Olasz maffiaháborúk: amikor elszabadult a pokol

La mattanza: a tonhalak lehalászásának ősi, brutális módja, ahol a hálóba csalt, haláltáncukat járó egyedeket szigonyokkal lekaszabolják. A második nagy maffiaháborút is csak így emlegetik. Szicílián.

Amikor valakit a Cosa Nostra tagjává fogadnak, kezébe szentképet adnak, ujjbegyét megszúrják, hogy vérével áztassa azt, majd meggyújtják a képet. A „beavatott” új tag eközben – a többi uomini d’onore (tiszteletreméltó férfiak) jelenlétében – elismétli „keresztapja” után az esküt, amely valahogy így hangzik: esküszöm, hogy hűséges leszek a Cosa Nostrához. Ha elárulom a saját húsaimat, égjek el én is úgy, ahogy ez a szentkép a kezeim között.

Eltelt százhúsz év azóta, hogy a maffia szó hivatalosan felbukkant az itáliai szigeten, magáról a szervezetről és annak felépítéséről, működéséről azonban az 1980-as évekig csak kevesen akartak tudomást venni.

Az amerikaiak, a fasiszták és a maffia

Ezalatt az időszak alatt a polip behálózta az olasz csizmát, sőt mi több, csápjai az Amerikai Egyesült Államokig értek, ahol az 1919-ben bevezetett szesztilalom kiváló lehetőséget nyújtott  a gengsztereknek az illegális pénzszerzéshez. Cola Gentile, Lucky Luciano, Joe „Bananas” Bonanno változó mértékben ugyan, de folyamatos kapcsolatot tartottak fenn az óhazával. Igaz, az amerikai társaság etniakialag színesebb képet mutatott. Jó példa erre a mai Ukrajna területéről származó zsidó család fia, Bugsy Siegel, akit lényegében Las Vegas megálmodójának tartanak vagy a  nápolyi családban született, hírhedt chicagói maffiafőnök: a „sebhelyesarcú” Al Capone.

Mindeközben Szicíliában, sőt egész Olaszországban „megváltozott a zene, a maffiózókra nehéz élet várt” – mondta egy későbbi pentito (bűnbánó, egykori maffiatag, aki beszél a hatóságoknak). Benito Mussolini ugyanis célul tűzte ki a maffia elleni harcot, amelynek ökle egy szőrös szívű ember, Cesare Mori vasprefektus lett. Történészek a mai napig vitatkoznak azon, hogy mennyire sikerült a Duce emberének visszaszorítani a szervezett bűnözést az olasz szigeten. A tárgyilagos megítélést nehezítik a fasizmus egyirányba elfogult  sajtótermékei, amelyek az állam hatalmas sikereiről számoltak be a maffiaellenes háborúban. Az viszont tény,hogy sok későbbi pentito is úgy emlékszik vissza a Mussolini alatti időkre, mint a maffia történetének egy sötét korszakára. 

Egyébként az összeesküvés-elmélet szerint 1943-ban  a szövetségesek szicíliai partraszállásához helyi támogatottságra is szükség lehetett. A Husky-hadművelet a második világháború első nagyszabású, komplex, szárazföldi, légi és vízi hadműveletéről, amelyhez kellett egy ütőképes, hatékony és ugyanilyen szervezett helyi fogadóbizottság is. A teória szerint ez lett volna a maffia. Városi legendák alapján Lucky Luciano hozta össze az amerikai-angol csapatokat az egyik helyi keresztapával, Don Calogero Vizzinivel, vagy ahogy mindenki nevezte: Don Calóval.

Amerikai, angol történészek ezeket a feltételezéseket képtelenségnek és mindkét kormánnyal szemben tisztességtelen gyanúsítgatásoknak tartják, a szicíliaiak már kevésbé. Bárhogy is történt, a Husky-hadművelet sikeres volt, a szövetségesek először foglaltak el területeket az ellenséges hatalmaktól, a katolikus egyházzal is jó kapcsolatot ápoló Caló pedig szülővárosának, Villalbának a polgármestere lett. A fasizmus árnya tehát már nem fenyegette a maffiózókat.

