Növekvő káosz Elefántcsontparton

A diplomáciai tárgyalások kudarca után még mindig nincs kielégítő megoldás az elefántcsontparti válság rendezésére. A konfliktus miatt hanyatlóban van az ország gazdasága, a két elnök támogatói pedig már az erőszaktól sem riadnak vissza. Ez akár újabb polgárháborúhoz is vezethet.

Visszatérő polgárháború?

Tovább fokozódik a káosz a novemberi elefántcsontparti elnökválasztás után: miután sem Laurent Gbagbo, sem pedig Alassane Ouattara nem hajlandó elismerni ellenfele győzelmét, az eredmény kihirdetése óta két párhuzamos kormánya van az országnak. Az ENSZ közlése szerint a konfliktusnak már legalább 300 áldozata van, ráadásul ezeknek csak egy részéért okolhatóak a zavargások, egyre elterjedtebbek a fegyveres rajtaütések.

Az Amnesty International jelentése alapján az erőszakért egyaránt felelősek Gbagbo biztonsági erői és az Ouattarát támogató északi gerillaszervezet, az Új Erők is. A szervezetnek több olyan esetről is tudomása van, amikor fegyveres milicisták ártatlanokat vertek és öltek meg a nyílt utcán, nőket erőszakoltak meg a családjuk szeme láttára, majd kifosztották és felgyújtották a házukat.

Nem jobb a helyzet az ország fővárosában sem: a harcok központja főleg az Ouattarát támogató városrészekben volt, többnyire Gbagbo-pártiak lőttek egyre nagyobb kaliberű fegyverekkel a tüntetőkre. Így amikor Ouattara – más elkeseredett afrikai ellenzéki vezetőkhöz hasonlóan – egy, az egyiptomihoz hasonló megmozdulásra szólította fel követőit, a következmények is tragikusak voltak. Emellett egyelőre ismeretlen ellenzéki különítmények is kivették részüket a gyilkolásból, amikor rajtaütöttek Gbagbo elitegységének tagjain, és legalább tízüket megölték. Emellett az ország több településéről is hasonló hírek érkeztek, így többen már a 2007-ben lezáródott polgárháború újraéledéséről beszélnek.

A Gbagbo-pártiak részéről komoly vádak érték az ENSZ békefenntartóit is: a hadsereg szóvivője, Babri Gohourou ezredes elmondása szerint a békefenntartók hátbalőttek egy rendőrt, amikor az szabadon engedett kormánypárti foglyokat vitt ki az ENSZ-táborból. Gbagbo támogatói közül többen is azt állítják, hogy az ENSZ már nem a békét képviseli Elefántcsontparton, hanem csupán az ellenzéki erőszakot szítják. Charles Ble Goude ifjúsági vezető felszólította az elnök híveit, hogy működjenek együtt és akadályozzák meg az ENSZ békefenntartók mozgását az országon belül.

Az elharapódzó erőszak következményeként a november óta folyamatosan növekvő menekülthullám korábban nem látott csúcsokat ért el. A konfliktus kezdete óta 38000 menekültet regisztráltak, többségük Libériában talált menedéket. Az ENSZ becslése szerint a szomszédos országban oltalmat keresők száma áprilisra akár a százezret is elérheti. Annak ellenére, hogy nemzetközi segítséggel folyamatosan újabb és újabb menekülttáborokat építenek, a hatalmas embertömeg jelentősen túlterheli a 2003-as polgárháború után még mindig talpra állni próbáló Libéria egészségügyi rendszerét.

Recsegő-ropogó gazdaság

Az elefántcsontparti patthelyzet hatalmas kárt okoz az ország gazdaságának is. Egyrészt a feléledő erőszak miatt mára már nem maradt olyan külföldi bank Elefántcsontparton, amely ne zárta volna be a fiókjait, másrészt pedig az Ouattara által korábban elrendelt kakaóexport-tilalom pótolhatatlan bevételkiesést okoz. Márpedig Gbagbonak égető szüksége van a pénzre: ha meg akarja tartani a közszféra és a fegyveres erők lojalitását, sürgősen elő kell teremtenie a fizetésükhöz szükséges havi 120 millió dollárt.

Ebből a célból jelentette be a kormány négy nemzetközi bank elefántcsontparti fiókjainak államosítását. A hivatalos indoklás szerint erre azért került sor, mert a vállalatok megfelelő figyelmeztetés nélkül függesztették fel azok működését, az elefántcsontparti törvények értelmében viszont erről legalább három hónappal korábban értesíteniük kellett volna a hatóságokat. A valós, de ki nem mondott indok viszont az, hogy a Nyugat-afrikai Központi Bank letiltotta Gbagbo hozzáférését az elefántcsontparti tőkéhez, a kormány így a külföldi bankok pénzéből kívánja finanszírozni az államapparátus februári fizetését.

A januárban bejelentett kakaóexport-tilalom – annak ellenére, hogy hatalmas összegtől fosztotta meg az államkasszát, és így Gbagbo a fenti módszerekre kényszerült – nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Amellett, hogy még mindig két elnöke van az országnak, a kakaótermelők türelme is fogyóban van. Nagyjából ezer termelő és szövetkezeti vezető tüntetett a tilalom feloldásáért: elmondásuk szerint annak ellenére, hogy a kakaó világpiaci ára emelkedőben van, az exportőrök továbbra is alacsony áron veszik át tőlük a termelést, illetve a felhalmozódott készletek tárolását sem tudják kielégítően megoldani. Mivel Ouattara a tilalmat március 15-éig meghosszabbította, több termelő az alternatív megoldások felé fordult. Többen is keletről érkező csempészeknek adják el a kakaót, amely aztán csónakon vagy biciklin szállítva lépi át a zöldhatárt a szomszédos Ghánába.

Kudarcba fulladt közvetítés

Kezdetben nagy remények övezték az Afrikai Unió azon vállalkozását, hogy közvetítők segítségével megoldást találjon az elefántcsontparti patthelyzetre. A kísérlet azonban több okból is kudarcot vallott: egyrészt az ország két elnöke közül egyikük sem volt hajlandó hatalommegosztásról vagy hatalomátadásról beszélni. Másrészt a szervezeten belül sem volt egységes az álláspont, mert amíg Jakaya Kikwete tanzániai elnök úgy vélte, hogy Gbagbónak mindenképpen mennie kell, addig Jacob Zuma dél-afrikai elnök és Thabo Mbeki korábbi közvetítő véleménye szerint lehet, hogy felül kéne vizsgálni a nemzetközi közösség álláspontját, hogy valóban Ouattarát kell-e támogatni. Harmadrészt pedig az észak-afrikai események is részben elvonták a figyelmet az elefántcsontparti történésekről.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) szerepvállalása sem járt nagyobb sikerrel. Legutóbb az ECOWAS Bizottságának elnöke, James Victor Gbeho maradt távol az Afrikai Unió abidjani látogatásáról, miután Gbagbo-párti politikusok megfenyegették a Burkina Fasó-i elnököt, Blaise Compaore-t. Indoklása szerint a tárgyalásokat nem lehetett volna eredményesen folytatni egy ilyen fontos résztvevő hiányában, és nemtetszését fejezte ki, amiért az Afrikai Unió mégis a közvetítés folytatása mellett döntött.

Az ECOWAS szempontjából azért is fontos a helyzet mielőbbi rendezése, mert ha az elefántcsontparti gazdaság tovább zuhan, és bedől a hivatalos fizetőeszköze, az afrikai valutaközösségi frank (CFA frank), az visszavetheti azoknak a tagállamoknak a gazdaságát is, ahol ugyanez a hivatalos pénznem.