Mi marad az Egyesült Királyságból?

A skót függetlenségről szóló népszavazás kampánya természetesen az angol-skót határ északi felére összpontosít, hiszen a döntés nem a déli szomszédok, a walesiek, vagy az észak-írországiak kezében van. De vajon hogyan érintené a függetlenség az Egyesült Királyságból megmaradt államalakulatot?

A brit gyarmatbirodalom lassú összeomlása és az ír válság utáni legnagyobb kihívással kellene szembenéznie az országnak mind helyi, mind pedig világpolitikai téren. Skócia nélkül az Egyesült Királyságnak mindenképpen újra kellene definiálnia önmagát, ami feltehetően nem lesz könnyű feladat.

Nagy-Britannia számos államnak referencia a tökéletességre törekvő államszervezet és igazságszolgáltatás kialakításához, azonban éppen ez a régóta szinte változtatások nélkül működő államalakulat az, amiben a reformok igen nehezen végrehajthatók. Felismerve a brit parlament központosítottságát, a XX. század közepétől több kísérlet is történt a devolúcióra, azaz egyes hatáskörök átruházására az alkotmányos országrészek, régiók saját, választott testületére.

Vérfrissítésre szoruló devolúció?

A devolúciós folyamatokban a legnagyobb előrelépés eddig Tony Blair munkáspárti miniszterelnök 1997-től kezdődő regnálása idején történt. Még ebben az esztendőben népszavazáson döntöttek helyi törvényhozó testület megalakításáról Walesben és Skóciában. Észak-Írországban pedig a következő évi ún. Nagypénteki Egyezmény adott zöld utat az Ulster-i nemzetgyűléshez. A függetlenségi törekvéseknek azonban messze legnagyobb támogatottsága a Brit-sziget északi felének van.

Kevesen tudják, de nem csak a fenti alkotmányos országrészekben működnek saját nemzetgyűlések. Angliában hasonló funkciót lát el a huszonöt tagot számláló Greater London Authority, azaz a londoni agglomeráció testülete. Sőt, 2004-ben egy sikertelen népszavazás is lezajlott a múlt században a skóciai termelési válsághoz hasonló depressziót átélt Észak-Angliában is: ekkor a választásra jogosultak 77, 9 százaléka elvetette a regionális parlament felállítását. Ez a régió Anglián belül a legrosszabb statisztikákat mutatja, a brit átlagot pedig messze meghaladó, tíz százalék feletti munkanélküliséggel küzd.

A helyi testületeknek törvényalkotási joguk van bizonyos adók kivetésében, meghatározásában, az egészségügyi, oktatási és közszolgálati bérek és szervezeti felépítés megalkotásában, de a mezőgazdaságról és gazdasági kérdésekről is dönthetnek. Például, Skóciában a rendőrség a megkülönböztető skót jelzőt viseli hivatalosan csakúgy, mint a mentőszolgálat. Sőt, új épületek esetében a brit átadás-átvételi műszaki szabályokon kívül egy külön skót procedúra előírásainak is meg kell felelni. Ám a törvénytervezetek mindegyike Westminsterből kerül jóváhagyásra…

A devolúció helyi támogatottsága abban keresendő, hogy az 1950-es évektől kialakult évtizedekig tartó ipari-termelési válság, valamint az ebből eredő munkanélküliség növekedésének megoldása elhúzódó és nehézkes feladatnak bizonyult a westminsteri kormánynak. Emiatt Wales egyes részei, Anglia északi vidéke és Skócia, ahol hagyományosan a munkásréteg létszáma magas volt, fokozatosan a baloldal felé tolódott el. A konzervatív Margaret Thatcher neoliberális politikája pedig lehet, hogy megmentette az Egyesült Királyságot a válság továbbgyűrűzésétől, de intézkedéseivel éppen a sziget északi felén élőknek ellenszenvét vívta ki. Míg London globális pénzpiaci szerepe megerősödött, addig Északon csak nagyon lassan történt előrelépés a munkahelyek számának növelésére, valamint az ipar átalakítására és egy modern szolgáltatói szektor infrastruktúrájának megteremtésére. A devolúció tehát szükséges válasz volt egy olyan országban, amely a központi kormányzat vízfejűsége és az életkörülmények határain belüli aggasztó különbségekkel küzd.

