Bizalmatlan olaszok, bizalmatlan külföld

A készülő olsz nyugdíjreform várhatóan erős ellenkezést fog kiváltani, a parlamentben már most magasra csaptak az indulatok. Újabb Berlusconi-Bossi paktum születhet a kormányzás biztostására.

Ha holnap lennének a választások, a balközép mindenütt nyerne. A kormányzó Szabadság Népe szavazóinak csak 45%-a hisz a Cavaliere visszatérésében, ugyanez az arány a koalíciós partner Északi Liga szimpatizánsai között már alig 20 százalék. Úgy tűnik, hogy ezzel együtt a Demokrata Párt és a Szabadság Népe által jelzett bipoláris rendszer is válságba került, mivel a közvéleménykutatók szerint támogatottságuk már együtt is alig éri el az 54%-ot a 2008-as 70% feletti aránnyal szemben. 

A politikai válság kezelésének módjában nemcsak a politikai elit, hanem szavazóbázisuk is megosztott. Az olaszok közel egyenlő arányban támogatnák egy szükségkormány létrehozását, az előrehozott választást vagy a mostani kormány további műkődését. A kormányfőben csak minden ötödik olasz bízik meg, de ez a bizalomvesztés – ha csekélyebb mértékben is – ugyanúgy érinti az ellenzék erőit is. A bizalmi válság a közélet minden szereplőjét magával sodorta, legyen szó pártokról, az állam működéséről, vagy akár annak hivatalairól. Az egyetlen kivételt Giorgio Napolitano, a köztársasági elnök jelenti, akinek népszerűsége továbbra is 70% körüli. Sötét napjaikat élik maguk az állampolgárok is: a felmérések szerint az olaszok 62%-nak negatív a jövőképe; ilyen pesszimista hangula a napfény hazájában az utóbbi tíz évben.

Közben nemzetközi szinten is sokat romlott az ország megítélése. Külföldön rosszabb esetben kritizálnak, jobb esetben kuncognak a legfrissebb olasz botrányokon. Az utóbbira az Európai Tanács sajtókonferenciáján került sor: Angela Merkel német kancellár és a francia elnök, Nicolas Sarkozy váltottak sokat jelentő mosolyt, amikor az újságírók arról kérdezték őket, hogy Berlusconi Brüsszelben mennyire erősítette meg az Olaszország iránti bizalmat. A közjátékot egész Olaszország diplomáciai támadásként fogta fel, amit a német és francia újságírók egyszerű félremagyarázásnak tartanak. MIndenesetre Berlusconi még órák múltán is kifejezetten idegesen reagált amikor azt mondta, hogy senki az Unióban nem nevezheti ki magát felügyelőnek és beszélhet választott kormányok és európai népek nevében. Senki nincs azon a szinten, hogy kioktassa partnereit tette hozzá, miután kitért a francia és német bankrendszer gyengeségére.

Egyébként a politikai elit szokatlanul egyhangúan ítélte el az ügyet: mondván sárba tiporták a nemzeti önérzetet. A Demokrata Párt vezetője, Pier Luigi Bersani úgy nyilatkozott, hogy országát elfogadhatatlan módon nevetség tárgyává tették, és kikérte magának, hogy az olasz népet – melyet tisztelet illet – azonosítsák Berlusconival. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy Berlusconi országlása mennyi kárt okoz az ország külföldi megítélésében, azaz csak a kulcsszereplő eltávolítása javíthat az olaszok renoméján. 

Az Italia dei Valori vezetője, Antonio di Pietro a köztársasági elnököt szólította fel, hogy vessen véget az összetűzésnek és kijelentette, hogy Berlusconi tehet róla, hogy az olaszok komoly, becsületes és dolgos népét vásári komédiák célpontjává tette.

Míg a politikusok sértetten nyilatkoznak az elevenükbe vágó gesztus után, addig az Il Foglio egészen más hangulatú visszavágást eszelt ki; ők a nevetésre nevetéssel kívánnak válaszolni. Az újság úgy kíván elégtételt venni Sarkozyn, hogy „Nevetés-találkozót” szervez a Piazza Farnesére,a francia nagykövetség elé.  „Nicolas Sarkozy, alias Louis de Funes hősködésére Antonio Martino és Giuliano Ferrra fog válaszolni ízléssel és állhatatosan.”

A Brüsszeli EU csúcson Berlusconi ígéretet tett az olasz gazdaság helyreállítására, ennek érdekében számos reformot helyezett kilátásba. Jelenleg a legégetőbbnek az európai viszonylatokban kifejezetten szociálisnak nevezhető nyugdíjrendszer átalakítása tűnik. Ennek kulcseleme a nyugdíjkorhatár felemelése fokozatosan 60/65 évről 70-re, amely a ma harmincéves generációt érinti leginkább. A tervezet azonban csak a legnagyobb szövetséges Északi Liga és Umberto Bossi támogatásával valósulhat meg, de ennek nagy ára van. Bossi Berlusconitól cserébe azt várja, hogy a tél végén lemondjon, és márciusra előrehozott választásokat írjanak ki. Akárhogy is történik, a nyugdíjreform biztosan megnyirbálja a Szabadság Népe amúgy is csökkenő szavazótáborát, míg Berlusconit a tervek szerint felfelé buktatnák a köztársasági elnöki székbe.

Mindenestre a megszorítások tovább fokozzák a feszültséget az Tisztelt Házban. Tegnap két parlamenti képviselő összeverekedett a házelnök, Gianfranco Fini és Umberto Bossi körül keletkezett vitában. Bossi azon megszólalására ugyanis, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartania a nyugdíjba vonulás szabályait, Fini azzal válaszolt, hogy Bossi felesége 39 évesen ment nyugdíjba.

Brüsszelben amellett, hogy kibővítették az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt (EFSF), melynek értéke így már 1000 milliárd euró körül van, megállapították a görög államadósság nominális értékét és a neki nyújtandó további összegekről is határoztak. Olaszországtól is további biztosítékokat kértek a válság kezelésére, melyet a kormány meg is küldött Barrossónak és von Rompuynak címezve.

Ebben a levélben a kormány kifejezi, hogy mindig is tiszteletben tartotta európai kötelezettségeit, a jövőben is teljesíti vállalásait. Ennek érdekében 2013-ra államháztartási egyensúlyt kívánnak elérni, de ehhez az olasz államháztartási hiány fantasztikus mértékét a gazdasági válság új környezetében kell újraértelmezni. A kormányzati cselekvés fő csapásirányai a növekedésnek kedvező strukturális feltételek megteremtése és a fenntartható államháztartás. A kormány levelében kiemeli, hogy a problémák nem az egyes nemzetek gyengeségével írhatóak le, hanem európai szinten léteznek és kezelendőek.

A Tanácsnak tetszett a tervezet, csupán annak aktualizálását kívánja minél előbb látni. Berlusconi figyelmeztetett a 15 oldalas akcióterv végrehajtásának fontosságára, mondván az ország nemzetközi hitele csak ezzel állítható helyre, mindazonáltal kiemelte, hogy Olaszország korántsem szembesül olyan megszorításokkal mint Görögország. Az ellenzék tiltakozik, mondván, megint a legszegényebbeket és legkiszolgáltatottabbakat sújtja a tervezet, mely előreláthatólag is ‘borzalmas’ szociális körülményeket fog teremteni.