Három hét után lemondott a szlovák belügyminiszter

Tomás Drucker, aki a szlovák kormány néhány hete lezajlott, széles körű átalakítása során került a belügyi tárca élére, azzal indokolta távozását, hogy nem akar megosztó tényező lenni abban a kérdésben, hogy Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány megmarad-e a posztján.

Tibor Gaspar leváltását számos tüntetésen követelték Ján Kuciak oknyomozó újságíró és barátnőjének februári meggyilkolása után, a rendőrfőkapitány távozása a tüntetők egyik fő követelése volt. Kuciakot, aki elsősorban adócsalással összefüggő bűnesetekkel foglalkozott, feltehetően a munkája miatt ölték meg.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A távozó belügyminiszter sajtótájékoztatóján azt mondta: “kérték tőle” a rendőrkapitány leváltását, de azt nem tartja sem helyesnek, sem igazságosnak. Hozzátette, hogy nem akart megosztó tényező lenni, s úgy gondolta ilyen körülmények között nincs joga arra, hogy megmaradjon a belügyminiszteri poszton, ezért választotta a távozást.

Tomás Drucker, aki korábban az egészségügyi tárcát vezette, azután lett belügyminiszter, hogy a tárca előző vezetője, Robert Kalinák lemondani kényszerült az újságíró gyilkosság után kezdődött tüntetések és az azok mentén kialakult belpolitikai válság hatására.

Kormányellenes tüntetés Pozsonyban 2018. április 5-én. A kormányellenes megmozdulások sorát Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolása váltotta ki. (MTI/AP/TASR/Michal Svítok)

Kormányellenes tüntetés Pozsonyban 2018. április 5-én. A kormányellenes megmozdulások sorát Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolása váltotta ki. (MTI/AP/TASR/Michal Svítok)

A Fico-kormány átalakításával létrejött, Peter Pellegrini vezette új szlovák kormánynak március végén szavazott bizalmat a pozsonyi törvényhozás. Az új miniszterelnök kinevezése után az országban zajló tüntetéshullám némileg veszített lendületéből és hangerejéből, de nem szűnt meg. A legutóbbi ilyen tüntetést vasárnap tartották Pozsonyban, a megmozduláson – amelyen a szervezők becslései szerint több tízezren vettek részt – a leghangosabb követelés Tibor Gaspar rendőrfőkapitány távozása volt.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Messzebbre szállnak az új iraki rakéták

Irán 700 kilométerre növelte föld-víz típusú hadászati ballisztikus rakétáinak hatótávolságát - közölte egy magas rangú iráni katonai tisztviselő kedden. Teherán azzal fenyegetőzik, hogy ha Washington korlátozni próbálja olajkivitelét, káoszba fogja taszítani a Hormuzi-szoroson át a Perzsa-öböl felé tartó olajszállítást.

Read More »

A francia elnök átalakította a kormányt

Christophe Castanert, a kormányzó Köztársaság lendületben vezetőjét és parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkárt nevezte ki Emmanuel Macron francia államfő belügyminiszternek a két héttel ezelőtt lemondott Gérard Collomb helyére. Az államfő emellett további három tárca élén kezdeményezett váltást, 15 kormánytag pedig új pozícióba került.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás