog valamilyen formájú katonai támogatást adni.

Az EU többi vezetője nem nézte teljesen csendben a francia-brit partizánakciót, bár az EU legerősebb politikusának tartott Merkel kancelllárnő a számára sokkal fontosabb, és a hasonlóan megosztó gazdaságpolitikai tanácskozásra tartogatta a munícióját, így csak nagyon szűkszavúan konfrontálódott Cameronnal és Sarkozyvel. Az éles minősítésektől tartózkodva kifejezte, hogy nem ért egyet a líbiai lázadók elismerésével. „Elismerjük a Líbiai Nemzeti Tanácsot a párbeszédben részt vevő félnek, de nem fogadjuk el őket kizárólagos partnernek a dialógusban” – mondta Angela Merkel. A kisebb tagállamok vezetői csendben füstölögtek, alacsonyabb beosztású diplomatái pedig a folyósokon dühöngtek. Az egyik északi ország diplomatája az EurActiv tudósítójának a líbiai lázadók diplomáciai elismerését Franciaország részéről „idiotizmusnak” nevezte.

Az eredeti cél az volt, hogy az EU valamiféle egységet mutasson fel a világpolitika színpadán akkor, amikor a legfontosabb események a saját szomszédságában történnek. Ha már az Európai Tanács erre nem volt képes, nem csoda, hogy a többi intézmény is hozzátett a zűrzavarhoz. A tényleges külpolitikai befolyással nem bíró Európai Parlament óriási többséggel elfogadott egy olyan ajánlást, amelyben a líbiai lázadókkal történő diplomáciai kapcsolatok felvételét sürgeti. A Parlament azonban csak látszólag támogatja a francia akciót. A Parlament alelnöke, a zöldekhez tartozó belga Isabelle Durant az EurActivnak élesen kritizálta Sarkozyt a katonai eszközök bevetésének felvetése miatt.

Ha voltak valakinek kétségeit azt illetően, hogy az állandó vagy a soros tanácsi elnökség mozgatja a szálakat, akkor a Tanács elnöke, van Rompuy eloszlatta ezeket: egyiknél sem. „A kimenetel természetesen az érintett országok kezében van. Nem Brüsszelben fog eldőlni. Nem becsülhetjük túl, hogy mit tehetünk” – mondta az Európai Tanács állandó elnöke.