„Törökországban családcentrikusabbak az emberek”

Egy üzletember ültette a bogarat Mehmet Yilmaz fülébe, hogy külföldre menjen tanulni. Magyarország ideális célpontnak tűnt, mert a megélhetés költségei alacsonyabbak, mint a nyugati tagállamokban. Beszélgetés egy Magyarországon tanuló török diákkal. Első rész.

„2005. október 8-án a reggeli géppel jöttünk, hat (!) óra körül már itt voltunk” – mondja Mehmet Yilmaz, egyben megmagyarázva, miért emlékszik pontosan megérkezése napjára. Budapesten szeretett volna tanulni, be is iratkozott a Balassi Bálint Intézetbe. Az első félévben magyar nyelvet, másodikban irodalmat, történelmet tanultak. „Nem volt különösen részletes vagy mély az oktatás, de egy alapot adott ezeken a területeken” – véli Mehmet, aki társaihoz hasonlóan egyáltalán nem beszélt magyarul, amikor az Intézet magyar nyelvű óráit látogatni kezdte. Ennek ellenére nem tartotta különösebben nehéznek a nyelv ilyen módon való elsajátítását. „Azért lehetett ilyen könnyen megtanulni, mert a tanárnő egy idős magyar nő volt, nagyon rendes és nagyon segítőkész. Ő semmilyen nyelven nem beszélt, csak magyarul és kénytelenek voltunk megtanulni a nyelvet”.

Az első két hónap nem volt könnyű számára. Minden nap jártak iskolába, tanultak, de nem értettek meg semmit, mert még nem beszéltek magyarul. „De olyan kedvesek voltak az idősek! Például szombat reggel kimentünk sétálni, és általában az idős emberek akkor mennek vásárolni, és ha valamit kérdeztünk tőlük, például útbaigazítást, akkor hangosan, de lassan próbáltak segíteni.” A magyarok szerinte tényleg segítőkészek, nemcsak azok, akikkel az egyetem berkein belül találkozik, de az utca embere is. Természetesen jól tudja, hogy a magyarok saját magukról nem így vélekednek, ennek ellenére kiáll elgondolása mellett. Barátai kilencven százaléka egyébként magyar.

A Balassi Intézetben az oktatás úgy zajlott, mint egy rendes iskolában: reggel nyolctól délután kettőig, minden hétköznap. Mehmet osztályában a világ minden tájáról voltak diákok: arabok, lettek, oroszok, mongolok. Mindenki próbált megtanulni magyarul is, de Mehmet szerint neki azért is volt könnyű, illetve könnyebb dolga a többiekhez képest, mert a török nyelv – úgy véli – 50-60 százalékban hasonlít a magyarhoz nyelvtanilag, így azzal nem volt gondja. Egy év alatt ő olyan magabiztos tudásra tett szert, hogy szeptemberben már a Zsigmond Király Főiskolán Kommunikáció és Médiatudomány szakán folytatta tanulmányait. Ez egy hároméves alapképzés volt, utána pedig a Corvinus Nemzetközi Tanulmányok mesterszakára járt. Aztán jelentkezett Nemzetközi kapcsolatok PhD képzésre, szintén a Corvinusra. Disszertációját valószínűleg Törökország modernizációs folyamatáról fogja írni és azt fogja vizsgálni, hogy a folyamat lehet-e követendő az arab forradalom után az arab országok számára.

A Zsigmond Király Főiskola alapképzésében hetvenen voltak egy szakon, ő volt az egyedüli külföldi. Csoporttársai nem nagyon tudták őt hogyan kezelni, mellesleg akkor még nem is nagyon voltak külföldi diákok a főiskolán. Mehmet szerint mivel az intézmény messze volt a város központjától, mindenki sietett, és így nem lehetett kapcsolatokat sem építeni.

A mesterképzésen újabb nehézségekbe ütközött, mivel hiányoztak az alapismeretei a nemzetközi tanulmányok terén. „Félév végén mindig volt összesen hét vizsgám, kettő ebből nem volt nehéz, magamtól is meg tudtam volna csinálni. De a többi öthöz a csoporttársaim segítségét kértem és együtt készültünk 3-4 órán keresztül, elmondták, hogy az adott tárgy miről szól és utána levizsgáztam belőlük. Hálás vagyok nekik”. Kiemeli egyik évfolyamtársa, Béla segítségét is a szakdolgozata elkészítésében. „Volt olyan, hogy este 8-kor leültünk és hajnali kettőig dolgoztunk. Sosem fogadott el semmit. Cserébe felajánlottam, hogy vendégül látom Törökországban, sajnos még nem sikerült eljönnie, de megígérte, hogy pótolni fogjuk.”

