Mind az öt uniós csúcsjelölt összecsapott

Először vett részt mind az öt nagy uniós párt európai bizottsági elnökjelöltje közös vitán, amelyet több mint harminc országban közvetítettek. A felek csak egyetlen dologban értettek egyet mindannyian: a tagállamoknak közülük kell megneveznie az EU egyik legfontosabb posztjának várományosát.

Május 15-én az Európai Parlamentben tartották az európai parlamenti pártok „csúcsjelöltjeinek” legnagyobb szabású vitáját. Az uniós képviselő-testület korábban azzal emelte a május 22-25-i választások tétjét, hogy a pártcsaládok többsége megnevezte, hogy kit szeretne az Európai Bizottság elnökeként látni. Az öt legnagyobb csoport jelöltjeinek most az Eurovíziós Dalfesztivált szervező Európai Műsorsugárzók Uniója adott teret, amelynek Görögországot leszámítva mindegyik európai uniós államban van tagja. Az eseményt Monica Maggioni moderátor szerint több mint harminc országban közvetítették.

A két legesélyesebb, a néppárti Jean-Claude Juncker és a szocialista Martin Schulz már többször is a kamerák kereszttüzébe állt, a luxemburgi és a német politikus legutóbb két nappal korábban vitázott franciául. Április 28-án a liberális Guy Verhofstadt és a zöld Ska Keller is csatlakozott hozzájuk Maastrichtban, de a baloldali Alekszisz Ciprasz akkor elfoglaltságra hivatkozva lemondta a szereplést, így a május 15-i volt az első alkalom, hogy mind az öten összecsaphattak.

Nagyrészt önmagukat ismételték

A négy, maastrichti vitában már megismert jelölt nagyrészt ugyanazokat a témákat melegítette újra. Verhofstadt válasza szinte minden kérdésre az európai integráció mélyítése volt: leszögezte, hogy a mostani EP-választás létfontosságú, mert dönteni kell, hogy visszatérünk-e a nemzetállamokhoz, „mint azt néhány jelölt javasolja”, vagy több Európára voksolunk. Szerinte egyértelmű a válasz az utóbbi mellett, mert így lehet visszaszerezni a szuverenitást az olyan nagyhatalmakkal szemben, mint például Kína. Le kell számolni a régi receptekkel, amelyek az elmúlt öt évben nem működtek, és vissza kell menni az egységes piac megteremtője, Jacques Delors eredeti eszméjéhez: vezetésre, vízióra van szükség. „Delors intelligens szocialista volt – nem mindegyik szocialista intelligens” – szúrt oda a liberális jelölt a mellette álló Schulznak, aki Maastrichtban hívta fel rá a figyelmét, hogy az Európai Unió atyja az ő pártcsaládját képviselte. Verhofstadt azzal is támadta a németet, hogy nem új hitelekkel kellene kimászni a gödörből, ám Ciprasznak címezve hangsúlyozta, hogy a pénzügyi fegyelemre szintén szükség van, és azzal vádolta, hogy a görög állami bankoktól – amelyek pénzeket juttatnak az ország pártjainak – Cipraszék is kaptak összegeket, ezzel időtúllépő magyarázkodásra kényszerítve a baloldali jelöltet.

Juncker az Eurócsoport egykori elnökeként a saját válságkezelő munkáját védte az este legnagyobb részében. Arra figyelmeztetett, hogy ha nem működtek volna a bankok, akkor összeomlott volna a gazdaság, az ellenfelek kritikáira pedig azzal vágott vissza, hogy azt mondta: úgy csinálnak, mintha a problémákról most hallanának először, holott ők is részei voltak a válságkezelésnek. „Egészséges közpénzügyek nélkül nem lehet fenntartható a gazdaság” – húzta alá Verhofstadt, és kijelentette, hogy a krízis a magas államháztartási hiány miatt alakulhatott ki. A vita egy másik pontján viszont hangsúlyozta, hogy a kezdetektől keynesi – azaz a válságból költekezéssel kibúvó – politikát folytattak, így nem követték el az 1930-as évek hibáit. A liberális politikus a legnagyobb tapsot záróbeszédével aratta, amelyben kijelentette: olyan Európát akar, amivel „szerelembe lehet esni”. Ugyanakkor az este folyamán ő volt az egyetlen, aki fújolást kapott a részben a pártok delegáltjaiból álló közönségtől, amikor arról beszélt, hogy évekig Görögország eurózónán belül tartásán dolgozott, mert szereti az országot.

Schulz szerint a spekulánsok és fiatal munkanélküliek Európájában élünk, de ő igazságos és méltányos kontinenst akar. „Én teljesen máshogy csináltam volna mindent” – kommentálta az EU válságkezelési politikáját, mivel a megszorítások nem szerezték vissza a befektetői bizalmat. Többször is visszatért az adóelkerülés elleni harc fontosságához, és hangsúlyozta, hogy a bankoknak viselnie kell a felelősséget a katasztrófáért, amit alkottak. „Az én Bizottságomban mi irányítjuk a bankokat” – jelentette ki. A legfontosabbnak a bizalom visszaszerzését tartotta, amihez „ki kell nyitni az európai ház ajtajait és ablakait, hogy lehessen látni, mi van benne”. Az emberek egy másik Európára várnak, amely az ő érdekeiket helyezi előtérbe az intézményekkel szemben, mert miközben milliárdokról beszélnek, 96 százalék 2000 euró alatti bérből él.

