A tartozások miatt elzárták a vizet az egyik ukrán szakadár megyében

A kelet-ukrajnai Luhanszk megyei elektromos művek leállította kedden az áramszolgáltatást annak a vízszivattyú-állomásnak, amely javarészt a szakadár luhanszki területet látja el ivóvízzel. Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a vízellátás leállítása érinti a mintegy félmillió lakosú, szakadár ellenőrzés alatt lévő Luhanszk városát is.

A megyei elektromos művek közlése szerint a Popasznai csatornából vizet kinyerő szivattyúállomás 90 százalékban a szakadár területet látja el vízzel. Az önkényesen kikiáltott Luhanszki Népköztársaság azonban 2015 nyara óta folyamatosan halmozza tartozását az energetikai vállalat felé. Az adósság mostanra elérte a 173 millió hrivnyát, azaz több mint másfél milliárd forintot.

A társaság a Facebookon nyilvánosságra hozott közleményében kitért arra, hogy csak tavaly decemberben a szivattyúállomás 8,8 millió hrivnya (78 millió forint) értékben fogyasztott áramot, viszont csak mintegy négy millió hrivnyát (35,6 millió forint) fizetett ki eddig. A tavalyi év egészét tekintve több mint 95 millió hrivnya (847 millió forint) árú energiát fogyasztott el, azonban a vállalatnak a luhanszk megyei fogyasztók ennek alig több mint a felét, azaz 52,5 millió hrivnyát (468 millió forintot) fizettek ki.

A közlemény szerint a halmozódó kinnlevőség kompenzálására a kijevi vezetés alá tartozó luhanszk megyei kormányzóság és a Nemzetközi Vöröskereszt is nyújtott támogatást, de ezek az összegek nem fedezték a vállalat veszteségeit. A helyzet mostanra már egész Luhanszk megye áramellátását sodorja veszélybe, ami még idén télen súlyos humanitárius katasztrófát okozhat a térségben – indokolta döntését a vállalat.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »