Budapest befogadta a török kultúrát

Tarik Demirkan újságíró valóságos cementáló erőként van jelen a magyarországi török közösség életében, és példátlan energiákat fektet abba, hogy többségi magyar társadalom illetve a törökök bevándorlók megismerjék és elfogadják egymást.

Kitekintő: Úgy tudni, hogy a hetvenes évek végén érkeztél Magyarországra, mégpedig rehabilitációs céllal: megsérültél egy törökországi tüntetésen. Mesélnél erről bővebben?

Tarik Demirkan: Az 1968-as franciaországi események hatással voltak a török diákmozgalmakra is, ehhez köthető a sérülésem. Rengeteg tüntetés, és a puccs előtti zűrzavar jellemezte a hetvenes évek Törökországát. Az egyik egyetemisták által szervezett demonstráción golyót kaptam a gerincembe, és lebénultam. Magyarországra rehabilitációs céllal jöttem, végül itt maradtam: egyetemre jelentkeztem, és 10 évig itt éltem: Budapesten doktoráltam, és dolgoztam. A kilencvenes években aztán visszamentem Törökországba, de mindig is úgy gondoltam Magyarországra, mint a második hazámra. Rengeteg barátot szereztem, itt is házasodtam, mára mindkét kultúrát a magaménak vallom.

Kitekintő: Török kisebbségiként milyennek láttad a rendszerváltás előtti és utáni Magyarországot?

TD:A kérdés komoly elemzést igényel. Itt a nyolcvanas években még nem nagyon éltek törökök, Magyarország mégis ezer szállal kötődött a török kultúrához, és nem csak a birodalmi hadsereg 150 éves jelenléte miatt. Nehezen követhető nyomon pontosan a két népcsoport kapcsolatrendszerének kialakulása, mindazonáltal hasonló ázsiai múlttal rendelkezünk, melyet többek között népmesék és népdalok igazolnak.

Kitekintő: Szerinted erre vezethető vissza a jónak mondott török-magyar viszony, hasonlóan az alapvetően más történelmi tradíciókon nyugvó lengyel-magyar barátsághoz?

TD: Véleményem szerint a török-magyar kapcsolat még annál is jobb, dacára annak, hogy a két ország történelmét jelentősen megterheli a 150 éves török megszállás. A mohácsi vész –ami a törökök számára hatalmas győzelem volt – kiemelkedő szerepet játszik a magyar néptudatban, ma azonban másképp tekintünk a múltra, és ez kevésbé árnyékolja be a két nép viszonyát. Később sok magyar politikai menekült választotta Törökországot, elég csak Zrínyi Ilonát, Rákóczi Ferencet, Mikes Kelement vagy Kossuthot említeni, ami szintén nyomott hagyott a magyarok emlékezetében. Jelzésértékű az is, hogy Magyarországon jött létre az első turkológiai tanszék. A nyolcvanas években még tabuként kezelték a történelmet, amely a rendszerváltás után megváltozott. A kilencvenes években Magyarország befogadó állam lett, a bevándorlás kedvelt célpontjává vált. Ekkor még nem tapasztaltam a maihoz hasonló idegengyűlöletet Magyarországon. A különböző népcsoportok megjelenése és a gazdasági problémák felerősödése alkalmas volt arra, hogy belső ellenséget teremtsenek a társadalomban.

Kitekintő: Egy felmérés eredményeképpen szállóigévé vált, hogy a magyarok a „”pirézeket” sem szeretik, de mi a helyzet az itt élő török közösséggel? Véleményed szerint ők mennyire nyitottak kulturális és szociológiai értelemben a többségi társadalom irányában?

TD: Az itteni közösség újonnan jön létre, folyamatosan alakul, vagyis nem beszélhetünk nyugat-európai értelembe vett török diaszpóráról, sem számbeli, sem az életközösségi formák létrejötte szempontjából. Általában jellemző rájuk, hogy nem kifejezetten nyitottak a befogadó ország szokásai iránt, elsősorban azért, mert a nyitottabb, urbanizált területek helyett inkább vidékről vándorolnak külföldre. A kevésbé frekventált török kistelepülések életében nagyobb szerepet játszanak a hagyományok, az innen elvándorlók foggal-körömmel ragaszkodnak kulturális tradícióikhoz, főként akkor, ha rasszizmust tapasztalnak. Ez bezárkózást eredményez, de véleményem ez szerint sokkal kevésbé van jelen Magyarországon, mint Ausztriában, vagy Németországban.

