Timosenko megígérte, hogy érvényteleníteni fogja a Krími-szerződést

Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök március 11-én pénteken jelentette be a sajtó képviselőinek, hogy amennyiben a következő parlamenti választásokon pártja győzedelmeskedik, úgy azonnali hatállyal fel fogják mondani az Oroszországgal kötött fekete-tengeri flottáról szóló szerződést, írja a RIA orosz hírügynökség.

Az ellenzékben lévő Timosenko ezt azután jelentette be, hogy pénteken a jelenlegi ukrán miniszterelnök, Nyikolaj Azarov arról beszélt, hogy a Kreml által az egyezség fejében nyújtott száz dolláros gázkedvezmény megmentette Ukrajnát az államcsődtől.

A fekete-tengeri flottáról szóló egyezményt Viktor Janukovics győzelme után, április 21-én írta alá a két ország. Az előző szerződés 2017-ben járt volna le, és az orosz flottának el kellett volna hagynia jelenlegi állomáshelyét, a Krími-félszigetet. A szerződést azonban további 25 évvel meghosszabbították, vagyis a jelenlegi szerződés szerint az 2042-ben jár majd le. Cserébe Ukrajna jelentős gázkedvezményeket kapott Kremltől.

„Azután, hogy ez a jelenlegi hatalom alkotmányos úton távozni fog az irányításból, a krími föld vissza lesz szolgáltatva Ukrajnának, és a fekete-tengeri orosz flotta csak éppen annyi ideig fog ott tartózkodni, amennyi ideig az ukrán alkotmány előírt neki , és nem tovább” – mondta Julija Timosenko.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy pénteki beszédében Azarov azt is kiemelte, hogy Ukrajna jelenlegi gazdasági helyzetét, illetve a rendkívül előnytelen korábbi gázmegállapodásait leginkább az előző kormánynak köszönheti, vagyis Julija Timosenkónak.

Anton Bendarzsevszkij

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »