Transzatlanti Szövetség: élt 73 évet

Az Egyesült Államokkal való együttműködés hosszú és gyümölcsöző volt, de Európa már a továbblépésre készül. Az eredetileg a Szovjetunió elszigetelésére létrejött szövetség a hidegháború végével kezdett haldokolni – hogy egyáltalán még 30 évig húzta, az a háború után kialakult, közös, liberális értékrendnek volt köszönhető, amelyről a Trump vezette USA láthatóan lemondott.

Az utolsó szöget az együttműködés koporsójába is az amerikai elnök verte be azzal, hogy felmondta az Iránnal kötött atomalkut. De mi lesz most? Az USA nagy valószínűséggel egyik politikai válságból fog tántorogni a másikba, ám Európának ezalatt sokkal komolyabb, egzisztenciális jellegű problémákkal kell szembenéznie. Azzal, hogy lassan kikerül az Egyesült Államok katonai és diplomáciai hatalmának védőövezetéből, rá lesz kényszerítve, hogy megteremtse a sajátját. Az igazi kérdés azonban az, hogy képes lesz-e erre?

Donald Trump amerikai elnök (j) és Angela Merkel német kancellár távozik közös sajtótájékoztatójuk helyszínéről a washingtoni Fehér Házban 2018. április 27-én. (MTI/EPA/Michael Reynolds)

Eltolódás Ázsia felé

Elképzelhető, hogy csak egy rossz pillanatot látunk végzetesnek, bár ez inkább akkor lenne igaz, ha csak Trump volna a gond – sajnos azonban nem erről van szó. Tulajdonképpen Európa a szovjet fenyegetés elmúltával megszűnt a világ geostratégiai központja lenni. A 90-es évek nagy humanitárius katasztrófái még megerősítették a nyugati országok összetartozását, ám 2001. szeptember 11. hirtelen eltérítette Amerikát erről az útról és az ország figyelmének fókuszába a Közel-Kelet került. Ugyan Obama képes volt a szövetségi rendszerbe vetett hitet és a Bush által megtört intézményeket visszaállítani, de már ő is inkább Ázsia felé tekintgetett.

Az amerikaiak pedig eközben szerettek volna inkább az otthonukkal törődni és azt várták a politikától, hogy ők is inkább az USA felé forduljanak a világ helyett, ezért is szavaztak az ezt megígérő Trumpra. Ő pedig beváltotta ezt az ígéretét, többek között azzal, hogy vámot vetett ki az Európából érkező alumíniumra és acélra (igaz, az intézkedés egyelőre nem lépett életbe), majd kilépett a párizsi klímaegyezményből és végül felmondta az iráni atomalkut, megadva ezzel a kegyelemdöfést az 1945 utáni világot meghatározó szövetségnek.

Már Trump előtt megkezdődött

François Delattre, az ENSZ francia képviselője szerint az Iránt érintő döntés a legszemléletesebben mutatja be a jacksoni pillanatot (az amerikai izolacionizmus atyjára, Andrew Jacksonra utalva), amin az USA épp keresztülmegy. „Egy új elnök talán visszaállítaná a szövetségi rendszert, de én attól tartok, hogy a kivonulás tartós lesz. Az elszakadás már megkezdődött Trump elnök előtt és félek, hogy utána is megmarad” – mondta Delattre.

Európában az atomalku megtorpedózása sokkal komolyabb visszhangot keltett, mint a korábbi lépések. Ez elsősorban annak tudható be, hogy az öreg kontinensen az Iránnal kötött átfogó nukleáris megállapodást tartották annak bizonyítékaként, hogy a nyugati országok képesek a hatékony és egységes fellépésre. A tét sem volt éppen kicsi, ugyanis az egész művelet valódi célja az volt, hogy Iránt kivonják a Közel-Kelet puskaporos hordójából, ami sikerült is – ráadásul sokáig az USA ellenkezésének dacára tárgyaltak Iránnal, így az európai hatalmak méltán éreztek emiatt némi büszkeséget.

Menekültek és migránsok

A másik fontos, földrajzi tény, hogy Európát fenyegeti a Közel-Kelet, míg Amerikát nem. A szíriai menedékkérők hullámai 2015-ben felborították az európai politikát és teret adtak a populista, xenofób és illiberális hangoknak, amelyek komoly félelemmel töltötték el a kontinens elitjét. Európa egyszerűen képtelen követni az USA-t abban az esetben, ha az a káosz további eszkalációját tervezi a régióban.

Persze, amikor Emmanuel Macron és Angela Merkel együtt keresték fel a Fehér Házban Trump elnököt, hogy legyezgessék egy kicsit a hiúságát, ezzel újra megerősítették azt a régi sztereotípiát, ami Európát, mint Amerika tisztelettudó alárendeltjét ábrázolja. A kurta, furcsa fogadtatás és az acélvámok bejelentése jóllehet sokkolta az öreg kontinens vezetőit, ám jó eséllyel szükségük is volt erre a megrázkódtatásra. Pár órával az atomalku felmondását követően ugyanis már Merkel, Macron és a brit miniszterelnök, Theresa May közös nyilatkozatban emlékeztették a világot, hogy az egyezményt egyhangúan támogatta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, így továbbra is ez képezi Irán atomprogramjának nemzetközi jogi kereteit. Ehhez később az Európai Tanács lengyel elnöke, Donald Tusk azt is hozzáfűzte, hogy Trump Irán és kereskedelmi politikájával szemben egységes európai fellépésre számíthat.

Európai cégekre is lecsaphat Washington?

A botrány akkor fog kitörni, ha az USA másodlagos szankciókkal élne az Iránnal együttműködő európai cégekkel szemben. Sőt, nem is feltétlenül kell ehhez Irán, elég ha az Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítése körül éppen kialakuló helyzet fordul rosszra. A Németországot Oroszországgal összekötő, és Ukrajna tranzitszerepét gyakorlatilag lenullázó beruházást ugyanis Washington erősen ellenzi, és Európa ellen irányuló szankciókat helyezett kilátásba – az építkezés azonban éppen a napokban megkezdődött.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Washingtonban uralkodó harcias hangulat ismeretében így az európai országokat is érintő szankciók kivetésére is könnyen sor kerülhet. Ezt támasztja alá az új Németországba delegált amerikai nagykövet, Richard Grenell megmozdulása is, akinek hivatalba lépését követően első dolga volt nekimenni az Iránnal kereskedő német üzleti csoportoknak. Mark Leonard, az Európai Külkapcsolati Tanács vezetője szerint egy ilyen lépést követően ellenséges országként kellene kezelniük az USA-t és szükség lehet arra is, hogy ellenintézkedéseket tegyenek amerikai cégekkel szemben. Ez akár kereskedelmi háborúhoz is vezethet a két hatalmi tömb között.

Még ha a higgadtság felül is kerekedik a felekben, akkor is valószínű, hogy Európa nekiáll letenni az alapjait egy független katonai és diplomáciai stratégiának. Bár az egyesült európai haderő terve már régen a kútba esett, mostanában felmerült, hogy Macron találkozóra hívja 10 európai ország honvédelmi miniszterét. Ennek célja egy bevethető, harcra kész, akár 100.000 fős sereg felállítása volna. Trump akcióit követően varázsütésre megszűnt a kezdeti brit és német vonakodás, így a mostani helyzet még gyorsíthat is az együttműködés kialakításán.

A Macron vezette Franciaország az európai integrációs terv és egységpolitika fellegvára, melyet mind katonai, mind gazdasági vonalon erősíteni terveznek. „Európának a maga kezébe kell venni a sorsát” – mondta egy múlt heti rendezvényen és hozzátette – „az, hogy egy ország nem tartja be az ígéretét, még nem jelenti, hogy nekünk is irányt kell változtatnunk.”

Látszólagos egység sincsen

Persze ez a fajta európai nagy egység látszólagosnak is alig mondható – rengeteg buktatója és veszélyforrása van. Bár a vezetők tudják, hogy együtt kellene működniük, ezt azért az egymásnak feszülő föderalista kontra nacionalista felállás jelentősen megnehezíti. Kevesen mernek akkora politikai kockázatot vállalni, mint Macron, aki nyíltan letette a garast az integrált Európa mellett. Vele szemben Merkel például sokkal óvatosabb, ez eredményez is feszültségeket kettejük kapcsolatában.

Csúcstalálkozót tartanak ma az európai uniós és a nyugat-balkáni országok állam- és kormányfői a bolgár fővárosban. Az ülésen elsősorban a térség jövőjéről és a közelmúltbeli amerikai intézkedésekre adandó válaszlépésekről tárgyalnak.

Trump legutóbbi intézkedései állnak az EU-csúcs középpontjában

A önálló európai haderő egy dolog, ám önálló külpolitikára is szükség lesz. Mivel a Trump adminisztráció láthatólag nem akar mediátor lenni az izraeli-palesztin konfliktusban, talán az erőszak ismételt fellángolása belelökheti Európát ebbe a hagyományosan amerikai szerepkörbe. Az USA-t már nem érdeklik az emberi jogok, de Európát még igen.

A megszokás vége

A valódi európai külpolitika alapját annak a felismerésnek kell képeznie, hogy a kontinens érdekei, értékei csak időszakosan kapcsolódnak az USA értékeivel és érdekeivel, amikor ez éppen nincs így, elképzelhető, hogy kínai, esetleg a Perzsa öbölbéli, vagy teljesen másik harmadik féllel kell együttműködni. Ez persze új mechanizmusokat követel. Michel Duclos nyugalmazott francia diplomata szerint az atomalkut tető alá hozó EU3 – Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság – képezhetné az új kollektív külpolitika magját, már ha ez a hármas képes lesz az EU többi tagját is együttműködésre bírni.

Ugyan a mentális átállás – miszerint Amerika nem a szövetségesünk többé – sokkal tovább fog tartani, mint a politikai, de azt is figyelembe kell venni, hogy Trump tényleg mindent elkövet annak érdekében, hogy ez a korszak minél gyorsabban lezáruljon.

„Nem hiszem, hogy Trumpot bármennyire is érdekelné a Nyugat” – mondta egy idősebb európai diplomata. „Ha az amerikaiaknak valaki az európai-amerikai kapcsolatokról beszélne, a világ legnevetségesebb fickójának érezné magát, mivel ez már senkit nem érdekel az amerikai kormányzatban.”

Forrás: Foreignpolicy.com / Kitekintő

Friss hírek

Az USA húzza felfelé a világgazdaságot

Az Egyesült Államok tavalyi államháztartási hiányának példátlan pro-ciklikus bővülése felhajtóerőt adott a hazai fogyasztásnak, és ezzel egyidejűleg magyarázattal szolgált az amerikai gazdaság meglepő ellenállóképességet jelző tavalyi növekedésére is.

Read More »