Irán a legnagyobb próbája Trump pusztító külpolitikájának

A következő két évben Irán lehet a Trump-adminisztráció legmeghatározóbb külpolitikai kihívása.

A múlt héten tartott félidős választások előtti kampány során Donald Trump amerikai elnök üdítő hajlandóságot mutatott arra, hogy olyan kritikus külpolitikai kérdéseket vessen fel, amelyeket elődei vagy teljesen figyelmen kívül hagytak, vagy amelyekre nem sikerült megoldást találniuk.

Az elnök eddigi politikai pályafutása során sem volt ez másképp. Bár taktikájából mindenféle diplomáciai elegancia hiányzik – többnyire szándékosan – és általában sikerül felmérgesítenie partnereit, mégis tagadhatatlan, hogy számos régóta fennálló problémát górcső alá vett az elmúlt két év során:

Mindezen kérdések közül az iráni konfrontáció a „legdrámaibb szűrő”, amelyen keresztül nyomon követhetjük, hogy Trumpnak sikerül-e – mindeddig leginkább pusztító – eltökéltségét tartós stratégiai eredménnyé változtatnia. Anélkül, hogy elbagatellizálnánk a többi problémát, valószínűleg ez a kérdés lesz az, amely a Trump-adminisztráció legmeghatározóbb külpolitikai kihívásává válik.

Ennek egyik oka, hogy Irán az a probléma, amely kapcsán a legnagyobb egyetértés mutatkozik a legfőbb amerikai vezetők között a fenyegetés nagyságát és sürgősségét illetően. Trump elnök, Mike Pompeo külügyminiszter, James Mattis védelmi miniszter és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó esetenként nem ért egyet az alkalmazandó taktika vagy az elérhető végkimenetel kapcsán, az alap elgondolás azonban egyezik.

Másodszor, az adminisztráció már megkezdte az átfogó, három alappilléren nyugvó, „maximális nyomásgyakorlás” végrehajtását Irán magatartásának megváltoztatására, melyet a leleményes és fáradhatatlan Brian Hook, az Egyesült Államok iráni különmegbízottja vezet. Egy magas rangú amerikai tisztviselő állítása szerint a megközelítés magában foglalja a diplomáciai kötelezettségvállalás fokozását, hogy nagyobb nemzetközi támogatást szerezzenek az Irán elleni szankcióknak, ezáltal növelve az iráni magatartás elleni elrettentést. Az USA agresszívebben nyúl a pénz, a rakéták és a fegyverek után, amelyek Irán regionális befolyását táplálják, valamint fokozza az erőfeszítéseket, hogy minél többen „kiálljanak az iráni nép mellett”, akik belefáradtak vezetőik korrupciójába és külpolitikai ballépéseibe.

A legjobb végkimenetel az lenne, ha a Trump-kormány visszarángatná Iránt a tárgyalóasztalhoz, hogy aztán elmélyítsék és kibővítsék az Obama-adminisztrációval megkötött átfogó közös cselekvési tervet (JCPOA), amelyből Trump májusban kivonta az Egyesült Államokat. Amit az amerikai elnök igazán szeretne, az egy teljes körű szerződés, amely kiterjed a kétoldalú kapcsolatok valamennyi aspektusára:

  • a gazdasági ösztönzőkre;
  • a garanciákra Irán biztonságának szavatolása kapcsán, amennyiben kivonul Szíriából;
  • valamint a terrorizmusról és a helyettes hadviselésről történő lemondásról.

Az majdnem biztos, hogy Irán az előrelátható jövőben nem fog tárgyalóasztalhoz ülni, hogy ilyen kiterjedt koncessziókról beszélgessen. A nyomásgyakorlás hatására viszont a rezsim egyre több katonai és harci tevékenységet folytathat, valamint megduplázhatja titkos erőfeszítéseit a nukleáris fegyverek fejlesztése és gyártása terén – bár itt meg kell említeni, hogy annak érdekében, hogy megtartsa Európa támogatását, Irán egyelőre nem mondta fel az atomalkut.

