Nagy tervekkel állt elő Emmanuel Macron

A két hónap múlva esedékes francia elnökválasztás egyik nagy esélyesének számító független Emmanuel Macron 60 milliárd euróval csökkentené megválasztása esetén az állami kiadásokat, 120 ezerrel csökkentené a közszférában dolgozók számát, és 50 milliárd eurós állami beruházással „új növekedési modellt” indítana el – derült ki a politikus egy interjújából.

„25 milliárd eurós megtakarítást szeretnék a szociális szférában, ebből 15 milliárdot a társadalombiztosításban, amelynek kiadása évente 2,3 százalékkal nő. Ez tarthatatlan. 10 milliárd eurót pedig a munkanélküliségi biztosításon fogok megtakarítani a strukturális reformokkal. A munkanélküliség ésszerűen 7 százalékra csökkenhet 2022-re” – mondta a centrista jelölt a Les Echos című vezető gazdasági napilapban pénteken megjelent interjúban. További, összesen 35 milliárdos megtakarítás a központi és a helyi közigazgatás létszámcsökkentéséből adódna.

  • Az 50 milliárd eurós beruházási programból Macron:
  • 15 milliárdot a fiatalok és a munkanélküliek oktatási programjaira fordítana,
  • 15 milliárdot az ökológiai és az energetikai átállásra, azaz a nukleáris energia fokozatos csökkentésére és a megújítható energiaforrások nagyobb arányára a lakossági ellátásban,
  • valamint a beruházások fő területeiként említette meg a közszféra teljes digitalizálását, a mezőgazdaságot, a helyi közlekedés és az egészségügy fejlesztését, mindegyik területre 5-5 milliárdot szánva.

Nagyobb növekedés, kisebb hiány a cél

A jelenlegi szocialista kormány volt gazdasági minisztere 20 milliárd euróval csökkentené öt év alatt a kötelező járulékok összegét, továbbá ígéretet tett arra, hogy az államháztartási hiány nem fogja meghaladni a kormányzása alatt a GDP-arányos három százalékot. A deficit idén 2,9 százalék lehet, a gazdasági növekedés pedig 1,4 százalékos, az ötéves mandátum végére, 2022-re pedig 1,8 százalékra tervezi Macron.

Elnökké választása esetén Macron 120 ezerrel csökkenti az állami szférában a munkahelyek számát, még pedig úgy, hogy a nyugdíjba vonulók helyét nem töltik fel, az önkormányzatoknál pedig 70 ezer fős leépítésre lehet számítani.

„A költségvetési erőfeszítéseket a kormányzás elején meghatározom, a fő feladatok megjelölésével, és minden miniszternek is meg kell jelölnie a büdzsé a függvényében. A képviselőket is közvetlenül be akarom vonni ebbe a munkába” – hangsúlyozta. „Cserébe a minisztereknek valódi politikai szabad kezet adok. Csak akkor váltom le őket, ha a megtakarításokat nem valósítják meg” – tette hozzá.

Fillon és Macron közt fog eldőlni az elnökség

Az elnökválasztás április 23-i első fordulójának második helyéért alakult ki nagy küzdelem a konzervatív Francois Fillon és a független Emmanuel Macron között, akik ismét 20-21 százalékos támogatottsággal fej-fej mellett haladnak, miközben az élen hónapok óta biztosan áll a stabil 26-27 százalékos szavazóbázissal rendelkező Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke. Amennyiben Macron bejut a második fordulóba, a jelenlegi állás szerint 60 százalékkal győzelmet aratna Le Pen felett.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A három éve még teljesen ismeretlen bankárból lett elnöki tanácsadó, majd a kétosztatú pártrendszert meghaladni kívánó 39 éves politikus 11 hónapja alapított mozgalmához az elmúlt hónapokban mintegy 200 ezren csatlakoztak, és szerdán a korábban a jobboldali tábort erősítő Francois Bayrou, a centrista Modem elnöke is Macron mellett tette le a voksát.

A 65 éves volt miniszter 2002-ben, 2007-ben és 2012-ben is indult az elnökválasztáson, a második fordulóba soha nem jutott be, de a választóinak adott iránymutatás meghatározónak bizonyult a második fordulóban. Egy pénteki felmérés szerint a franciák 62 százaléka üdvözölte a „szélsőjobboldal feltartóztatására” kötött szövetséget a két politikus között.

A magát se nem balra, se nem jobbra soroló Macron Európa- és piacbarát, de a sajtó által hetek óta követelt programjának részletes bemutatását csak március elejére ígéri. Jóllehet a kampányrendezvényeire nem lehet beférni és esténként több ezrek hallgatják Macron egy-másfél órás beszédeit, a felmérések szerint körülötte a legnagyobb a bizonytalanság: azoknak, akik most rá szavaznának, csak 30 százaléka biztos abban, hogy áprilisban is Macront támogatja majd.

A francia politikai élet egyik legrégebbi szereplőjének, Francois Bayrounak a támogatása ezért is érkezett a legmegfelelőbb pillanatban a tapasztalatlannak számító, fiatal Macron számára.

Forrás: MTI

Friss hírek