Kitekintő: Magyarországon jobban érzik magukat a törökök, kevésbé szenvednek a diszkriminációtól, mint az említett államokban?

TD: Igen. Mindez visszavezethető a két ország jónak mondható kapcsolatára, illetve az átlag magyarnak az átlag törökhöz való hozzáállására, utóbbi kifejezetten megnyugtatja az itt élő közösséget.

Kitekintő: Ebben szerepet játszhat az is, hogy míg Németországnak egy 2 milliós török kisebbséggel kell együtt élnie, addig Magyarországon mindössze pár ezer török bevándorló él. Feltételezhetőn mások az elvárások, az integráció mélysége is más, már csak azért is, mert a németországi törökök egy része második-harmadik generációs kettős állampolgár.

TD: Ez részben igaz. Másik példával élve: míg itt cigányoznak, úgy Németországban törököznek. Magyarországon a törökök nem képeznek kiutált kisebbséget, valóban kevesen vannak,  ráadásul nem különülnek el élesen, gettósodott formában. Budapest könnyebben befogadja a török kulturát, amely egyfajta színt ad a városnak. Arról nem is beszélve, hogy egy friss kutatás szerint Magyarországon az egyik legmagasabb azok aránya, akik támogatják Törökország EU-csatlakozását.

Kitekintő: Utóbbi éles kontrasztot alkot a nyugat-európai közvéleménnyel, amely egyre kevésbé nyitna ajtót Törökországnak. Európa mentális, – és lelkiállapota nem a legjobb, iszlámellenesség nyomasztja, ez pedig csak árt a török ambícióknak. Angela Merkel, David Cameron és Nicolas Sarkozy is a multikulturális társadalom haláláról beszéltek. Szerinted is temetnünk kell a multikulturális közösségeket?

TD: Politikai nyilatkozatokról beszélünk, Nyugat-Európára egyre jellemzőbb az idegenellenesség, elharapódzik az iszlamofóbia. Az említett három politikus erre a tendenciára reflektált. Nem tartom kizártnak, hogy Törökország uniós csatlakozása pozitív hatást gyakorolna az iszlámmal szembeni előítéletekre.

Kitekintő: A magyarországi török bevándorlók szociográfiai hátterével kapcsolatban elég kevés mérhető adat látott napvilágot. Mit tapasztaltál a környezetedben, mennyire képesek megélni az identitásukat, például gyakorolni a vallásukat?

TD: Léteznek imaházak, tehát aki gyakorolni szeretné a vallását, megteheti. Ismerek azonban olyan törököket is, akik nem élnek intenzív vallásos életet, nem ragaszkodnak például a napi öt imához sem.  Hovatovább ismerőseim nagy része egyáltalán nem követi az előírásokat. Törökország nagyvárosaiban szintén kevésbé van jelen az iszlám szigorú gyakorlása, vagyis szokásait tekintve eleve eltér a többi muzulmán országtól.

Kitekintő: Magyar feleségeddel mire törekedtetek a kislányotok nevelését illetően, hogyan oszlottak meg a török és a magyar értékek?

TD: Születésétől fogva fontosnak tartottuk, hogy mindkét kultúrát magáévá tegye, hiszen ez gazdagságot jelent számára. Nem volt könnyű feladat, ahogyan a nyelvi korlátok leküzdése sem az. Természetesen jobban beszél magyarul, hiszen itt él, itt tanul, de törökül is tud. Három éves volt, amikor Magyarországra költözünk. Kettős kultúrájúnak érzi magát, elkerülhetetlen azonban, hogy a két identitás ne ütközzön a környezetében, ilyen volt például, amikor a Gólya, gólya gilice című dalt tanulták az óvodában. Törökként nem értette, hogy ő ugyan miért bánna rosszul azzal a szegény madárral. Ha az egyik kultúra agresszív, támadó jelleggel viszonyul a másikhoz, az megnehezíti a kettős identitás megélését.

