Az MKP elmúlt másfél éve: Kóstoló a jövőből?

Ha a Magyar Koalíció Pártja komolyan gondolja, hogy a következő választásokon pozitív eredményt érhet el, akkor le kell vonnia az előző vereségből néhány tanulságot. Röviden, tömören: Az, amit eddig produkáltak, nem tetszett annyira választóinak, hogy nagy számban ne pártoljanak el tőle. Amiatt esett ki az MKP a parlamentből, mert az általa képviselt politika tartalma és stílusa egész egyszerűen nem nyerte meg (eléggé) a szlovákiai magyarokat. Sem. A szlovákokat pedig még annyira sem.

Az elmúlt másfél évben tehát „sürgősen” (MKP) el kellett volna gondolkodnia a pártnak azon, vajon mit és mennyit változtat eddigi gyakorlatán. Én nem tudom, hogy az MKP felső vezetése miből él, kap-e bért a párttól, de ha kap, akkor azon is el kellene gondolkodnia végre, miért kapta azt az eltelt másfél esztendőben.

Vegyük sorra, mit vártunk volna el (sokan), s mit teljesített ebből a párt.

Elsősorban személyi változásokat. Az árulózó Csákyt, aki manapság Berényi Híd-listát érintő elutasítása után megpróbálta bevetni személyes vonz- és varázserejét a mégiscsak egyezzünk meg érdekében, ugyan felváltotta az elnöki székben az akkor még viszonylag szépreményű Berényi, ám ennek, ma már látható, csak egy eredménye lett, a párt még „szélebbre” tolódott a jobb(ik) oldalon. Csáky egyébként vezetőségi tag maradt, mint ahogyan Duray szavára is fokozottan figyelt Berényi.

A váltás tehát inkább sáncolássá sikerült, de míg a sakkban az ilyen taktika védelmi eszköz, addig a politikai tapasztalat azt mutatja, az MKP-ban csak kozmetika.

Most az árulózó Csáky ismét előbújt (visszarosáltak?) a keménykedő Berényi háta mögül, s valószínűleg még az egyébként fantasztikus és valóban szó szerint is „felemelő”, hétvégi rimaszombati Varnus Xavér-koncert hatása alatt, tíz centivel a föld fölött lebegve imígyen szóla a SITA hírügynökségnek (aki a célcsoport?): „Az emberek tavaly különböző benyomások alapján úgy választottak, ahogy, ami jogukban áll. Ez nem jelenti azt, hogy a Híd által javasolt út igaz. Mi az együttműködés mellett állunk, de bizonyos körülmények között, tiszteletben tartva az együttműködés alapvető erkölcsi elveit, az egyenlőségen alapuló módszereket, pontos értékek meghatározását, amilyenek az emberi és nemzetiségi jogok, vagy a dél-szlovákiai emberek regionális, szociális és gazdasági érdekei” … „Az egyenrangú együttműködés fontos nekünk. Ezért a Híd ajánlata, hogy MKP-sok induljanak a választási listájukon, elméletileg fordítva is érvényes lehet, tehát, hogy ők jöhetnek a mi listánkra. Ilyen ajánlat bármikor megtörténhet.”

Mindezeket csak azért idézem, váljék világossá, mennyire komolytalan és szinte semmi változást nem érzékeltető a pártvezetés gondolkodása. Parlamenten kívül rekedt pártként – vesztes pozícióból – egy nála nagyobb százalékkal rendelkező parlamenti, sőt a közelmúltig kormánypártnak előbb beszól (lásd a fentieket az igaz útról), majd pedig helyeket kínál föl a saját, eddig is vesztes listáján. Mindezt úgy beállítva, mintha közben a Hídnak nem lenne célja „az emberi és nemzetiségi jogok, vagy a dél-szlovákiai emberek regionális, szociális és gazdasági érdekei”-nek védelme. Ez nem igényel kommentárt. Legfeljebb annyit, hogy az ilyen kijelentések mellett eltörpül a párt összes olyan szakmai állásfoglalása, amelyek esetleg komoly munka eredményeként születtek meg, s jobb sorsa, megfontolásra, menedzselésre lennének méltók (nem volt túl sok).

Még egy mondat erejéig térjünk vissza a perszonális kérdésekhez. Fiatalítás címén szintén nagyrészt (tisztelet az esetleges kivételnek) olyan figurákat tologattak a nagy öregek ide-oda, akik érdemben nem szóltak bele a párt kurzusába, vagy pedig nem is kaptak/vívtak ki maguknak arra megfelelő lehetőséget. Sajnos. Egy-egy esetben pedig dilettánsoknak is osztottak lapot, bár ez minden pártban megesik, ne legyünk igazságtalanok.

A figyelmes választó nem találkozhatott hetente, havonta új ötletekkel, új, szimpatikus és egyben felkészült arcokkal, nem kapott lehetőséget új, természetes autoritások megismerésére és megkedvelésére. Nem látott minőségi elmozdulást. Nem tapasztalt programfrissítést, mely leköthette volna a figyelmét és gondolatait, nem próbálta őt senki megnyerni valami másnak, mint ami miatt az MKP elvesztette a választásokat.

A párt retorikája nagyjából ugyanolyan maradt, mint azelőtt, csak kicsit enyhült, míg a párt hátországát biztosító nyomtatott és elektronikus média harcosai és számos alkalommal dilettánsai határon innen és túl kevés kivétellel tán még vitriolosabb tollal és véresebben vicsorogva szapulták a „nemzetárulókat”. Akikkel most egy groteszk szlovákiai magyar kívánságműsor keretében egyenrangú partnerként szeretnének egyazon választási koalícióban szerepelni (hát csak nem lettek ők is árulók?).

A közvélemény tehát azt látta, hogy ugyanazok a pártemberek nyilatkoznak és írnak a sajtónak, akik a választásokat elvesztették. Jobbára ugyanazt és ugyanabban a modorban (stílusnak azért nem nevezném), mint amelynek köszönhetően is elvesztették a választásokat.

Magyarán: lényegében a párt nem volt hajlandó semmiféle változtatásra. Sem tartalmi, sem pedig kommunikációs szempontból. Célcsoportja emiatt beszűkült, holott éppen a nyitás lett volna üdvös a magyarok és nem magyarok eddig meg nem szólított, következésképpen meg nem győzött, főleg fiatal és középkorú, valamint értelmiségi rétegei felé.

Az MKP nem kínált mást, mint ami eddig szerepelt az étlapon. De még a zsíros abroszokat és étvágygerjesztőnek nem minősíthető pincéreket sem cserélte le. Az új séf a régi kukta funkcióból bukott fölfelé.

Másfél év alatt nem készült új stratégia. Nem készült árnyékkormány, alternatív költségvetés. Ha igen, láthatatlan. Viszont a néhai, ha nem is markáns, de legalább olvasható és értelmezhető arcéllel rendelkező MKP gyakorlatilag egy légüres térben keringő Fidesz-szatelittá vált. Jól kiszolgálja bár a Fidesz szimbolikus politikájának magyarországi kommunikációs érdekeit, ám a hazai politikai palettáról fokozatosan eltűntek a színei. Elvesztette koalíciós és együttműködési potenciálját, amely azelőtt kormánypozícióba emelte, nincsenek partnerei. S lassan már ellenségei sincsenek, ami egy harcos, az ellenségképet folyamatosan a retorikája központjában tartó pártformáció esetében tragikus.

Az elmúlt másfél év tehát egyáltalán nem egy „Közösen a magyar közösség érdekeiért, közösen Dél-Szlovákia érdekeiért” szóismétléses címmel (Csáky) meghirdethető programmal fémjelezhető sikertörténet, hanem éppen ellenkezőleg. Szinten biztosan a pokolba vezető út.

Mindezt e sorok írója nem óhajtja olyan irányba kifuttatni, miszerint a Híd politikája lenne az egyedül üdvös és célravezető. Csupán rámutat: ha egy politikai formáció másfél éven át nem von le tanulságokat, nem kér/vásárol tanácsokat profi elemzőktől, PR- és gazdasági, politikai szakemberektől, nem tesz le az asztalra komolyan vehető és széles körben hatékonyan népszerűsíthető alternatívákat az ország és adott esetben kisebbségei számára, akkor egyre kevesebb választó fanatizmusában és/vagy kitartásában, jóindulatában, hűségében bízhat (azt is csupán érzelmi alapon), akkor annak következményei lesznek. Valószínűleg negatívak. Hacsak a választók nem éppen erre vevők. Az előző választások alkalmával nem voltak, a jövő pedig kiszámíthatatlan.