Martin Schulz kiverte a biztosítékot

Nem könnyű a kampányidőszak Martin Schulz számára: a szocialisták bizottsági elnökjelöltjét nemrég még azzal vádolták, hogy sorra saját embereit juttatja vezető európai parlamenti pozíciókhoz, most pedig azzal verte ki a biztosítékot, hogy egyszerűen kitöröltette egy parlamenti jelentés neki nem tetsző paragrafusát. Schulz szóvivője állítja, hogy bevett gyakorlatról van szó, azonban a kritikusok szerint a parlamenti elnöknek nincs hatásköre saját munkáját kritizáló jelentések „eltüntetésére”.

Schulzot 2012. január 17-én választották az Európai Parlament elnökévé, azóta pedig sorra kihívások érik karrierjét: iskolai végzettsége, alkoholproblémái és néhol provokatív kijelentései miatt gyakran kikezdi az európai sajtó. Mindezek ellenére Európa hangadó politikusáról van szó, aki széles kapcsolatrendszerrel rendelkezik, a 2012-es Nobel-békedíj átadásakor is az Európai Unió egyik legfőbb intézményi vezetőjeként segített a díj átvételében. Az uniós karrier szempontjából azonban mindenképp 2014 lesz a vízválasztó, az eddigi felmérések alapján Schulz a legnépszerűbb bizottsági elnökjelölt, maga Jean-Claude Juncker is a német politikustól tart leginkább.

Pár héttel a választások előtt az elnök utasítására az Európai Parlament munkájáról szóló jelentés egy paragrafusát törölték, mert az rossz fényben tüntette fel Schulzot és munkáját. Az eltüntetett rész alapján a politikus hátráltatta a költségvetési-ellenőrző bizottság munkáját: több meghallgatást is elhalasztott a lemondatott John Dalli volt egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztos ügyében, illetve akadályozta, hogy a bizottság tagjai tanúvallomást tegyenek. Bart Staes belga képviselő szerint ehhez hasonló esetre még nem volt példa az EP történetében, ugyanakkor az elnök rendkívül széles hatáskörrel rendelkezik, irányítja a Parlament tevékenységét, így dönthet a testület elé kerülő kérdésekről. Armin Machmer, Schulz szóvivője hasonlóképp vélekedett: „Az elnök nem találta elfogadhatónak a paragrafus következtetéseit, így visszaküldte. Teljesen bevett gyakorlatról van szó”. 

Annak ellenére, hogy Machmer bevett gyakorlatot emleget, nem egyértelmű, hogy történt-e már hasonló eset. „Botrányos ami történt. Egy parlamenti bizottság által megszavazott jelentésről van szó, ebbe semmi esetre sem nyúlhatna bele az elnök” – nyilatkozta Ingeborg Grassle parlamenti képviselő. Idén egyébként Schulz több akciója is nagy visszhangot váltott ki az uniós intézményekben, többen kritizálták, hogy nem tud egyensúlyozni a parlamenti elnöki és bizottsági elnökjelölti pozíciók között. Kora tavasszal például a bizottsági kampány keretében kicserélte az EP-elnöki Twitter-profilját egy teljesen sajátra, megtartva mind a 60 ezer követőt, akik így már nem a Parlamentet, hanem Schulz kampányát követik.

Ugyancsak nagy felháborodást keltett, hogy Schulz személyi köréből több politikus is parlamenti bizottságok élére került, erről pedig az említett jelentés is megemlékezett. A kitörölt paragrafus egyértelműen kifejezi, hogy az uniós célokkal nem fér össze a politikai védnökség gyakorlása, s ezáltal a személyzeti szabályok megsértése. Az Európai Parlament egyébként 2013 nyarán fogadott el új szabályokat a visszaélések megakadályozása érdekében. 

A szocialista kampány ennek ellenére teljes gőzzel folyik, és bár sokan ellenérzésüket fejezték ki a politikussal szemben, Schulz továbbra is az Európai Bizottság elnöki pozíciójának esélyese.

Tamara Judi

Friss hírek

Egyre csak nő a tőzsdei cégek osztalékfizetése

Rekordszintű osztalékot fizettek ki a cégek a világon az idei első negyedévben - áll a Janus Henderson brit alapkezelő jelentésében. Az európai gyógyszeripari óriáscégek, a Novartis és a Roche lettek a világ legnagyobb osztalékfizetői  az idei első negyedévben.

Read More »