A kelet-ukrajnai Luhanszk megyei elektromos művek leállította kedden az áramszolgáltatást annak a vízszivattyú-állomásnak, amely javarészt a szakadár luhanszki területet látja el ivóvízzel.
Read More »Gazdaság
Két válságév után fellendült a svájci óraipar
A svájci óraipari szövetség kedden közölte, hogy az óraexport 2017-ben 2,7 százalékkal 19,9 milliárd frankra emelkedett, elsősorban az ázsiai kereslet bővülésének köszönhetően. A szövetség hasonló növekedésre számít idén is.
Read More »A kínai turisták átalakítják a világgazdaságot
Egyre több kínai látogat külföldre. Egyelőre leginkább „turista minőségben”, a kikapcsolódásért utaznak, azonban ez nemsokára átterjedhet a beruházások és a munkalehetőségek területére is.
Read More »2020 végéig csendes EU-tag maradhat Nagy-Britannia
Az Egyesült Királyság a 2020 végéig tervezett átmeneti időszakban is része lenne a vámuniónak és az egységes piacnak, be kellene tartania a közösségi jogot, beleértve az újonnan elfogadott szabályokat is, illetve alá kellene vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának - azaz gyakorlatilag uniós tagországként működne tovább.
Read More »Lassulhat Kínában a gazdasági növekedés
Fan Heng-san, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság főtitkárhelyettese a Beijing Daily című napilapban hétfőn megjelent írásában azt jósolta, hogy idén 6,5-6,8 százalékra lassul a bruttó hazai termék (GDP) növekedésének üteme.
Read More »Phenjan orosz segítséggel játssza ki az ellene hozott szankciókat
Észak-Korea a tavalyi évben sikeresen manőverezett az ellene hozott szankciós intézkedések között - derítette ki a Reuters hírügynökség. A remetekirályság ugyanis szenet exportált Oroszországon keresztül Japánba és a Koreai Köztársaságba.
Read More »Trump Davosban: Amerika az első, de nem az egyedüli
Szuverén országok közös célokért való együttműködését hangsúlyozta a davosi Világgazdasági Fórumon mintegy 1500 fős közönség előtt mondott beszédében pénteken az amerikai elnök, kiemelve, hogy "Amerika az első, de nem az egyedüli".
Read More »Erősödött a brit GDP-növekedés tavaly év végére
Kissé gyorsult a brit gazdaság növekedése tavaly a negyedik negyedévben, az egész éves növekedés azonban valamelyest elmaradt a 2016-ban mért ütemtől.
Read More »Nem kizárólag Trump miatt, de hanyatlóban az amerikai turizmus
Bár tény, hogy az Egyesült Államokba irányuló turizmus 4 százalékkal csökkent Donald Trump tavaly januári hivatalba lépése óta, nem kizárólag az elnök hibáztatható a hanyatlásért: mint az az alábbi adatokból kiderül, az USA-ba érkezők száma már jóval Trump beiktatása előtt megcsappant. Persze Trump ellenséges fellépése a bevándorlókkal szemben csak olaj volt a tűzre.
Read More »Oroszország a felminősítés kapujában
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az orosz makrogazdasági keretrendszer jól viselte az olajár-sokkokat és a szankciók hatásait.
Read More »Trump: az erős dollár híve vagyok
Donald Trump amerikai elnök erős dollárt akar, és megfontolná a visszatérést az ázsiai és csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetbe. Erről maga az elnök beszélt csütörtökön az amerikai CNBC televíziónak Davosban adott interjújában.
Read More »Mozgalmas volt Trump első napja a Világgazdasági Fórumon
Szövetségeseivel egyeztetett csütörtökön Davosban az amerikai elnök. A svájci városban zajló Világgazdasági Fórumon Donald Trump pénteken várhatóan népszerűsíti Amerika az első jelszóval meghirdetett kereskedelem- és gazdaságpolitikáját.
Read More »Mario Draghi elkezdett aggódni az erős euró miatt
Az euró felértékelődése fejtörést okoz a jegybanknak, mert megdrágítja az euróövezeti országok exportját, ugyanakkor leszorítja az importárakat, még inkább megnehezítve, hogy az áremelkedés üteme közelítsen az EKB két százalékhoz közeli inflációs céljához.
Read More »Négyezernél is több dolgozóját telepítheti át a JP Morgan Londonból
A JP Morgan a londoni befektetési részleg munkahelyeinek több mint a negyedét külföldi pénzügyi központokba telepítheti át, ha a brit EU-tagság megszűnésével jelentősen megváltozik a pénzügyi szabályozási környezet.
Read More »