Mindenki elégedett lehet(ne) az ukrán tűzszünettel

A szeptember 5-én, Minszkben elfogadott tűzszünet többhónapos fegyveres konfliktusnak, egyesek szerint polgárháborúnak, vetett véget (egyelőre). A megállapodás tényét a civil lakosság mellett mind Oroszország, mind a NATO-tagállamok pozitív fogadtatásban részesítették. Az egyezséget Mary Dejevsky, a Guardian elemzője, törékenynek aposztrofálta, de szerinte az általa kijelölt, békéhez vezető út miatt ez jelentheti a legjobb esélyt az ukrajnai válság megoldásához. Emellett a brit szakíró szerint minden érdekeltnek nyomós okai voltak és vannak a fegyverszünet megkötésére, valamint minél további fenntartására.

Porosenko: a politikai győzelem érdekében optimális időben kötött kompromisszum

Az orosz külpolitikai szakértők, elemzők szerint az egyezségben leginkább az ukrán elnök volt érdekelt. Szergej Mihejev politológus az orosz 1TV kérdésére elmondta: „Porosenkonak nem sikerült ígéreteinek megfelelően befejezni a háborút, így most szüksége volt egy olyan kompromisszumra, amit győzelemként tud felmutatni a közelgő választások előtt.”

Mary Dejevsky a Guardianben megjelent cikkében kifejti, hogy az ukrán elnök érdekei a legvilágosabbak. Dejevsky szerint Porosenko erőinek támadása a kezdeti sikerek után kifulladt, és megvolt a kockázata annak, hogy a hadsereg további vereségeket fog elszenvedni. Emellett az ukrán fegyveres erők tevékenysége a nemzetközi emberjogi szervezetek kritikájának össztüze alá került. (ld. Amnesty International) „Politikailag pedig az előrehozott választások közeledtével az elnöknek minimális nyugalomra van szüksége a keleti régióban, hogy legalább formálisan egybetartsa az országot”- írja Dejevsky. Azonban Mihejev szerint fennáll a veszélye annak, hogy ezzel az egyezséggel Porosenko csak pártja győzelmét, valamint a tél túlélését akarja biztosítani, és egy év múlva a hadsereget újraszervezve, valamint a neki nem engedelmeskedő oligarchákat háttérbe szorítva újra visszatérhet a konfliktus katonai megoldásához. A tűzszünet sikerként való interpretálása ugyanakkor nem egyszerű feladat, hiszen a kiszabaduló több száz ukrán katona a sorozatos hadvezetési hibákról, valamint a hiányos felszerelésről fog beszámolni, ami destabilizálhatja az elnök pozícióját.

Szintén a destabilizációt szorgalmazza az ellenzék is az októberi előrehozott választásokra készülődve. A szélsőjobboldali csoportosulások, valamint az ún. Nemzeti Gárda eddig is visszautasítottak bármilyen kiegyezést a szakadárokkal, hozzájuk csatlakozott a pártja pozíciójának megerősítésére törekvő Julija Tyimosenko is. Tyimosenko szerint „Nem szabad hitelt adni semmilyen megegyezésnek, ami az agresszorokkal történik. Bármiféle egyezség csak a nemzeti erőnk alkalmazásának útján születhet, nem átengedve egyetlen talpalatnyi földet, egyetlen stratégiai érdekeltségünket sem az ellenségeinknek”– jelentette ki egy kampányrendezvényen Tyimosenko. 

Szeparatisták: Kényszerű kompromisszum a humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében

A szeparatisták esetében korántsem ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen a fegyverszünet érdekében el kellett hagyniuk bizonyos, általuk korábban elfoglalt területeket, és be kellett szüntetniük offenzívájukat. Így taktikailag számukra hátrányos volt a megegyezés időzítése, valamint ideológiai elképzeléseiket („Új-Oroszország” (Novorosszija) létrehozása Odessza és Harkov között) is fel kellett adniuk. Igor Plotnyickij, az önhatalmúlag kikiáltott Luhanszki Népköztársaság miniszterelnöke elismerte, hogy Vlagyimir Putyin részéről olyan nyomásgyakorlás érte őket, aminek nem tudtak ellenállni. Ugyanakkor Plotnyickj Alekszandr Zaharcsenko DNR- miniszterelnökkel együtt kijelentette: „Ez egy kényszerű egyezség. Azonban a tűzszünet nem jelenti azt, hogy feladtuk eredeti elképzelésünket, ami továbbra is a függetlenség”.

