Külügyminiszteri találkozó Washingtonban

John Kerry, amerikai külügyminiszter nemrégiben fogadta dél-koreai kollégáját Washingtonban. A találkozón több témáról volt szó.

A külügyminiszteri találkozó a szimbolikus aktuson túl több szempontból is jelentős. A két szakpolitikus a megbeszélésen több aktuális témát tárgyalt át. Az egyik az iraki demokrácia jelene, és problémái. A második az észak-koreai nukleáris fenyegetés kérdése. A harmadik az atomfegyverek leszerelésének mibenléte. A negyedik pedig a szabad kereskedelmi megállapodás volt.

Az iraki demokrácia tárgykörét érintve Kerry külügyminiszter kijelentette, hogy elég hosszú ideig tartott az iraki állam béke-, és nemzetépítés, és elég sok áldozattal járt ahhoz, hogy az eredményeit csak úgy veszni hagyják. Kifejtette, hogy meglátása szerint a szunnitáknak, és a kurdoknak is a nemzet egészén belül kell maradniuk. Másként fogalmazva az iraki demokrácia jelenének fő problémája az, hogy nem sikerült politikai nemzetből kultúrnemzetté válni. Adódik a kérdés, hogy miért, és hogyan lehet ezt a törésvonalat feloldani.

A kérdés első felére adódó válasz a körülményekben keresendő. Egyfelől Irak egy sok nemzetiségű, multikulturális, és vallási tekintetben heterogén állam. Ebben az államban minden egyes kisebbségnek megvannak a maga szokásai, hagyományai, melyeket elég nehéz, de nem lehetetlen közös nevezőre hozni. A második tényező, hogy a vallási, és etnikai határok nem feltétlen esnek egybe az államhatárokkal. Ily módon a térségben több állam is tekinthető „mesterségesnek”, elég ha csak a kurdok autonómia törekvésére gondolunk.

A harmadik tényező pedig az, hogy az arab tavasz felszínre hozta az Irakban is látensen jelen lévő ellentéteket, és megmutatta, hogy bár a békeépítők mindent megtettek a cél elérése érdekében, mégsem sikerült stabil államot létrehozni. Ez viszont azt jelenti, hogy az ország nemcsak gazdasági, és társadalmi tekintetben instabil, hanem azt is, hogy politikai tekintetben is az. Ez pedig komoly veszélyt jelent az állam jövőjére nézve.

A soron következő téma az észak-koreai nukleáris fenyegetés tárgyköre volt. E tekintetben mindenekelőtt azt kell észben tartani, hogy az újsütetű politikai vezetőnek Kim Dzsong-Un-nak egyszerre meg kell felelnie a feléje megnyilvánuló belülről, és kívülről érkező elvárásoknak. Egyrészt demonstrálnia kell a saját politikai elitje felé, hogy ugyanolyan karizmatikus politikai vezető, mint az elődei voltak. Másrészt el kell azt érnie, hogy a nyugati világ számításba vegye, mint releváns politikai aktort.

Tekintve a tényt, hogy az ország a politikai berendezkedése miatt komoly megszorító intézkedéseket kénytelen elviselni, nem marad más eszköze erre, csak az atommal való fenyegetés. Ez viszont egyértelmű válaszra készteti, mind a legközelebbi szomszédját, mind pedig a Nyugatot – ahogy ez az amerikai külügyminiszter is elmondta a sajtótájékoztatón. Meglátásai szerint Észak-Koreát sosem fogják atomhatalomként elismerni, és amennyiben Észak-Korea fenyegetőzik, úgy Amerika megvédi magát.

Az el nem ismerés oka a nem megfelelő politikusi hozzáállás az észak-koreai fél részéről. Amerika válasza pedig a klasszikus amerikai doktrínális gondolkodásban keresendő: Amerika az amerikaiaké. Ezzel voltaképp Kerry külügyminiszter csupán a demokrata hagyományokat folytatja, ám ugyanakkor igyekszik rászorítani ellenfelét a diplomatikus megoldás keresésre, és a feszültség tárgyalásos úton való feloldására.

Ezzel összefüggésben a harmadik tárgykör, melyet a két szakpolitikus érintett: a nukleáris fegyverek leszerelésének kérdése. Napjainkban ez nem azért fontos, mert divatos maga a téma különböző okok miatt, hanem azért, mert a globalizáció olyan új típusú kihívásokat, fenyegetéseket hívott életre, melyek új típusú megoldásokat, és fokozott biztonsági intézkedéseket igényelnek. Egyszerűbben fogalmazva a nukleáris fegyverek leszerelése azért lényeges, mert ezzel is kisebb a terrorizmus elharapózásának kockázata, és az általa kiváltott egyéb problémák felmerülése.

A negyedik téma a két állam közötti szabad kereskedelmi megállapodás kérdése volt. Ez főleg, de nem kizárólag a tudomány, technika, és energia területeit érinti a két állam államközi kapcsolataiban, és beláthatóan számos előnnyel jár. Azaz ennek révén az egyik fél közelebb jut ahhoz, hogy csökkentse a gazdasági válság által okozott problémák kiterjedését, a másik számára pedig új lehetőségek nyílnak meg a profit növelésére.