A zöldek társ-elnökjelöltje nem meglepő módon főként a fenntarthatóságban és a megújuló energiában látta a megoldásokat. Szerinte ha egy ilyen gazdaságot hozunk létre, akkor 20-30 évig megmaradó munkahelyeket lehet teremteni. Ehhez befektetések kellenek, ám felhánytorgatta a két legnagyobb pártnak, hogy nem segítettek a források előteremtésében a 2014-2020-as költségvetési keret kitárgyalásakor. Keller támadta a megszorításokat (és ezzel Junckert), amelyek elfojtották a gazdaságot, rámutatva, hogy a válságtól talán leginkább sújtott Spanyolországnak költségvetési többlete volt a krízis előtt. A transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény is kapott kritikát Kellertől, mivel annak részleteit zárt ajtók mögött csendben tárgyalják, miközben az ellene tüntetőket letartóztatják. A bankokkal és a pénzügyi piacokkal kapcsolatban kifejtette: jobban kellene szabályozni ezeket, hogy ne a megtakarításokkal spekuláljanak.

Ciprasz a megszorítások ellen emelt szót, amelyekkel nem lehet megoldani a nagy kérdést, a – különösen fiatalkori – munkanélküliséget és a társadalom szélére sodródást. „Meg kell állítanunk ezt az adósság-paranoiát” – hangsúlyozta, rámutatva, hogy a bankok feltőkésítéséhez találtak pénzt, a minőségi munkahelyekre viszont nem. Az euroszkepticizmusért szerinte a három nagy párt felel, amelyek csak a megszorításokról beszéltek, a demokratikus deficit érzésén pedig az sem segített, „amikor Juncker és Merkel összeesküdött, hogy elmozdítsa Görögország és Olaszország megválasztott vezetőit”, és bankárokkal, technokratákkal cserélje le őket. Az ötleteik régiek, ezek okozták a válságot, és ezekkel kötöttünk ki ilyen Európában. Szolidaritásra és demokráciára van szükség népszavazásokkal, és nem hátsó ajtós alkukkal.

A jelöltek a konkrét ígéreteiket is megismételték a vitában. Juncker, Verhofstadt és Schulz például az egységes digitális és energiapiac mellett tört lándzsát. A szocialista jelölt ismét leszögezte, hogy nemileg kiegyensúlyozott Bizottságot, a kis- és középvállalkozásoknak mikrohitelprogramot, Verhofstadthoz hasonlóan pedig új bevándorlási szabályokat akar. Juncker a segélyek csökkenése ellen lépne fel és kiáll az USA-val kötendő átfogó szabadkereskedelmi egyezmény mellett is.

Nem maradt el az orbánozás sem

A témák között a vallási jelképek használata is felmerült, ami először nagy összenézést eredményezett. Keller és Verhofstadt amellett érvelt, hogy ezt nem EU-szinten kellene szabályozni, Schulz szerint közterületeken nem kellene engedni, Ciprász pedig anakronisztikus trendnek tartotta Európában, hogy emberek a vallás miatt harcolnak, Verhofstadt viszont éles vitába keveredett Kellerrel, mert ő a lehető leghamarabb egy európai diszkrimináció-ellenes jogszabályt hozna. A liberális jelölt itt ragadta meg az alkalmat arra, hogy Maastrichthoz hasonlóan ismét Orbán Viktort kritizálja, de most nemcsak azért támadta a magyar miniszterelnököt, mert „ötpercenként” változtatja az alkotmányt, hanem azért is, mert szerinte bizonyos kisebbségeket nem véd és egyes vallásokat nem hagy gyakorolni.

Az ukrán válság kezelésében Ciprasz kivételével inkább csak hangsúlybeli különbségek voltak a szankciók és a párbeszéd szerepe közt. Előbbiek mellett Verhofstadt érvelt a leghangosabban, mivel szerinte ez az egyetlen nyelv, amiből Putyin ért. A másik véglet Ciprasz volt, aki a többiekkel ellentétben úgy tűnt, hogy teljesen elveti a szankciókat. A baloldali jelölt pedzegette, hogy nem hagyhatják a „fasiszták” feltűnését, és utalt Ukrajna föderatív átalakítására is.

Az EU-n belüli függetlenségi mozgalmak sem hiányoztak a kérdések közül. Keller és Ciprasz az önrendelkezés mellett tette le a voksát, bár utóbbi kifejtette, hogy a nacionalizmus sohasem vezethet pozitív eredményhez. Juncker és Verhofstadt arra figyelmeztetett, hogy az EU ne folyjon bele se pozitívan, se negatívan a folyamatba, mint ahogy azt a liberálisok vezetője szerint José Manuel Barroso, a Bizottság jelenlegi feje és más néppártiak tették.

Egyetlen kérdésben volt teljes az egyetértés: az Európai Bizottság következő vezetőjének közülük kell kikerülnie. A legdiplomatikusabban Juncker nyilatkozott erről, aki emlékeztetett a 2009-ben, a legutóbbi EP-választás után életbe lépett Lisszaboni Szerződés kikötéseire: a tagállamok vezetőiből álló Európai Tanács a Parlamenttel konzultálva jelöl egy személyt, akit a képviselők szavaznak meg. Ha nem így lesz, az baj lenne, mivel így senki nem fog elmenni szavazni, jelentette ki. A témában a legélesebben Verhofstadt fogalmazott, aki szerint elképzelhetetlen, hogy ne valamelyikük legyen a befutó.