Visegrádi Együttműködés jelene és jövője

A Visegrádi Együttműködés 1991-ben jött létre három ország (Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, majd Csehszlovákia kettéválásával négy ország) kooperációs szándékával. Az együttműködés célja akkoriban az euroatlanti – EU-és NATO – csatlakozás elősegítése volt, valamint a három ország biztosítékot akart arra, hogy nem térnek vissza – az életüket ötven évig meghatározó – régi rezsimhez.

2004-ben, amikor az euroatlanti célok megvalósultak, újra kellett definiálni az együttműködést, ami a történelmi múltra visszavezethető bizalmatlanság, valamint az egyes országokban a választási ciklusok miatt megvalósuló politikai személycserék hatása miatt egyáltalán nem bizonyult egyszerű feladatnak.

Mindenképpen szükséges megemlítenünk, hogy 2014. november 1-ig, ameddig a Lisszaboni Szerződés meg nem szűnteti a súlyozott szavazatok rendszerét a Visegrádi országok előtt nagyobb lehetőségek vannak/voltak nyitva az európai politika befolyásolására. A négy ország együttes súlyozott szavazati aránya megegyezett Franciaország és Németország együttes súlyával, így blokkoló kisebbséget tudott képezni. A lengyel érdekek azonban nem a kis közép-európai országok támogatását szolgálták, hanem inkább a német-orosz tengely közötti lavírozást. Lengyelország fel akart nőni a nyugathoz és ehhez mérten pozícionálta magát az uniós döntéshozatali folyamatokban is. Emellett Németország is bebiztosította, hogy a visegrádi találkozók alkalmával ne születhessen olyan döntés, amely esetleg hátrányosan érintheti uniós terveit, hiszen a visegrádi találkozókon megfigyelőként rendszeresen részt vett. Nem mintha „a végsőkig összetartó” visegrádi országokat csak ez akadályozta volna abban, hogy erős regionális hatalommá formálják az együttműködést, amellyel európai szinten számolni kell az alkupozíciók kialakításakor. Sőt, az együttműködésre sokszor mi sem volt jellemzőbb, mint a történelmi sérelmektől átitatott széthúzás. A kocka mindig akkor fordult, amikor kooperatív vezetők kerültek az egyes tagországok élére, vagy biztonsági szempontból valamely nagyobb veszély fenyegetett. Minden bizonnyal az is szerepet játszik ebben, hogy ezen országok a nyugat és kelet határán fekszenek, határaik sokat változtak. A határaikon kívül ragadt kisebbségek problémájával eleinte „nem nagyon tudtak mit kezdeni”.

A Lisszaboni Szerződésben foglalt új uniós szabályozás (kettős többség) értelmében a Tanács tagjainak 55%-a, amely legalább tizenöt tagot foglal magában, akik az Unió lakosságának legalább 65%-át képviselik szükséges a minősített többségi döntés meghozatalához. Így Lengyelország elveszti korábbi „nagy tagállami” pozícióját és természetesen a közepes méretű tagállamok szavának súlya is csökken, míg Nagy-Britannia, Németország és Franciaország vezető szerepe markánsabbá fog válni. A négyek ezáltal már nem lesznek képesek blokkolni a döntéshozatalt. Ez a helyzet, felismerve a szűkülő lehetőségek sürgető voltát, akár a visegrádi kooperáció erősödéséhez is vezethet.

Míg a nagyobb tagállamok mindig is fürkésző szemekkel figyelték a közép-európai összefogás lépéseit, Kína, Törökország és India politikai vezetői szívesen működnek együtt a csoporttal, mint egésszel. Bár voltak kezdeményezések az együttműködés nyitása tekintetében más európai országok felé is, az eltérő álláspontok sokáig itt sem vezettek – a bővítés felé törekvő – előremutató irányba. Egy 2014 áprilisában született döntés értelmében azonban a jövőben Ausztria és Szlovénia is részt vehet a visegrádi négyek találkozóin. A bővítés valamilyen szinten képes lehetne ellensúlyozni a szavazati rendszer módosulása okozta térvesztést. A nyitottság mellett további felmerülő „kérdés” az intézményesülés szükségessége, ugyanis jelenleg (a Nemzetközi Visegrádi Alap kivételével) a kooperáció informális egyeztetések keretében működik. Az intézményesült forma, amennyiben nem vezet túlbürokratizálódáshoz, növelhetné a döntéshozatali hatékonyságot.

Annak ellenére, hogy voltak pillanatok, amikor úgy tűnt a Visegrádi Együttműködés szét fog esni, még mindig működő érdekközösségről van szó. Sőt, az utóbbi időben, mintha élénkülés lenne látható.2013. július 1-jétől Magyarország tölti be a visegrádi csoport évenként rotálódó elnöki funkcióját. Az elnökségi program prioritásai a gazdasági kooperáció, az energiabiztonság, a védelempolitika, az észak – déli közlekedési infrastruktúra, a külpolitikai kezdeményezés és a parlamenti dimenzió köré csoportosulnak. 

