Fillon szerint lehallgatják, vizsgálatot kér

Az egy hónap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon és hozzá közel álló jobboldali politikusok azt kérték hétfőn a párizsi ügyészségtől, hogy indítson vizsgálatot a francia elnöki hivatalban működő állítólagos házi titkosszolgálat felderítésére.

A családtagjainak feltételezett fiktív parlamenti alkalmazása miatt ügyészségi eljárás alatt álló elnökjelölt egy, a héten megjelenő könyvre hivatkozva múlt csütörtökön azt állította, hogy Francois Hollande államfő a saját politikai céljaira használja fel a rendőrséget és az igazságszolgáltatást, s a Fillon ellen indított eljárásról az Elysée-palota szivárogtatja ki a részleteket a sajtóba. Az elnökjelölt a hétvégén hozzátette, hogy valószínűleg lehallgatják a telefonját, s megerősítette, hogy a jobbközép Köztársaságiak ügyészségi eljárást fognak kérni az ügyben.

A francia jobboldal hat vezető politikusa a Le Figaro című napilap honlapján közzétett levelében azt kérte az ügyészségtől, hogy vizsgálja ki a Bienvenue place Beauvau című kötetben írtakat, mert “egyes, különösen súlyos tények gyaníthatóan büntetőjogi következményeket” vonhatnak maguk után.

Az ellenzéki képviselők 17 oldalt is csatoltak a könyvből a kérelmükhöz, amelyek szerintük korrupciót, befolyással való üzérkedést, a magánélet megsértését és hivatali visszaélést sejtetnek. Szerintük az elnöki hivatalban törvénytelen és összetett struktúrájú hálózat működik, amely az államfőt tájékoztatja az őt érdeklő eljárásokról és információkról, s amelyet a képviselők bűnszövetkezetnek minősítettek. Az államfő és a kötet egyik szerzője, Didier Hassoux még csütörtökön cáfolta a szerintük hazug állításokat.

Valérie Pécresse volt jobboldali költségvetési miniszter, a Párizs körüli Ile-de-France régió elnöke azért is feljelentést is tett, mert kiszivárgott a sajtóba, hogy a fiát letartóztatták, amiért marihuánát találtak nála. A képviselő szerint politikai destabilizációs kísérlet áldozata lett, amiért a szocialista ellenfele, Claude Bartolone, a nemzetgyűlés elnöke a felelős.

Az ügyészség egyelőre nem reagált a nyílt levélre, de Jean-Jacques Urvoas igazságügyi miniszter cáfolta a lehallgatásokat, s azzal vádolta meg Francois Fillont és a radikális jobboldali riválisát, Marine Le Pent, hogy manipulálják a tényeket.

Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke az Europe1 kereskedelmi rádióban azt mondta, hogy neki fogalma sincs, hogy őt lehallgatják-e, de ha igen, hagyják abba.

“Nem vagyok naiv, tudom, hogy több évtizede a hatalom használ ilyen módszereket. Abba kell hagyni. Voltak lehallgatások Francois Mitterrand idejében, s szerintem azóta soha nem szűnt meg igazán ez a gyakorlat” – mondta az elnökjelölt.

Marine Le Pen pártja ellen az állítólagos uniós fiktív állások miatt folyik eljárás, de a pártelnök európai képviselői mentelmi jogára hivatkozva – Francois Fillonnal ellentétben – nem jelent meg az ügyészségi idézésen.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Mihai Tudose

Megvan az új román kormányfő, máris szétszedi a sajtó

Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással hétfőn Mihai Tudosét, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra. A keddi román lapokban megjelent véleménycikkek szerzői a miniszterelnök-jelölt állítólagos titkosszolgálati kötődéseit kommentálták.

Read More »