Keleti hangulatképek: félezren az országos török napon

Hagyományos török amulett, szemmel verés ellen – mondta mosolyogva a hostess lány, miközben egy apró kék tárgyat nyújtott át a bejáratnál. Itt már nem volt kétségem afelől, hogy jó helyen járok. Április 30-án rendezték meg a harmadik országos török napot a Fonó Budai Zeneházban.

Délután három óra tájban a közösségi ház még klasszikus családi hangulatot árasztott: teázó férfiak, asztalnál összeverődött, keleti motívumokat festő gyermekek és körülöttük sürgölődő asszonyok töltötték meg a termet. A hallban körbepillantva mindenhol Törökországot lehetett látni, faltól-falig fényképek és poszterek hirdették többek között Antalya, Izmir, és Agri nevezetességeit. Két huszonéves lány Isztambulról beszélgetett mellettem, mindketten önszorgalomból tanulnak törökül, és idén nyáron fogják először megcsodálni a Boszporuszt. A török kultúra és a nyelv iránti érdeklődés sodort minket ide, jómagam a nyelvtanáromtól értesültem a mai programról – mondta egyikük a Kitekintő kérdésére. 

A plakátok előtti asztalon a török kerámiaművesség különböző kincsei terültek el, például iznik kerámiából készített festett ékszerek, de selyemhernyógubó és finom tapintású kelmék is vegyültek a sokaságba. Egy török hölgy standján hímzett selyempapucsok és színes díszkendők sorakoztak. A budapesti textilkereskedő – aki 13 éve él Magyarországon – kérdésre válaszolva rezignáltan állapította meg, hogy egyre kevésbé megy nekik az üzlet. A magyar embereknek nincsen pénzük – jegyezte meg kurtán, miközben a tökéletes magyarsággal beszélő lányát instruálta a vevők kiszolgálásával kapcsolatban.

Egy könyves standhoz érve nemcsak a Nyugat-Európa-szerte népszerű Orhan Pamuk műveit pillantottam meg, de olyan törökre fordított magyar klasszikusok alkotásai is megvásárolhatóak voltak, mint például Szabó Magda vagy Márai Sándor. A nagyterembe lépve Kemal Atatürk büszke portréja fogadott a színpad fölött, miközben a falak Tarkan 20. századi ritmusait verték vissza, ettől kissé olyan érzésem támadt, mintha összecsúsztak volna az idősíkok. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a világhírű török popsztár (Eros Ramazottival ellentétben) saját hazájában is maradéktalanul népszerű-e, amire a mellettem álló fiatalember adta meg a választ. Tarkant otthon is nagyon kedvelik, és legalább annyira jó, mint Serdar Ortac vagy Özcan Deniz – mondta Murat, aki nyomban ostáblázni invitált a hátsó kerthelységbe. A játékkal azonban nem volt szerencsénk: épphogy letelepedtünk, máris feltámadt az esőt ígérő orkánszél.

Hilda nevű asztaltársamtól viszont megtudtam, hogy hétfőn érdemes lesz ellátogatni a Király utcai Török filmklubba, ahol remek török vígjátékot vetítenek majd angol felirattal. A turkológia szakos hallgató közel egy éve szervezi hétről-hétre a filmklubot, és örömmel újságolta, hogy rendszeres érdeklődést tapasztalt török és magyar részről egyaránt. Hilda saját bevallása szerint hátizsákkal bejárta már Törökország nagy részét, és csak szuperlatívuszokban képes beszélni a török kultúráról. Isztambulról szóló szenvedélyes beszámolója hallatán e sorok írójának is kedve támad, hogy a lehető legrövidebb időn belül ellátogasson a metropoliszba.

Utazási élményeit még sokáig el tudtam volna hallgatni, de közben a rendezvény is magasabb fordulatszámra váltott: bevonult az elsőszámú hangulatfelelős, a Dolunay tánccsoport. Dinamikus előadásukkal rögtön felpezsdítették a kebabot majszoló és török kávét kortyolgató vendégsereget. Kedvcsinálónak választottuk ezt a könnyen tanulható néptáncot, amely Törökország nyugati részén különösen közkedvelt – mondta Ektan Celikkurt a csoport vezetője, a közel négy perces produkciótól kipirult arccal. A Dolunay mind a nyolc táncosnője magyar, két évvel ezelőtt még hobbicsoportként funkcionáltak, mára azonban esküvők és folklór-rendezvények rendszeres meghívottai. Egész évre be vagyunk táblázva – újságolta alig leplezett büszkeséggel a tánctanár. A délután folyamán több előadással is elkápráztatták az egybegyűlteket, míg végül hatalmas török táncházzá nem alakult a nagyterem, ahol a vendégek korosztálytól függetlenül engedtek az ázsiai ritmusok csábításának.

Eközben a művelődési ház előadótermében a klasszikus zene híveinek kedveztek: Tulu ?çözü operaénekes magyar és török népdalokat énekelt Maria Alvarez zongorakíséretével. Kemal Gür török nagykövet láthatóan osztotta a publikum lelkesedését, és vastapssal jutalmazta a két hölgy produkcióját. A konzulátus egyébként idén képviseltette magát először hivatalosan a fesztiválon. A kényelmes kikapcsolódás kedvelőinek sem kellett csalatkozniuk: a forgatag szélén nem csak kebabot, de baklavát és zöldségköretet is lehetett fogyasztani, a hátsó színpad asztalain pedig vízipipák sorakoztak. A kíváncsiságomat mégis egy kocka alakú porcukros édesség keltette fel, amely tapintásra átmenetet képezett az olvadós-, és a gumicukor között, ráadásul legnagyobb meglepetésemre rózsa íze volt. Ekkor tudtam meg, hogy ez a keményítő-alapú finomság a törökök egyik kedvenc nyalánksása, a lokum.

A rendezvény célja a mai Törökország megismertetése, valamint a török és magyar kultúra egymáshoz való közelítése – mondta Tarik Demirkan főszervező. A Turkinfo kulturális portál alapítója örömmel konstatálta, hogy mind több fórum ismeri a programot, sokan eljöttek vidékről is, idén hozzávetőlegesen ötszázan váltottak jegyet. Képviseltette magát a Török-Magyar Üzletemberek pár résztvevője, de ott volt a Török Kávéházi Estek egyik szervezője, Tóth Ágnes is, aki elmondta, hogy következő összejövetelükre igen különleges vendéget várnak. Dévai Klára még gyermekévei során találkozott személyesen a török köztársaság alapítójával, Kemal Atatürkkel, az idős hölggyel május 11-én tartanak beszélgetést az Európa Pontban.

A török nap sikerét fémjelzi továbbá, hogy a szervezőgárda hivatalos felkérést kapott Győr és Gyula város önkormányzatától a Vaskapu illetve a Várfok rendezvényeken való részvételre. Júniusban a Múzeumok Éjszakáján két kiállítás szervezésében is közreműködünk az Iparművészeti Múzeummal együtt – tette hozzá Tarik.

Távozás előtt jól esett még egy erős fekete, a helyiségből kilépve pedig rögtön eszembe ötlött az idevágó török szólás: egy csésze kávé negyven év jó viszonyra kötelez, ami esetemben mindenképpen hosszú távú kötődést vetít elő a török napokat illetően.