A négy gazdaság szerkezete rendkívül hasonló, így többnyire hasonló problémákkal is küzdenek. 2014. április 10-én a visegrádi országok kereskedelmi és iparkamarai vezetői megállapodást írtak alá a kamarai együttműködés erősítéséről. A megállapodás lényege, hogy a négyek közös álláspontot alakítanak ki a gazdaságot érintő uniós kérdésekben, feltárják a kölcsönösen előnyös lehetőségeket az autóipar, elektronika, az élelmiszeripar, az energetika, a logisztika és a turizmus területén, valamint támogatják a vállalkozásokat üzleti kapcsolataik bővítésében. Az egyes országok kereskedelmi kamarái közötti együttműködés a kis- és középvállalkozások külpiacokon történő versenyképességének fokozásához is hozzájárulhat.

A védelempolitika terén, különös tekintettel a jelenlegi ukrán helyzetre (de akár a grúz példát is említhetjük) az oroszoktól való félelem egybekovácsolja a visegrádi országok érdekekeit. Ezért került sor 2013-ban lengyel parancsnokság alatt, 2016-os céldátummal a visegrádi katonai alakulat felállításáról való megegyezésre. A körülbelül 3000 fős haderő alkalmazását és feladatait az Unió harccsoportjairól szóló elvek határozzák majd meg. Ez a megállapodás a regionális katonai-biztonságpolitikai együttműködés kezdetét jelenti. Mindemellett a magyar elnökség további regionális biztonsági intézkedések előkészítésére törekszik (hosszú távú kiberbiztonsági együttműködési mechanizmus, V4+ Ukrajna EU harccsoport, közös V4 légi felügyelet, stb.).

A már említett katonai együttműködés mellett, a közös biztonságpolitika másik fontos területe az energiabiztonság kérdése. A visegrádi országok nagymértékben kitettek az orosz energiaimportnak. Bár függőség szempontjából a négy ország között van különbség – az európai tagállamok között Lengyelország és Csehország a legkevésbé, míg Magyarország és Szlovákia a leginkább függő ország -az alapvető strukturális hasonlóságok miatt az energiadiverzifikációról és a piaci integrációról való közös gondolkodás látszik a legkézenfekvőbb megoldásnak. Az orosz befolyás enyhítése érdekében jelenleg az észak-déli energiafolyosó kialakításán dolgoznak a négyek. Ennek egy fontos eleme a magyar – szlovák interkonnektor is, amely várhatóan 2015-re már biztosítani fogja a kétirányú földgázszállítást. A cseh – lengyel csővezeték már megépült, valamint Csehország és Szlovákia között is lehetséges a szállítás mindkét irányban. Hasonlóan fontos elem a lengyel folyékony földgáztároló folyamatban lévő építése is, amely lehetővé tenné a földgáz alternatív szállítását. Emellett a négyek az amerikai palagáz európai exportjára is aspirálnának.

Észak-dél vonatkozásában felmerülő téma a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Közép-Európában, fajsúlyos természetüknél fogva az észak-déli út és vasút beruházásokat európai szintű programként szükséges kezelni. A határokon átnyúló közlekedési infrastruktúra fejlesztése előmozdíthatja az egész térség gazdasági növekedését. A program már létező eleme az magyar-szlovák közlekedési kapcsolatok átfogó fejlesztéséről történt megállapodás is.

Az euróválság világossá tette, hogy szükség van a csoport képviseletének megerősítésére a világ gyorsan fejlődő országaiban. Cseh kezdeményezésre, Vietnam gazdasági központjában, Ho Si Minh-városban létrejött az első Visegrád ház, amely a visegrádi országok közös képviseletére hivatott.

Az euró válsága miatt az unióban a bővítési kérdések valamelyest háttérbe szorultak. A bővítéssel összefüggő kérdések között kell megemlítenünk egyrészt a Keleti Partnerséget is, amelynek erősítése növelheti a visegrádi régió presztízsét, továbbá piacot nyithat a befektetések számára. Másrészt mindenképpen fontos megemlítenünk a nyugat – balkáni térség (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Szerbia) integrációjának kérdését, ahol a V4 segítheti az uniós integráció mihamarabbi végbemenetelét. Ilyen szempontból a V4 és az EU érdekei közösek, de a visegrádi országoknak geopolitikai, gazdasági, történelmi és kulturális okokból is érdeke a Nyugat-Balkán integrációja. A nyugat-balkáni térség stabilitásának előmozdítása út lehet az Európát sújtó gazdasági krízisből való kilábalás felé, ezen túlmenően az EU határainak kitolása biztonságpolitikai szempontból is fontos lenne.

A fentiekből az látszik, hogy a visegrádi együttműködés számos tekintetben biztosíthat fejlődési utat a tagországok számára. A kooperáció minősége pedig a közös akarat függvénye.