Bár ezt nem hangoztatják, a felkelők számára is jelentős pozitív hozadéka volt az alkunak. Így ugyanis lehetőségük lesz arra, hogy helyrehozzák az elpusztult infrastruktúrát, ezáltal megelőzzék a téli hidegben bekövetkező humanitárius katasztrófát. Ez a súlyos anyagi kár mellett jelentős elvándorlással is járna, ami újabb harcok kitörése esetén érzékenyen érintené a szakadárok hadseregét. 

USA: Rövidtávú célok elérve; EU: Gazdasági érdekek szem előtt tartása

Barack Obama elnök a cardiffi NATO-csúcson reagált a megegyezés hírére. Más vezetőkhöz hasonlóan Obama is pozitívan fogadta a hírt, jelentős előrelépésnek minősítve az egyezséget.  Kirill Koktis, a moszkvai MGIMO Egyetem docense szerint a megállapodás azért is volt időszerű, mert úgy tűnik, hogy az USA elérte rövidtávú minimális célkitűzését. Koktis úgy látja, hogy az Egyesült Államok Ukrajnát néhány pragmatikus célra használta fel, amelyek közül a legfontosabb az új NATO bázisok létesítése volt Kelet-Európában. Ukrajna tehát immár nem bír kiemelt fontossággal az USA számára, így megengedhették Porosenkonak, hogy saját politikai érdekeit szem előtt tartva a megegyezést keresse. Koktis szerint az a tény is szerepet játszhatott, hogy Amerika nem tervez közvetlen szerepvállalást Ukrajna gazdasági talpra állításában.

Az időzítéssel kapcsolatban pedig a Reuters újságírói Paul Taylor és Adrian Croft közöltek részletes elemzést. Taylor és Croft biztonságpolitikai szakértőkre hivatkozva állítják, hogy az igazi fenyegetést a NATO keleti határainál nem az orosz haderő jelenléte, hanem sokkal inkább az ún. szürke zóna instabilitása jelenti. A NATO csúcson, bár Porosenko ígéretet kapott bizonyos fokú támogatásra, világosan kiderült, hogy a NATO igen keveset tud tenni Oroszország, vagy az általa támogatott szeparatisták által megszerzett Ukrajnának való visszajuttatásának érdekében. Michael O’Hanlon a washingtoni Brookings Intézet biztonságpolitikai szakértője szerint a kelet-ukrajnai tűzszünet jelenleg többé-kevésbé megfelel a Nyugat biztonságpolitikai érdekeinek, még akkor is, ha „Ukrajna ne fogja visszakapni a Krímet, valamint a keleti régiók bizonyos részét. De ha reálisan nézzük a helyzetet, ezekről már régen le kellett mondania.”- jelentette ki O’Hanlon.

Az Európai Unió talán még az USA-nál is érdekeltebb volt a kompromisszum megkötésében. Taylor és Croft szerint az EU az orosz gáztól való függőségük, valamint a gazdasági veszteségek ellenére készen állt az újabb szankciós csomag elfogadásához. Ezen intézkedéseknek ugyan vitathatatlan a hatása az orosz gazdaságra, ez azonban úgy tűnik, hogy nem kényszerítette Putyint arra, hogy elálljon külpolitikai doktrínájától („orosz nyelvűek védelme”) amivel a Krím-félsziget annektálását igazolta. A szankciók korlátozott rövidtávú eredményei, és az egyes tagállamokat fokozottan sújtó negatív hatások miatt a csomag elfogadása nagy feszültségekhez vezetett volna a tagállamok között. Emlékezhetünk, hogy Robert Fico, szlovák miniszterelnök vétóval fenyegetett, továbbá többek között Magyarország és Ciprus is a szankciók ellen foglalt állást. Az egyezség szintén jó alap lehet a gázvitában történő előrelépéshez, ami mindhárom félnek (EU, Ukrajna, Oroszország) elemi érdeke lenne. 

