Kurdisztán a hatalmi játszmák gyűrűjében

Újra elmérgesedett a helyzet Törökország és a  Kurdisztáni Munkáspárt között a nem rég végrehajtott véres akció folytán, amely több török katona életét követelte. A támadás nyomán újra napvilágot láttak a különböző találgatások Törökország és az Iraki Kurdisztán közötti politikai és gazdasági kapcsolatok jövőbeli irányvonaláról.

Az iraki kurd autonóm tartomány elnökének, Massoud Barzaninak múlt heti törökországi látogatása jó alkalmat kínál, a két „ország” kapcsolatának végiggondolására. Az idézőjel magyarázata a kurd tartomány státuszában keresendő. 1991 októberében, az akkor még Irakot kormányzó Szaddám Hussein csapatai hosszas harcok után hagyták el a régiót, így a Massoud Barzani vezette Kurdisztáni Demokrata Párt, valamint a Jalal Talabani vezette Kurdisztáni Patrióta Unió vette át a terület irányítását. Azóta Kurdisztán részleges önállóságot élvez Irakon belül, amit a 2005-ös alkotmány is megerősít, ebben Kurdisztán Irak egyik szövetségi tartományaként szerepel. Ma Massoud Barzani Kurdisztán másodszor megválasztott elnöke, míg Jalal Talabani Irak államfője.

Barzani törökországi látogatásának oka a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) által október 19-én elkövetett támadás, melyben 24 török katona lelte halálát, valamint 18 sebesült meg és amelyet a török hadsereg észak-iraki hadjárata követett. Ekkor bár Törökország megsértette Irak szuverenitását a kurd lázadók országhatáron átnyúló üldözésével, a török kormányfő, Recep Tayyip Erdo?an, megfelelő mértékű belföldi és nemzetközi támogatást élvezett.A támadást követően Barzani telefonhívásában részvétét fejezte ki a török miniszterelnöknek, valamint a kurdisztáni kormány közleményben jelezte, elítéli a támadást. Ezt erősítette meg múlt heti látogatása alkalmával is, a békés tárgyalások mellett érvelve. Ugyanakkor úgy nyilatkozott, „gerillák vagy partizánok ellen háborút vívni igen nehéz, ahhoz, hogy megoldást találjunk, nem az eredménnyel kellene foglalkozni, sokkal inkább az azt kiváltó okokkal.” Barzai a megbeszélés alkalmával felajánlotta közvetítő szerepét a PKK és a török kormány közötti tárgyalásokhoz. Ezzel tulajdonképpen nem csak a török válaszlépést nyilvánította eredménytelennek, hanem azt is jelezte, Törökországnak először belföldi kurd problémáit kellene rendeznie, mielőtt háborút indít az iraki hegyekben bujkáló kurd gerillák ellen. Ehhez képest Ankara egyértelmű állásfoglalást és konkrét cselekvést vár Barzanitól, arra kérve őt, számolja fel a PKK iraki bázisait.

Barzani azonban minden bizonnyal nem veszi majd üldözőbe a PKK iraki hegyekben táborozó fegyvereseit, dacára minden török nyomásnak. A PKK ugyanis bár terrorista szervezetként van számon tartva Törökországban, az Európai Unióban és az Egyesült Államokban is, a kurdok egy része elnézőbben tekint rájuk. Jelenleg ők az egyetlenek (amennyiben az Iránban harcoló PJAK-ot a PKK egyik szárnyaként határozzuk meg) akik ma is fegyverrel harcolnak a Nagy Kurdisztán függetlenségének kivívásáért, kifejezetten pedig a törökországi kurd közösségek autonómiájáért. Bár módszereiket a kurdok közt is egyre többen elítélik, ha Barzani erélyesen lépne fel ellenük, valószínűleg határozott ellenállásba ütközne saját polgárai részéről.Éppen ez a határokon átnyúló kurd szolidaritás és nacionalizmus az, ami a kurd kisebbséggel rendelkező környező országok számára félelmetessé teheti Barzani hatalmát. Ez az oka annak, hogy Ankara is mindent megtesz a kurd területek feletti befolyásának kiterjesztéséért és végleges függetlenségének megakadályozásáért. A módszer azonban, ahogy ezt a célt elérni igyekszik, egyedülállóvá teszi a török stratégiát a régióban.

Amióta az Erdo?an vezette Igazságosság és Fejlődés Pártja (AKP) van hatalmon, a török külpolitikai vonal számos változást mutat. Az ország, mint a térség egyik legfontosabb nyugati szövetségese (Izrael és Szaúd-Arábia mellett) mindent megtesz a környező hatalmak feletti befolyásának maximalizálásáért. Kifejezetten igaz ez az egykori oszmán birodalomhoz tartozó országok esetében. Mindezt pedig úgy kommunikálja a kormányzó párt, mint az Atatürk által meghirdetett „béke itthon, béke a világban” jelszó történelmi folytatását, kiegészítve azzal, hogy minimalizálja a konfliktusokat a szomszéd országokkal.

Ez a váltás az Iraki Kurdisztánhoz való viszonyban is megnyilvánult, a török ellenzék által szorgalmazott agresszív fellépés Barzani kormánya ellen, annak diplomáciai elszigetelése, gazdasági gyengítése mind-mind elmaradtak. Ehelyett az AKP, látszólag paradox módon, megerősítette Törökország gazdasági kapcsolatait a régióval. Ma az Iraki Kurdisztánban eladott textil- és élelmiszeripari termékek nyolcvan százaléka Törökországból származik, a két ország közti kereskedelem összértéke 6 és 9 milliárd dollár között mozog, amelynek a volumenét a török kormány húszmilliárdra szeretné növelni a következő öt évben. A Kurdisztánban bejegyzett cégek hatvan százaléka török, ezek összesen több mint 620 millió dollár tőkével rendelkeznek. A Pet-Oil és a General Enerji török olaj és földgáz vállalatok szerződéseket kötöttek Kurdisztán kormányával az általuk ellenőrzött olaj- és gázmezők feltárásáért. Emellett a meglévő Habur határátkelő mellett két újat is terveznek.Ankara hármas célt követ a megerősített gazdasági szálakkal. Egyrészt a kurd kérdés rendezését, abban bízva, hogy így könnyebb lesz rávenni Kurdisztán kormányát egy esetleges PKK elleni akcióra, bár ez igencsak bizonytalan, ahogyan azt Barzani nyilatkozata jelzi. Ugyanakkor az irakiakkal való gazdasági együttműködéssel, talán sikerül javítani a Törökországban élő kurdok gazdasági helyzetén is, amely jóval a nemzeti átlag alatt van, és amely az AKP számára alapvető érdek lenne, hiszen a nyári választásokkor a kurd szavazatok felét kapták meg, a megígért demokratikus nyitás a kollektív jogokat illetően pedig a vártnál lassabban halad, így csak a gazdasági fejlődés beindításával maradhatna releváns politikai tényező a 15-20 milliós kurd kisebbség körében. Az időnként fellángoló kurd nacionalizmus féken tartása is könnyebbnek ígérkezik az iraki kormánnyal együttműködve.

Másrészt, Ankarának alapvető célja, hogy az Európát energiával ellátó piacnak központi elosztó szereplőjévé váljon, amit földrajzi elhelyezkedése is lehetővé tesz. A világ összes olaj- és földgáztartalékának 72 százaléka a Közel-Keletről származik, míg a világ összes olaj- és földgázfogyasztásának 40 százalékáért Európa felelős. Ezt az igényt igyekszik a Törökországon áthaladó vezetékhálózat kielégíteni. Ehhez azonban Ankarának minél több forrásra van szüksége, hiszen jelenleg az általa importált olaj egyharmada valamint a földgáz kétharmada Oroszországból érkezik. Kurdisztán olajtartalékát 45 milliárd hordóra becsülik, földgáztartalékát pedig 5-10 milliárd köbméterre.

Harmadrészt pedig Ankara igyekszik az Iraki Kurdisztánban nyert befolyásán keresztül Irak jövőjét illetően is érvényt szerezni elképzeléseinek. Ebben történelmi versenytársát, Teheránt igyekszik legyőzni, amelynek jelentős befolyása van a jelenleg kormányzó, Nuri Al-Maliki miniszterelnök által vezetett síita pártra. Ahogyan a tavalyi választások után bebizonyosodott, a síiták és szunniták között Irakban a kurdok alkotják a mérleg nyelvét. Nem is beszélve a vitatott területekről és a fosszilis energiahordozókban gazdag Kirkuk sorsáról. Törökország számára kulcsfontosságú, hogy Teheránt háttérbe szorítva megtartsa, sőt növelje befolyását Irakban. Ehhez lehet a kulcs a kurd iraki autonóm tartomány.

Barzani számára nem sok választás van, már csak tartománya elhelyezkedéséből adódóan sem opció számára a Törökországtól való elszigetelődés. A vámunió pedig, amely Ankarát Brüsszelhez köti, előnyösebb üzleti lehetőségeket kínál annál, amit Irán, Szíria vagy akár egy olajban gazdag Irak tud nyújtani. Ráadásul a régióban messze a török termékek a legjobb minőségűek. A PKK feletti befolyása pedig adott esetben szintén közelebb hozhatja Barzanit Ankarához. Talán nem véletlen, hogy a szeptember 20-án, a PKK által végrehajtott ankarai robbantás alig egy nappal azután történt, hogy a török energiaügyi miniszter Bagdadban aláírta az iraki olajügyi miniszterrel a Kirkuk-Ceyhan vezeték használatának tizenöt évvel való meghosszabbítását. Az egyezséget a kurdisztáni kormány rossz szemmel nézte, mivel a kurd régió is igényt tart Kirkuk gáz- és olajtartalékaira, ezen a vezetéken keresztül exportálja Irak olajának egynegyedét.

Azóta jobbak a kilátások az iraki szövetségi gáz- és olajtörvény életbe lépésére, amelynek hiányában Ankara nem hajlandó Kurdisztánból gázt és olajat exportálni. Ezzel is azt a célt követve, hogy minél jobban integrálja Kurdisztánt Irakba.Törökországnak alapvető érdeke Irak egységének fenntartása, egy független kurd állam létrejöttének megakadályozása. Ha elmennek az amerikai csapatok, kiderül elég lesz-e ehhez Ankara Barzani feletti befolyása, illetve a török kormánypárt következetes politikája. Most úgy tűnik, a reálpolitikai megfontolások mindkét oldal részéről győztek a nacionalizmus és a populizmus felett.