Politika és heroin

A második világháború után a maffia hatalma a helyére billant és már csak egy ellensége maradt: a kommunisták. Ugyanígy volt ezzel a demokráciát újjáépíteni vágyó Kereszténydemokrata Párt is, amely a Vatikán támogatását élvezte. A két fél sorai között voltak néhányan, akik megtalálták a közös hangot. A Kereszténydemokraták 1948-tól negyvenöt éven át voltak hatalmon, a maffia pedig éppen ugyanekkor egy igen gyümölcsöző korszakát élte.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a párt minden tagja maffiózó lett volna, mint ahogy azt sem, hogy a kereszténydemokraták tisztességtelen elvek mentén szerveződtek volna, mert nem így van.  Azt viszont igen, hogy a maffiának ültek „barátai” a pártban, illetve elég magas pozíciókban. Maga Don Caló is a kereszténydemokraták szicíliai tanácsának egyik tagja volt. Mindez nem is volt titok, a maffia létezését azonban kitartóan tagadták. 

Folytatódott ugyanis a háború előtti struccpolitika, amely a szervezet tagjainak a Cosa Nostrához fűződő hűségéből táplálkozott: „Nem voltam ott. Ha ott lettem volna, akkor sem láttam volna semmit. ” Maffia? Egyáltalán létezik?”  „Mi az, valami sajtmárka?” „A maffia csak a szicíliai ember öntudata.” „Tutti colpevoli-nessuno colpevole- Ha mindenki bűnös,senki sem bűnös.”  Nem hiába tartja a szicíliai mondás: a legszebb szó az, amely el sem hangzik.A maffia ennek köszönhetően jól sáfárkodott: rátette a kezét az építkezésekre, az állami megrendelésekre, a közmunkára, idővel pedig az uniós pénzekre, környezetvédelmi beruházások támogatására is pályázott. Ha pedig valaki gyanút is fogott, mindig volt egy ember Rómában, aki segített eltusolni ezeket az ügyeket.

Az ötvenes években a szicíliai maffia minden eddiginél piszkosabb üzletbe keveredett: a heroinba.  Az amerikai rokonok lába alatt forró lett a talaj, az Egyesült Államok kormánya keményen fellépett a kábítószerek használata és az azzal való kereskedés ellen. Új központot kellett létesíteni, és erre a legalkalamasabb az óhaza volt. A New York-i családok feje, a szicíliai születésű Joe „Bananas” Bonanno hazalátogatott és állítólag ekkor állapodtak meg a szicíliai családfőkkel az új kereskedelmi kapcsolatokról. A heroin azonban kemény dolog, átírta a szabályokat a maffián belül is: elszabadult a pokol, 1962-63-ban sor került az első maffiaháborúra. A lövöldözések és a robbantások a mindennapi élet részeivé váltak. De ez semmi sem volt ahhoz képest, ami később jött.

A második maffiaháború

A heroinüzletet  a Bontate-Inzerillo család uralta az amerikaiakkal.  A corleone-i klán befolyása  azonban ezekben az években  erősödni kezdett és ők már új játékszabályokat követtek: az erőszakét.

Miután Luciano Leggio megölte saját capoját (főnökét), az állítólag mind Olaszországban, mind az Egyesült Államokban jó kapcsolatokkal rendelkező, sőt, köztiszteletben álló Michele Navarra doktort, lényegében saját „keresztapját”, nem maradt más választása, mint a kegyetlen terror eszközeivel megszilárdítani saját pozícióját.

Habár Leggiót 1974-ben letartóztatták, ekkora a corleone-i klán már Szicília vezető családjává nőtte ki magát, vezetését pedig Leggio könyörtelen tanítványa, a mindig mosolygó, de annál véreskezűbb Salvatore (Totó „Kurta”) Riina vette át, jobbkezével Bernardo „Traktor” Provenzanoval.

A hetvenes évek végétől az állam már nem dughatta homokba a fejét. Újságírók, politikusok, rendőrők kerültek a diktatórikus hatalmat kiépítő corleone-iek céltáblájára. Közszereplők, akiknek a halálát már senki sem magyarázhatta a maffián belüli leszámolásokkal. Palermóban 1979-ben megölték Boris Giuliano-t, a palermói rendőrkapitányság egyik vezetőjét, aki a L’Ora újságírójának, az 1970-ben eltűnt Mauro de Mauro-nak az ügyében vezette a nyomozást (az újságíró teste soha nem került elő). Három hónap múlva a maffia végzett Cesare Terranova vizsgálóbíróval is, aki az első maffiaháború után tett meg mindent azért,hogy igazságot szolgáltasson a bűnösöknek. Pár hónappal később a carabinieri-k harmincéves tisztjét, Emanuele Basile-t lőtték le négyéves kislánya és felesége jelenlétében. A férfi Boris Giuliano rendőrkapitány meggyilkolásának ügyében nyomozott Paolo Borsellino vizsgálóbíróval, akinek munkája mérföldkőnek számít a maffia elleni harcban.

A mattanza, a második maffiaháború 1981-ben kezdődőtt. Palermo utcáin mindennapossá váltak a robbantások és a lövöldözések. 1982 tavaszán a nyílt utcán meggyilkolták Pio La Torre-t, a Kommunista Párt egyik vezetőjét, aki tagja volt a Parlamenti Maffiaellenes Vizsgálóbizottságnak és ő nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely bűncselekménynek minősítette  a maffia típusú szervezetekkel való együttműködést és lehetővé tette a maffia vagyonának az elkobzását. Ő volt az, aki nem félt nyíltan vádolni politikusokat azzal, hogy kapcsolatban állnak a szervezett bűnözéssel. Többek között Salvo (Salvatore) Lima-t, Palermó egykori polgármesterét, a Kereszténydemokraták képviselőjét is ezzel haragította magára, aki egyébként 1979-től két cikluson át az Európai Parlament tagja volt (1992-ben, szülővárosában ő maga is a maffia áldozataként végezte, miközben barátját, főnökét, az akkori miniszterelnököt, Giulio Andreotti-t várta).

1982 őszén Palermó egyik forgalmas utcáján, az autójában megölték Alberto Dalla Chiesa tábornokot harminckét éves feleségével együtt. Dalla Chiesa, akit pár hónappal azelőtt neveztek ki Palermó rendőrkapitányává, már régóta harcolt a maffia ellen. A két gyilkosság között azonban történt egy harmadik. A Cosa Nostra áldozatául esett Rocco Chinicci vezető vizsgálóbíró is. Chinicci volt Giovanni Falcone felettese, aki Paolo Borsellino-val együtt a maffia elleni harc szimbólumaivá váltak.

Aki megszegi az omertá-t

Az omertá a hallgatás esküje, a hűség törvénye a maffiában. A nyolcvanas évekre a Cosa Nostra már nem kímélt senkit: köztiszteletben álló férfiakat éppúgy öltek, mint asszonyokat, gyermekeket. Ez a maffia már nem az volt, mint régen: nem a „tiszteletreméltó féfiak” társasága volt többé. Ezeket nem más mondta, mint aki maga is „uomo d’onore” volt: Tommaso Buscetta, aki Giovanni Falcone vizsgálóbírónak feltárta a Cosa Nostra titkát. Nehéz elhinni, de igaz: a nyolcvanas évekig a maffiáról nagyon keveset tudtak. Buscetta éppen ezért több volt egy egyszerű pentito-nál: a szicíliai maffia működését, tagjainak gondolkodásmódját magyarázta el. Ő volt az, aki először beszélt, vagy legalábbis akire először figyeltek. Buscetta már a második világháború után felbukkant a maffiában, tekintve, hogy az Egyesült Államok és Olaszország között megosztva folytatta üzleti ügyeit:  a „két világ főnökének” nevezték. Buscetta a későbbi események koronatanúja lett. Ő mesélt először Falcone-nak a Cosa Nostra bevatási szertartásáról, a becsületkódexről, a szervezeten belüli hierarchiáról, a tiszteletről, az erkölcsről- legalábbis a maffiáéról.

Falcone és Borsellino munkásságának, illetve Buscetta vallomásának eredményeként nem lehetett tovább titkolni a tényt, hogy a Cosa Nostra létezik, a maffia pedig  állam az államban.  Buscetta megmutatta a Cosa Nostra valódi arcát.

Cikksorozatunk hamarosan folytatódik!