Oroszország: Fontos taktikai siker

Amiben az orosz elemzők, egyetértenek, hogy a tűzszünet Oroszország taktikai győzelme. Ezzel ugyanis Moszkva teljesítette rövidtávú céljait, és a hosszabb távú elképzelésekre is reális esély maradt. A Kremlnek ugyanis sikerült egyelőre megmenekülnie az EU újabb szankciós csomagjától, valamint ütőkártyát adott az oroszbarát európai erők kezébe, hogy sikeresebben álljanak ellen az elsősorban az Egyesült Államok által szorgalmazott szankciós politikának. Emellett sikerült megelőzni a humanitárius katasztrófát, amely óriási menekülthullámot eredményezhetett volna. Végül valós alternatíva maradt Ukrajna területi egységének megőrzésére, a régiók bizonyos fokú önállóságával keverve, ami nem titkoltan Moszkva végső célja a térségben. Putyin kijelentéseit („ha akarnám, két hét alatt elfoglalhatnám Kijevet”) ugyanis fenyegetésként értelmezték. Viszont a tény, hogy Oroszország ezt nem tette meg, valamint a fegyverszünet üzenet Ukrajna jelenlegi határainak tiszteletben tartására, ami fontos alapja lehet bármilyen jövőbeni békeszerződésnek.  

Mary Dejevsky szerint azonban Oroszország is bizonyos fokon kényszerítve volt a fegyverszünet aláírására. Egyrészt Putyinnak éppen a szankciók miatt növekvő gazdasági problémákkal kell szembenéznie. Másrészt Oroszországnak nincsenek területi igényei Kelet-Ukrajnában. A Krím esetében Putyin egyetlen meleg-tengeri kikötőjét akarta biztosítani, azonban ezen túl „Oroszországnak az a célja, hogy az orosz nyelvűek ne kerüljenek olyan államba, ahol a jogfosztottságtól retteghetnek”– írja Dejevsky. A fegyverszünetben rögzített „különleges státusz”, autonómiát jelent ezeknek a területeknek, amit Putyin sikerként mutathat be. Dejevsky úgy gondolja, hogy a növekvő veszteségek miatt is Putyin nem feszítheti túl a húrt: a népszerűségi mutatója ez esetben ugyanolyan radikálisan csökkenhet, mint ahogyan a Krím kapcsán megugrott.  

Michael O’Hanlon viszont úgy látja, hogy a megegyezés a NATO-csúccsal egy időben történő bejelentése annak az elismerése, hogy a szankciók fájdalmasak Oroszország számára, és szeretné az újabbakat elkerülni.

Az idő ugyani O’Hanlon szerint a nyugati országoknak dolgozik, ugyanis Oroszország mind demográfiailag, mind politikailag, mind pedig gazdaságilag hanyatlik.

„Rövidtávon, azaz pár hónapig, esetleg évig Putyin rengeteg lehetőséggel bír, de ezek csak taktikai, rövidtávú alternatívák. Egy hosszabb távú vetélkedés teljes mértékben a mi érdekeinket szolgálja, de ez csak abban az esetben áll fenn, ha nem ülünk fel a provokációnak, nem kezdünk háborúba.”- érvelt O’Hanlon.

A kérdés az, hogy mennyire tud tartós maradni a nehezen létrehozott kompromisszum. A megállapodás betartásának technikai nehézségeire Alexej Muhin Ukrajna-szakértő figyelmeztetett. Muhin szerint mindkét oldalon vannak olyan alakulatok, amelyek parancsnokai hallani sem akarnak bárminemű fegyverszünetről. Félő tehát, hogy nem tartják be feljebbvalóik parancsait, az így keletkező lokális konfliktusokat pedig mindkét fél saját érdekeinek megfelelően fogja kihasználni.