Nagyító alatt a brit identitás

Mi történne azonban az Egyesült Királyság maradékával (rUK; rest of the UK, ahogy az itteni médiában utalnak rá), ha a skótok igennel voksolnának a függetlenségi referendumon? Egyesek szerint a legfontosabb eszmei hozadéka az lenne, hogy az országnak meg kellene határoznia, hogy mit jelent britnek lenni. Mivel a népszavazásig hátravan még pár hét, egy dolog biztos: amennyiben egyáltalán lehetségessé vált egy függetlenségi referendum megtartása a világ egyik legsikeresebbnek tartott koronauniójának tagországában, akkor felmerülhet a jövőbeli kérdés, hogy létezik-e bármiféle brit identitás, mint kohéziós tényező? Valóban sikeresnek nevezhető-e a brit nemzetek békésnek titulált együttélése?

Azon túl, hogy Skócia kinyilvánította: nukleáris fegyverektől mentes országgá szeretne válni, több milliárd fontos költség terhelné a későbbi brit államkasszát, amennyiben a Clyde-folyó torkolatánál állomásozó atomtengeralattjárók számára egy másik kikötőt kellene felépíteni. Ennek kialakítása az Egyesült Királyság más részén szakértők szerint legalább másfél évtizedet venne igénybe. Sőt, a királyi haditengerészet flottájából a skót fehérkönyv szerint (amely a függetlenné válás menetéről és az új Skóciáról ad összefoglaló képet) tizenhárom hajót birtokolna az új állam. Ez megrendítené Britannia védelmi rendszerét: azé az országét, amely NATO-átlagon alul, a GDP-je kevesebb, mint kettő százalékát költi védelmi kiadásokra.

Barack Obama amerikai elnök június elején a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján David Cameronnal folytatott nyilvános eszmecseréjén kijelentette, hogy a jövőben is egy erős Egyesült Királyságban, mint legfontosabb európai szövetségesében érdekelt. Politikai elemzők szerint az rUK nemzetközi presztízse örökre megrendülne. Nem csupán David Cameron írná be magát az újkori brit történelembe azzal, hogy regnálása alatt egy háromszázhét évig fennálló államalakulat válik szét, de felmerül a kérdés, hogy mennyire venné komolyan a nemzetek közössége az új Egyesült Királyságot? Lehetne-e komoly diplomáciai fél egy olyan fejlett ország, ami még saját területi integritását sem képes szavatolni? Elemzők arra is rávilágítottak, hogy az atomfegyvereit átmenetileg egy másik országban kénytelen állomásoztató ENSZ-tagállam örökös Biztonsági Tanács-tagsága is veszélybe kerülne.

Mindazonáltal egy skót konzervatív bizottság javaslatokat fogalmazott meg az elutasító válasz esetére is, amelynek tagja volt Alan Trench, a devolúció egyik legismertebb szakértője a Belfasti Egyetemről. Szerinte a devolúció az Egyesült Királyságon belüli stabilitás megőrzése érdekében felülvizsgálatra szorul, és további hatásköröket kell átengedni a regionális törvényhozásoknak. Úgy vélte, hogy az elutasítás nem azt jelentené, hogy a dolgok eddig jól mentek, inkább azt, hogy nagyobb autonómiát kellene biztosítani az egyes területeknek: a helyi gazdaság és jóléti intézkedések megfelelő szinten tartása érdekében ajánlatos lenne például saját ÁFA- kulcs engedélyezése, vagy bizonyos támogatások feletti szabadabb rendelkezési jog.

Azonban a fenti történések kimeneteléről szeptember 19-én lehet csak érdemben tárgyalni. Addig jöhet a kampány finise, és a bizonytalan szavazók megnyerése a cél érdekében: kiteljesedjen-e a devolúció végső foka, vagy újratárgyalják-e a folyamatot a brit közösségen belül?