Irán szerint részben az atomalku támogatása miatt rúgták ki Tillersont

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter leváltása is azt mutatja, hogy az Egyesült Államok eltökélt az Iránnal kötött többhatalmi atomegyezmény felmondását illetően – mondta Abbász Aragcsi, az iráni külügyi tárca vezetőjének helyettese szerdán.

Aragcsi szerint ha nem is kizárólag, de részben biztosan emiatt történtek változások az amerikai külügyminisztériumban.

“Ha az Egyesült Államok felmondja a megállapodást, akkor Irán is kilép belőle” – idézte a tisztségviselőt az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség. Vezető iráni politikusok – köztük Haszan Róháni államfő – korábban még azt mondták, hogy Washington távozása sem ingatja meg Teheránt az egyezmény betartásában.

Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy megválik Tillersontól, és egyik feltétlen hívét, Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi igazgatóját jelölte helyére.

Pompeo keményvonalasnak számít az iráni atomkérdésben, Trump pedig maga is elismerte, hogy nem értettek egyet a külügyminiszterrel Irán ügyében.

“Az iráni nukleáris megállapodásról én azt gondoltam, hogy borzalmas, ő úgy vélekedett, hogy rendben van a dolog” – mondta az elnök.

Trump azzal fenyegetőzik, hogy májusban visszatáncol az egyezménytől. Az amerikai vezető januárban ultimátumot intézett a nemzetközi atomalku európai aláíróihoz, és a dokumentum hiányosságainak orvosolására szólította fel őket, Teherán viszont ragaszkodik ahhoz, hogy változatlanul hagyják a megállapodást.

Az atomalku betartásának felügyeletével megbízott Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) február végén biztosított róla, hogy az iszlám köztársaság továbbra is eleget tesz kötelezettségeinek. Irán 2015 júliusában kötötte meg az egyezményt az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Franciaországgal, az Egyesült Királysággal és Németországgal. Teherán a szankciók feloldásáért cserébe nukleáris programja korlátok közé szorítását ígérte.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Tovább bonyolódik a szaúdi újságíró ügye

Amerikai lapértesülések szerint Szaúd-Arábia kedden, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter rijádi látogatása idején 100 millió dollárt utalt át Washingtonnak az északkelet-szíriai helyzet stabilizálásához való hozzájárulásként. Közben demokrata párti szenátorok felszólították Donald Trump amerikai elnököt, hogy hozza nyilvánosságra Szaúd-Arábiához fűződő üzleti kapcsolatait.

Read More »

Továbbra sincs előrelépés, egy évvel elhúzódhat a Brexit

Háromnapos EU-csúcsértekezlet kezdődött szerdán Brüsszelben, melynek nyitónapja teljes egészében az Egyesült Királyság kilépésének kérdéséről szólt. A brit kormányfő nem tett jelentős új javaslatot a megfeneklett tárgyalások előremozdítása érdekében, ezért egyre biztosabbnak tűnik a rendezetlen Brexit - hacsak nem sikerül meghosszabbítani a korábban 2020 végéig tervezett átmeneti időszakot.

Read More »

Nagyra becsült brit politikusok újabb Brexit népszavazáshoz kérnek időt az EU-tól

Súlyos bírálatokkal illette szerdán több egykori brit miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes azokat, akik különböző ígéretekkel vázoltak fel vonzó jövőt a választóknak a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakra. Közös írásukban újabb népszavazást tartottak szükségesnek az uniós tagságról, és azt kérték az EU-országoktól, hogy biztosítsanak ehhez elégséges időt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás