Alekszej Miller – a gázcsövek főnöke

A közgazdaságtudomány kandidátusa. Több magas rangú orosz állami kitűntetés tulajdonosa. A legmeggyőzőbb: ő a Gazprom vezérigazgatója 2001 óta. Annak a Gazpromnak, amely a világ legnagyobb földgázkitermelője és amely a tavalyi bevételeket tekintve a legnagyobb profitot zsebre vágó európai energetikai cég. A tavalyi nyereség pedig 31,9 billió amerikai dollár. A második helyet elfoglaló Shellnek csaknem ennek egyharmadával kevesebb. A 10 éve „uralkodó” Miller nem készül távozni a közeljövőben, de hát miért is tenné.

Az 1962. januárjában az akkori Leningrádban született Alekszej Boriszovics Miller 1984-ben szerzett közgazdász diplomát a leningrádi Pénzügyi és Gazdaságtudományi Egyetemen (ma: Szentpétervári Állami Pénzügyi és Gazdaságtudományi Egyetem, rövidítése: FINEK). A ’80-as években a fiatal pétervári reform-közgazdászok köréhez tartozott, mely formációnak nem hivatalosan Anatolij Csubajsz volt a vezetője. A diploma megszerzése  után mérnök-közgazdászként dolgozott a „Lenniiprojekt”-nél, egészen 1990-ig. A vállalat, amit otthagyott  ma Északnyugat Oroszország legnagyobb lakónegyedekre specializálódott kutatás-tervezési és kivitelező cége.

1991 és 1996 között a szentpétervári polgármesteri hivatal nemzetközi kapcsolatok bizottságánál dolgozott először mint főosztályvezető-helyettes, majd igazgató-helyettes és alelnök. Ennek a momentumnak külön pikantériát kölcsönöz az, hogy ebben az időszakban nem más volt a bizottság elnöke, s így Miller főnöke, mint Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, jelenlegi miniszterelnök és ex-elnök. Az persze régen nem titok, hogy Putyin szereti a régi KGB-s barátait, a jogi karos ismerőseit, vagy épp a pétervári üzleti elit nagyjait maga mellett, vagy inkább mögött tudni, jó állami pozíciókat biztosítva nekik (itt gondolhatunk akár Dmitrij Medvegyev jelenlegi államfőre is, aki 1990-95 között szintén a szentpétervári önkormányzat ezen bizottságának dolgozott mint jogi-gazdasági szakértő, nem beszélve arról, hogy maga is a jogi karon végzett). Miller ebben az időszakban jelentős beruházások, például „Pulkovo” (ahol a Coca-Colának, Gillette-nek és az orosz sörgyártó óriásnak, a Baltikának is van gyára) városrész megújítása mellett foglalkozott a külföldi bankok Szentpétervárra csalogatásával csakúgy, mint éttermek fejlesztésével.

Miller Anatolij Szobcsak akkor pétervári polgármester bizalmasaként, annak 1996-os választási bukása után elhagyta a hivatalt és a „Szentpétervár Tengeri Kikötő” nevű cégnél kezdett el dolgozni, mint beruházásért- és fejlesztésért felelős igazgató. 1999-től 2000-ig a „Balti csővezeték-rendszer” nevezetű cég ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett, ami így a jelenlegi munkaköréhez hasonlóan a gáz légkörével itatódott át. MIller nem is töltött el sok időt igazgatóként, 2000-ben már Oroszország energetikai miniszterének helyettesévé avanzsált és a külföldi gazdasági kérdéseket és kapcsolatokat felügyelte. A Lenta.ru orosz hírportál is kiemeli, hogy ebben az időszakban sokan éppen Miller érdemének tekintették, hogy a Minenergo és az OPEC együttműködésével sikerült jótékony magasságban tartani a gáz árát.  

2001. januárjában még az a hír járta, hogy Miller a leköszönő energetikai minisztert, Alekszander Gavrint váltja, de május végén már a Gazprom igazgatói székét foglalhatta el. A Vedomosztyi orosz lap akkori értesülése szerint maga Miller mondott le a miniszteri posztról, mert nem látott benne perspektívát. Jelölése a posztra nem kis meglepetést okozott a Gazprom-részvényeseknek csakúgy, mint az egész médiának, mert Putyin természetesen a meglepetés erejével dobta be emberét az energetika területén „aranytojást tojó cégbe”. Kinevezését követően Miller be is jelentette, hogy növelni kívánja a cég feletti állami befolyást. Az állam pedig nem tiltakozott…

2004 végén, 2005 elején a Gazprom az exportra szánt gáz árának növelését sürgette, így a másik nagy gázexportőr, Türkmenisztán is bejelentette az árnövekedést. Miután 2006 elején a médiában is megjelent, hogy a Gazprom és ukrán Naftogaz megállapodtak az Ukrajnába szállítandó gáz ár-mennyiség arányáról, nyáron a Gazprom elállt a türkmén gáz vásárlásáról. A Naftogaz így közvetlenül a türkménektől vette volna a gázt, kijátszva az oroszokat, akik így csak a tranzitdíj révén jutottak volna bevételhez.Ez vezetett később az első orosz-ukrán gázháborúhoz.

A türkménekkel azóta újra szorossá vált a kapcsolat a jó működő orosz „energia-diplomácia” révén, aminek persze az EU a Nabucco miatt sem örül. Az orosz-ukrán gázvitának több színeváltozása volt, tanulságai közül pedig ez a legszembetűnőbb: csak a lojalitásért cserébe lehet olcsón is gázhoz jutni.

2003 nyarán az egyik legjelentősebb orosz olajipari cég, a Jukosz két vezetője, Platon Lebegyev, majd Mihail Hodorkovszkij letartóztatásával kirobbant a Jukosz-ügy egy igen kellemetlen bírósági huzavonát okozott Oroszországnak, amiben a Gazprom is érintett lett. A Jukosz-ügy persze sokkal inkább szólt a tulajdonosi elit (azaz a jelcini érából „megöröklött” oligarchák) és a Putyin közötti hallgatólagos koalíció felbomlásáról, melynek értelmében az oligarchákat még a hatalmas vagyon sem jogosítja fel a politikai szerepvállalásra. Akadtak ugyanis olyanok (Platonov és Hodorkovszkij), akik felrúgták a „játékszabályokat”, de Miller hűséges maradt főnökéhez, és híven követi a szigorú regulákat.

2005-2006 komoly készülődést, és több konkrétumot is hozott az Északi Áramlat projektben, Miller még a kezdeti, Baltikum felől érkező kritikákat is lecsillapította. Hamarosan a tranzitországok (és leginkább Ukrakna) kikerülésére szánt két, egyenként 1224 km-en hosszan futó csővezeték teljesen elkészül (az egyik ágat novemberben már átadták), Putyin szerint pedig ez lesz „Oroszország ablaka Európára”.

2007-ben a Vedomosztyi sokat cikkezett Miller magánvagyonáról és fizetéséről. Ment a kalkuláció: a 2006-os évben 35 millió rubelt kapott, mint a többi igazgatósági tag, de ezen felül további 16,2 millió rubelt az Igazgatótanács alelnöki pozíciójáért. A végösszeget igazán a „Gazpromnyefty”, a „Gazprombank” és a „Szogaz” Igazgatósági Tanácsának elnöklése dobja meg, nem kevesebb mint 5 millió dollárral.

2008-ban az addig az Igazgatótanácsot elnöklő miniszterelnök-helyettes Medvegyev elnökké választásával ideiglenesen Miller vette át az elsőszámú vezetői pozíciót. A feladatot azonban nem látta el sokáig, ugyanis a korábbi miniszterelnök, a Putyin beiktatásával „feleslegessé váló” Viktor Zubkov hamar átvette feladatait a Gazprom élén. 2009-ben a Déli Áramlat is realitássá kezdett formálódni, a magyar fél is letette a voksát mellette, bár uniós ország lévén a kormány Brüsszeltől inkább egy virtuális pofont kapott ezért, mint dicséretet.

Bár a médiában felröppentek a hírek, hogy Miller egészségügyi állapotával nincs minden rendben, s így lemondhat a pozíciójáról, ezév márciusában a vállat igazgatótanácsa újraválasztotta egy újabb ötéves időszakra. A következő évek pedig nem ígérkezik lazának: hamarosan teljes kapacitáson üzemel majd az Északi Áramlat és a válságból már felocsúdó termelés ilyen látványosan növekszik. A jövő pedig még több munkát rejt, főleg akkor, ha a legfrissebb Gazprom-remények szerint 2017-től valóban orosz gáz megy majd Dél-Koreába (is).