Mindezen okokból kifolyólag egyesek azzal érvelnek, hogy az amerikai tisztviselők reménytelenül naivak, ha azt hiszik, hogy megközelítésük az általuk kívánt eredményeket hozza. Az igazság azonban az, hogy ők sokkal pragmatikusabbak, mint azt az Iránnal kapcsolatos sajtóhírek sugallják. Eddig ugyanis minden a terv szerint megy: augusztusban visszaállították az Irán elleni szankciók egy részét, múlt hét elején pedig az olajexportra vonatkozókat. És úgy tűnik, a módszer működik: hiába állítja az iráni vezetés, hogy az ország elbírja a szankciókat, az eddig is gyenge lábakon álló gazdaság lassan romokban van, ráadásul már az Egyesült Államok által terrorszervezetnek minősített libanoni Hezbollahot sem tudják pénzelni.

Többoldalú nyomásgyakorlás

„Az iráni nukleáris megállapodás helyett Trump elnök többoldalú nyomásgyakorlást kezdeményez” – fogalmazott Mike Pompeo a kérdés kapcsán. Az általa „maximális nyomáskampánynak” nevezett megoldás célja, hogy teljesen ellehetetlenítse a rezsimet – és különösen a Forradalmi Gárdát – attól, hogy a libanoni Hezbollahot, a palesztin Hamászt, a jemeni húszi lázadókat, az iraki síita milíciákat, valamint az Aszad-rezsimet bármilyen formában támogatni tudja.

A pragmatikusság jegyében az amerikai kormány végül nyolc országnak mentességet biztosított a szankciók alól, így nyersolajat is vásárolhatnak Irántól, de nekik is fokozatosan csökkenteniük kell az innen származó importot. A kivételezett országok között van Olaszország, Görögország, Törökország, India, Kína, Tajvan, Japán és Dél-Korea. Pompeo elmondása alapján ezek az országok „már komolyan csökkentették iráni olajimportjukat, de még szükségük van egy kis időre, hogy nullára redukálják azt”.

Trump nem szokványos módszerei

Elmondhatjuk, hogy az amerikai elnöknek mindeddig egyik elképzelt megállapodását sem sikerült tető alá hoznia – egyet kivéve: az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalását és annak végtermékét, az Egyesült Államok-Mexikó-Kanada Megállapodást (USMCA), amely lényegében nagyon hasonló elődjéhez. Trump kritikusai azt mondják, ennek oka az, hogy a bomlasztó megközelítés mellől hiányzik a koherens stratégia és a következetesség.

Az elnök pártján állók ezzel szemben azzal érvelnek, hogy bár Trump módszerei nem szokványosak, valamiképpen mégis alkalmazkodik a múltban látott gyakorlatokhoz. A négyéves időszak első két évében ugyanis hagyományosan megoldandó problémákat vetnek fel, így természetesen a következő két évben a jelenleg zajló számtalan külpolitikai ügy megoldásával (és az ehhez szükséges megállapodások kidolgozásával) foglalkoznak majd.

A félidős választások eredménye utáni megosztott kormányzás sok belpolitikai témában holtponttal kecsegtet, ezért – mint ahogy ez minden eddigi hasonló helyzetben is történt – az elnök valószínűleg a külpolitikában akar majd sikereket elérni. És ebben az Iránnal fennálló konfliktus lezárása kulcsfontosságú lesz.

Forrás: CNBC / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Theresa May még mindig nem adta fel

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be kedden, hogy "hosszú és őszinte" megbeszélést folytatott a brit kormányfővel, aki biztosítékokat akar kapni az Európai Uniótól arra, hogy az ír-északír határellenőrzés visszaállításának megakadályozását célzó tartalékmegoldás csak átmeneti időre alkalmazható.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás