Meglehet, hogy Észak-Korea gazdasága nem él túl egy újabb évet

Észak-Korea annyira gyenge, hogy gazdasága nem tarthat ki sokáig az ENSZ szigorú szankciói alatt – állította egy magas rangú észak-koreai disszidens hétfői első nyilvános beszédében, az Egyesült Államokban.

A korábbi bennfentes szerint elképzelhető, hogy igaz, amit az ország ENSZ-nagykövete hangoztatott tegnap, miszerint „bármelyik pillanatban kitörhet a nukleáris háború” az amerikai fenyegetés miatt. De Észak-Korea talán csak blöfföl.

Ri Jong Ho egy disszidált magas rangú vezető, aki egykor az ország egyik legnagyobb hatalmú gazdasági embere volt. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság korábbi vezetője, Kim Jong Il szárnyai alatt mászta végig a párt ranglétráját, végül már a Kim-dinasztia személyes ügyeinek intézésében is segédkezett. 2014 októberében Dél-Koreába disszidált családjával, ahonnan 2016 márciusában utazott tovább az Egyesült Államokba, mivel a vezető halála után fia mellett nem volt biztonságban. Jelenleg Washington D.C.-ben él.

„Nem tudom, hogy Észak-Korea képes-e túlélni egy újabb évet a gazdasági szankciók nyomása alatt, sokan fognak meghalni” – fogalmazott Ri Jong Ho.

„Nincs elegendő élelem, a büntetőintézkedések pedig ugyebár teljesen blokkolják a kereskedelmet. Ez arra kényszerítette a kormányt, hogy munkások tízezreit küldje külföldre. Az átlagos észak-koreai háztartásokban nincs áram, sőt, a fővárosban is csak napi három-négy órára van” – fejtette ki.

Ri borús képet festett szülőföldjéről, amely jelenleg kutyaszorítóban van:

Kína, az ország legnagyobb kereskedelmi partnere, „nagyon szomorú” amiatt, hogy gazdaságának megreformálása helyett Észak-Korea inkább élelmiszereket „koldul” óriási szomszédjától. Kim Dzsong Un viszont megsértődött Hszi Csin-ping-re, mert még soha nem találkozott a kínai elnökkel, ráadásul Hszi egy korábbi utazásán is Dél-Koreában kezdte körútját, északra csak ezután látogatott el.

Másrészről az észak-koreai vezetők találkoztak ugyan Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de elmondásuk szerint a diplomácia „nem olyan könnyű, mint amilyennek gondolták”. Putyin ráadásul éppen hétfőn írt alá rendeletet az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata által elrendelt, Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről. Tovább

Ri Jong Ho szerint létfontosságú lenne az Egyesült Államokkal való konstruktív kapcsolat kiépítése. Ez azonban nyilvánvalóan nem működik a kölcsönös fenyegetőzések és sértegetések fényében. A disszidens vezető úgy gondolja, hogy csak akkor lehetne párbeszéd útján megoldani a helyzetet, ha a felek tudnák, hogy mit akarnak. Ez azonban jelenleg lehetetlen a kölcsönös megértés hiánya miatt.

„Annak érdekében, hogy sikeresen megváltoztassák a helyzetet, a külföldi diplomatáknak meg kell érteniük, mi van Kim Dzsong Un fejében, hogy jó irányba terelhessék, az észak-koreai gazdaság pedig megússza az összeomlást” – fogalmazott.

  • Most akkor mi az igazság?
Ri „víziója” szöges ellentétben áll egyes értesülésekkel, miszerint az észak-korai gazdaság (különféle legális és illegális források miatt) virágzik.

Bár az ENSZ BT több mint egy évtizede folyamatosan újabb és újabb, ráadásul egyre szigorúbb szankciókkal próbálja rábírni Észak-Koreát, hogy hagyjon fel provokációival és nukleáris programjának fejlesztésével, érdemes feltenni a kérdést, hogy ez mindeddig miért nem sikerült. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy az észak-koreai gazdaság mára jelentős javulást ért el, ez pedig nagyon megnehezíti azt, hogy a gazdaságot célzó büntetőintézkedésekkel bírják jobb belátásra. Tovább

Kapcsolódó cikkünk: Az EU újabb szankciókat hozott Észak-Korea ellen

Forrás: CNBC / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek