Szerb restítúciós törvény: a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad

Hosszas huzavona után úgy tűnik, sikerül a vajdasági magyarságnak megfelelő módon rendezni a szerb vagyon-visszaszármaztatási törvény körül kialakult polémiát. Hétfőn este úgy ért véget a Boris Tadic szerb államfő és Pásztor István VMSZ-elnök részvételével lezajlott egyeztetés, hogy mindkét fél számára elfogadható kompromisszumot találtak. A kollektív bűnösség elve nem kerül alkalmazásra, a háborús bűnösök viszont nem lesznek jogosultak a vagyon visszaigénylésére. Mindeközben Magyarország is megnyugodhat: nem kell megvétóznia decemberben Szerbia tagjelölti státuszát, így nem kell a csatlakozást akadályozó fekete bárány szerepét magára vállalnia. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.

A szerb parlament még szeptemberben fogadta el a vagyon-visszaszármaztatási törvényt olyan formában, hogy az kizárt a kárpótlásból minden olyan személyt (és annak leszármazottait), aki a második világháború alatt a megszálló erők hadseregében harcolt. Nem kell hosszas történelmi kutatómunkát végezni ahhoz, hogy rájöjjünk: a törvény a magyarokat és németeket diszkriminálja, ráadásul kollektíve. A vajdasági magyarság azonnal tiltakozni kezdett a törvény ellen, amihez csatlakozott Magyarország is, sőt a vajdasági német közösség felől is érkeztek a nemtetszés hangjai.

A törvényt elítélő magyar és német nyilatkozatok azonban nem jártak semmilyen eredménnyel: a törvényt aláírta a szerb köztársasági elnök, így az október elején életbe is lépett. A VMSZ képviselői ezután az Alkotmánybíróság elé vitték az ügyet, s reménykedtek abban, hogy a taláros testület igazat ad a magyaroknak abban: kollektíven márpedig nem lehet egy nemzetet bűnösnek nyilvánítani. Pásztor István többször is hangoztatta az elmúlt hetekben: a kollektív felelősségre vonás homlokegyenest különbözik az európai alapelvekkel, így a szerb parlamentnek vissza kell vonnia a törvényt.

Magyarország részéről olyan egységes fellépést és a délvidéki magyarok melletti egyértelmű kiállást láthattunk az elmúlt időszakban, amilyet – valljuk be – csak ritkán tapasztalunk. Mindegyik parlamenti párt elítélte a törvény szellemiségét, a kormány pedig minden erejével azon volt, hogy nemzetközi fórumok előtt bizonyítsa a törvény szellemiségének diszkriminatív jellegét, és közben igyekezett nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy mielőbb módosítsa a törvényt.

Magyarország késznek mutatkozott arra is, hogy decemberben megvétózza Szerbia uniós tagjelölti státuszát. Erről a tagállamok egyhangúan döntenek, vagyis akár egyetlen állam ellenszavazata is elég a folyamat megakasztásához. Köztudott, hogy az EU számára elsődleges prioritás a Nyugat-Balkán minél gyorsabb integrációja – vagyis a magyar vétó esetén Magyarország az integrációt akadályozó bűnbak szerepét vállalta volna magára. Németh Zsolt külügyi államtitkár ugyan többször hangsúlyozta, hogy Magyarország számára továbbra is prioritás Szerbia uniós csatlakozásának elősegítése, azonban a szerbiai magyarság érdekei ennél is fontosabbak; az esetleges magyar vétót valószínűleg Európában nem értékelték volna ennyire komplexen, s rajtunk ragadt volna az integrációellenesség bélyege. (Ezt a feltételezést erősíti az is, hogy az Európai Bizottság Szerbiáról készült országjelentésében egyedül a Koszovóval folytatott párbeszéd folytatásához köti a szerb integrációt, az elfogadott kárpótlási törvény részleteiben nem lát kivetnivalót.)

Az embernek önkéntelenül is eszébe jut a román EU-csatlakozás, amikor is Magyarország úgy szavazta meg keleti szomszédunk integrációját, hogy valamilyen kisebbségi jog szavatolásához (például az autonómia megadásához) kötötte volna pozitív szavazatát. Az esetet azóta a magyar nemzetpolitikai érdekérvényesítés egyik kudarcaként szokták emlegetni. 2011-re úgy tűnik, Magyarország megérett arra, hogy a magyarság érdekeit nemzetközi szinten is érvényesítse, akár olyan áron is, hogy egy kis időre az integráció ellenségeként tekintsenek rá.

Ez persze csak hipotetikus fejtegetés, a vétóra ugyanis – a dolgok jelen állása szerint – nem fog sor kerülni. Hétfőn ugyanis megállapodott Tadic elnök és Pásztor István arról, hogy a vagyon-visszaszármaztatási törvényt a magyarok számára elfogadható verzióra módosítják. November folyamán ismét parlament elé kerül a törvény, amelyben szabályoznák azt, hogy ki számít megszálló erőnek, ki az, aki kizárható a vagyon-visszaszármaztatási folyamatból. Pásztor elmondta, hogy ez a szabályozás kizárná a kollektív bűnösség elvét, és ez egyéni felelősséget venné figyelembe. A VMSZ-elnök szavai szerint alkalmuk volt beletekinteni a készülő törvénybe, és a magyarság számára elfogadhatónak ítélték azt.

Varga László VMSZ-es parlamenti képviselő annyit árult el a módosuló törvény részleteiről: akit a rehabilitációs eljárás nem marasztal el, azt ártatlannak fogja tekinteni a szerbiai törvényhozás, vagyis törlődik a kollektív bűnösség elve. „Csak azok záródnak ki a vagyon-visszaszármaztatásból, akik valóban háborús bűnöket követtek el.” Emellett utalt arra is: az is elképzelhető, hogy „azok esetében, akik ellen a kollektív bűnösség elve alapján születtek meg a döntések – például Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakossága – ők egy olyan rehabilitációs eljárásban mentesülnének a bűnösség terhe alól, amely egy nagyon leegyszerűsített eljárás lenne, csupán egy kérelmet kellene benyújtani, és hatóságilag csak azt kellene bebizonyítani, hogy abban az időben valóban az adott településen éltek” – írta a Magyar Szó.

Az ügy jelen állása szerint tehát mindenki számára elfogadható megoldás kezd körvonalazódni. Az egyetlen rejtélyes pontja a történetnek a szerb köztársasági elnök viselkedése: a törvényt a magyar tiltakozások ellenére azonnal életbe léptette, majd pár héttel később, a VMSZ képviselőivel folytatott első tárgyalás alkalmával sikerült kompromisszumot kötnie a magyarokkal, amelynek eredményeképpen újra a parlament elé kerül a törvény.

Szilágyi Imre, a Magyar Külügyi Intézet főmunkatársa az Origonak adott interjújában – még a kompromisszumos megoldás kidolgozása előtt – felhívta a figyelmet: „Szerbiának jól is jöhet egy esetleges magyar vétó, ugyanis az EU Koszovót érintő követelései problémásabbak Szerbia számára. Ha Magyarország vétózik, akkor a szerbek ráfoghatják a magyarokra, hogy őmiattuk csúszik a tagjelöltségük, ráadásul a szerb kormánypártok szavazatokat nyerhetnek a jövő évi választásokon azzal, hogy szembemennek a magyar törekvésekkel”. A szakértői vélemény fényében még inkább érthetetlen a szerb köztársasági elnök viselkedése. De koncentráljunk most arra, hogy ezzel e megoldással valóban mindenki jól jár; Magyarországnak nem kell élnie vétójogával decemberben, Szerbia jó eséllyel tagjelölti státuszt kaphat, a vajdasági magyarok pedig nem lesznek kollektív bűnösök szülőföldjükön.