A külföldi tanulás gondolatát egy ismerős üzletember ültette a fülébe, aki már régóta magyar emberekkel és cégekkel kereskedik. Ő mesélt neki a magyarországi tanulási lehetőségekről, amikor Isztambulban találkoztak és fel is ajánlotta a segítségét mindenben. „Törökországban könnyebben tud állást találni valaki, ha amerikai, brit, kanadai vagy valamelyik európai országból van diplomája, végzettsége.”Úgy gondolta, Nyugat-Európába nem érdemes menni, hiába, hogy ott jobb az oktatás színvonala, de jóval magasabbak is a megélhetési költségek, és nehéz lenne befejezni az egyetemet. Magyarországot azért választotta végül, mert itt a nyugat-európai országokhoz képest könnyebb és olcsóbb az élet. Továbbá 2004 óta uniós tagállam, uniós diplomát ad, amit Törökországban elismernek. Hozzáteszi azért, hogy már elküldte a diplomáit Törökországba és el is ismerték mind a kettőt, alapképzést és mesterképzést is. „Ilyen szempontból jobb is nekem, mert Törökországban hat évet kell tanulni, hogy mesterdiplomát szerezhess. Ugye négy év az egyetem, két év mester, itt pedig öt év alatt megvan, tehát egy évet nyertem.”- mondja mosolyogva.

Mehmet dél-kelet Törökországban, Urfa (Sanliurfa) városában, a szír határ közelében nőtt fel. Mint elmondja, az ottani élet nagyon eltérő az ittenitől. Urfa (korábbi nevén Edessza) körülbelül nyolcezer éves város, a keresztények számára ez egy bibliai város. A legendák szerint pedig itt élt többek között Ábrahám próféta és Jób próféta, ezért a próféták városának is nevezik. A lakosság körülbelül harmada kurd, harmada arab, harmada pedig török – és ezek a népek békében élnek egymás mellett. De szerinte az emberek életvitele is merőben különbözik. Egy átlag magyar fiatal egyetemre jár, utána úgy 30-35 éves korában megházasodik, ha egyáltalán megházasodik. Törökországban, ha valaki 20 évesen elkezdi az egyetemet, 24 évesen végez, utána beáll katonának. A katonai szolgálat ugyanis náluk kötelező. Aki egyetemet végzett, annak öt és fél hónap, akinek nincsen felsőfokú végzettsége, annak 15 hónap. A fiatalok általában ezután keresnek munkát és körülbelül 27-29 éves korukban kötnek házasságot. Mehmet az öccsét hozza fel példának, aki 19 éves korában teljesített szolgálatot, mikor leszerelt, már volt állása a saját boltja révén, majd két hónappal később megházasodott.

Mehmet még nem volt katona, és mivel még diák, halaszthatja a bevonulást. Úgy emlékszik, hogy a szabályozás szerint, ha Magyarországon kezd el dolgozni és ezt igazolni tudja, akkor 38 éves korig tudja halasztani a katonaságot, de tovább nem. Egy másik lehetőség szerint, ha már van négyévnyi igazolt munkatapasztalata, akkor a sorkatonai szolgálatot ki lehet váltani tízezer euró befizetésével, akár részletekben történő befizetésével.

A különbségeket tovább sorolva megemlíti, hogy a törökök péntek-szombat estéje is máshogy telik: általában tea mellett, barátokkal vagy vendégségben az egész családdal. „Ott családcentrikusabbak az emberek, jobban figyelnek a családra.” – mondja. Ha ideje és lehetősége engedi, akkor évente egyszer megy haza. Utoljára decemberben járt otthon, akkor részben egy munka miatt. Pont akkor zajlott egy kutatás a Corvinus Egyetemen kamatmentes bankrendszerről, ami Törökországban is működik, Mehmet pedig tolmácsként nyújtott segítséget a projektben.

A családja tavasszal tervezi őt meglátogatni Budapesten először. Mehmet szerint édesapjának nagyon tetszene a város. Kíváncsi természetként jellemzi őt, aki ezt a tulajdonságát az olvasásból meríti, ezen felül élt már Izmirben és Isztambulban is. Édesanyja nem szeret utazni, ezért Mehmet biztos benne, hogy ő nem fogja megszeretni Budapestet. Szüleit először a Budai Vvinné, hogy megmutassa a kilátást a városra és elsőnek a gulyást kóstoltatná meg velük. „Elvileg, azt mondják, az török étel, a hadseregben főzték, ott kul asi-nak hívják, gulyásként rögzült a magyar nyelvben és körülbelül (rab)szolgaételt jelent.”Nem tudja, hogy mennyire igaz, de valahol hallotta és megragadt az emlékezetében.

Az interjú második részében a magyarok koránkelő életmódjáról, a hetes buszról és az első karácsonyról beszélgetünk.