Kitekintő: Tapasztalt egyéb ilyen jellegű támadásokat az iskolában?

TD: Nem kifejezetten, habár a történelem órák okoztak neki néhány kellemetlen percet,

gondolok itt a török megszállásra, és az Egri csillagok olvasmányélményre. A kibeszélést tartottuk a legfontosabbnak, a jelenség közös megvitatását, így tudtuk rávezetni arra, hogy nem kell választania egyik vagy másik kultúra között. A történelmi hozadékokról egyikünk sem tehet, ártatlanok vagyunk ebben a kérdésben. Minden ország történelmének megvan a maga árnyékos oldala. Mindenfajta nacionalizmus ellen neveltük őt, arra tanítva, hogy becsülje meg embertársait. Itt azt is meg kell említenem, hogy más kultúra iránt nyitott pedagógusokkal hozta össze a sors őt, például (a japán, dél-amerikai program után) mediterrán országok kultúrájának hetét is szervezett az iskola, amelynek keretében török hetet szerveztünk, így török ételekkel, művészettel, zenével, tánccal ismerkedhettek meg a gyerekek.

Kitekintő: Ennek szellemében alapítottad a Turkinfo.hu-t is, amely egy török-magyar kulturális hírportál, a mottója pedig „Megismerni a másikat, és ez által megérteni”.  Mekkora az érdeklődés a honlap iránt, és mennyiben teljesítette be a misszióját?

TD: Nagyon sok az érdeklődő, és nem csak a törökök, hanem a magyarok részéről is, legyen szó vegyes házasságról, vagy a keleti misztikum iránti érdeklődésről. A Turkinfo magányos honlapként jelent meg három éve, de egyre többen olvassák. A forrásaink sajnos végesek, ám ezt lelkesedéssel, és a civil támogatás megszerzésével igyekszünk pótolni.

Kitekintő: Az általatok szervezett kulturális programok közül mire van a legnagyobb kereslet?

TD: Havi rendszerességgel tervezzük egy táncház működtetését, ami unikumnak számít Magyarországon. A két nép zenéjében nagyon hasonló motívumok vannak, így az átlag magyar könnyedén ráérez az ízére. Látogatott a szombatonkénti török néptánc, és a hétfői török filmklub is, de szerveztünk már kiállításokat, valamint támogatjuk a Török Kávéházi Estéket is. Nyárra napközis tábort szervezünk török-magyar gyerekek számára Budapesten, török anyanyelvű tanárokkal, ezt hivatalosan még nem hirdettük meg.

Kitekintő: A BBC és a CNN Turk budapesti tudósítójaként hogyan látod a magyarországi közállapotokat?

TD: Itt élőként nehéz lenne kívülről szemlélnem a folyamatokat, úgy látom, hogy Magyarország mentális és politikai értelemben elég rossz állapotban van. A közmegegyezés hiányát látom a legnagyobb problémának, hatalmas politikai árkok barázdálják a társadalmat, amely ezáltal még súlytalanabbá teszi ezt a pici országot. Véleményem szerint Magyarország nem ezt érdemelné, nagyon értékes humánerőforrással rendelkezik, amely alatt nem csak a tudományos képzettség mértékére célzok. Korábban nagyfokú nyitottságot és egyfajta jóhiszeműséget tapasztaltam a magyarok részéről, ám az utóbbi időben ez mintha az ellenkezőjére fordult volna. Eluralkodott egyfajta közhangulat, mely szerint mindenki Magyarország ellen van. Egyetlen környező országban sem zajlott olyan nyugodt és rendezett átmenet a kilencvenes években, mint itt. Magyarország a rendszerváltás idején nem játszotta el a lehetőségeit, és hatalmas előnnyel indult. Azonban a változások levezetése, a privatizációk ellenőrizetlensége szerintem túlságosan is vadkapitalizmust eredményezett. Annak idején nagy egyetértéssel indult a folyamat,  ma már nem ez a helyzet: túl erősek a társadalmon belüli indulatok. Ennek ellenére hosszú távon optimista vagyok: meglátásom szerint a magyar nemzet túl fog jutni a mélyponton.