Barroso támogatja Koszovót

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke pénteken hivatalos látogatásra érkezett Pristinába, ahol találkozott többek között Hashim Thaci miniszterelnökkel és Atifete Jahjaga köztársasági elnökkel is. Barroso ismételten hangsúlyozta Koszovó Európai Uniós perspektívái melletti elkötelezettségét, és kiemelte, hogy látogatásának fő célja is az volt, hogy erre vonatkozóan mindkét fél részéről egyértelmű nyilatkozatok szülessenek. Véleménye szerint az Európai Biztottság készen áll, hogy a továbbiakban is segítse Koszovót az Európába vezető úton. Hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja a Koszovóval való kereskedelmi kapcsolatok erősítését, valamint, hogy mind tanácsadással, mind technikai és pénzügyi területen támogatni fogják a balkáni országot.

Mindamellett rámutatott arra is, hogy Koszovónak is van még tennivalója. Folytatni kell a reformokat, meg kell erősíteni a jogrend uralmát és töerekedni kell a szomszéd országokkal való minél jobb és barátibb kapcsolatok kialakítására. Mindezek megvalósítását segíti, ha szorosan együttműködnek az EULEX munkájával, óvatosan bánnak a költségvetéssel, és megpróbálnak közös nevezőre jutni Szerbiával. Barroso egyébként egy nappal korábban Belgrádba érkezett vizitre, ahol bíztatóan beszélt Szerbia esetleges EU-s csatlakozásáról. Az Európai Biztottság elnöke amellett, hogy felhívta Szerbia figyelmét a még szükséges reformok végrehajtására, kijelentette, hogy az európai integrációjának nem feltétele Koszovó elismerése. Viszont rámutatott, hogy az Európai Bizottság ezt a szempontot is figyelembe fogja venni, mikor megfogalmazza véleményét Szerbia tagjelöltségi kérelméről.

Nagyrőczei Anna

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »