Alternatíva, vagy időhúzás az ausztrál-norvég javaslat?

Annak az esélye, hogy az év végi durbani klímakonferencián sikerüljön megegyezni egy, a Kiotói Jegyzőkönyvet felváltó nemzetközi egyezményről, gyakorlatilag nulla. A közelmúltban lezajlott tárgyalások során az álláspontok megmerevedtek. Az ausztrál és a norvég kormány közösen kidolgozott egy javaslatot a kialakult patthelyzet feloldása érdekében, az ütemterv azonban épp ellenkező hatást váltott ki: még jobban felszította az ellentéteket.

Az egyetlen, kötelező érvényű vállalásokat tartalmazó nemzetközi klímavédelmi egyezmény, a Kiotói Jegyzőkönyv 2012 végén lejár. A nemzetközi közösségnek 2009-re kellett volna elkészítenie a Kiotót felváltó új megállapodást, hogy az 2013-tól érvénybe léphessen, erre azonban mindezidáig nem került sor. A norvég és az ausztrál kormány javaslata szerint most már nincs realitása annak, hogy az eredetileg kitűzött céldátumra megegyezés szülessen, ezért az új egyezmény megalkotásának időpontját 2015-re tolnák ki.

A tervezet

A két kormány legfőbb célja, hogy új lendületet adjon a tárgyalásoknak – derül ki a Reuters összefoglalásából. A tavalyi cancúni csúcson létrejött egyezség szerint a Föld átlaghőmérséklet-növekedését 2 °C alatt kell tartani. Az ausztrál-norvég javaslat szerint ezért Durbanban arról kellene tárgyalni, hogy egyrészt hogyan lehet formába önteni az egyes országok kibocsátás-csökkentési terveit, másrészt pedig az államok által tett vállalásokat milyen módon lehetne szabványokhoz igazítani az összehasonlíthatóság és az ellenőrizhetőség érdekében. A 2015-re elkészülő klímavédelmi egyezménnyel kapcsolatban pedig leszögezik: abban minden fő kibocsátónak részt kell vennie.

Lassan, de biztosan  

Az ajánlás tartalmaz egy, a két kormány szerint optimális és megvalósítható menetrendet is a következő évekre.

Az idei konferencia fő feladata, hogy: –    tovább részletezze az országok lehetséges klímavédelmi lépéseit,-    olyan célokat és tevékenységeket határozzon meg, melyekről éves jelentésekben be lehet számolni,-    meghatározza azokat az irányelveket, melyek mentén az egyes országok vállalásai összehasonlíthatók legyenek és-    határozzon az új nemzetközi klímaegyezményről szóló további tárgyalásokról.

A 2012-es év során kidolgoznák a vállalások ellenőrzésének szabályait olyan módon, hogy azok figyelembe vegyék az egyes országok saját adottságait is.

2013 és 2014 között a résztvevők egyrészt éves jelentéseket tennének közzé a klímavédelmi erőfeszítéseikkel kapcsolatosan, másrészt pedig kiszámítanák, hogy a megtett lépések mekkora előrelépést jelentenek a kibocsátás-csökkentés szempontjából.

2015 olyan lehetőségek kidolgozásával telne, melyek tovább erősíthetik az országok saját, és a nemzetközi közösség kollektív vállalásait. Az év végéig pedig egy új , jogilag kötelező érvényű klímavédelmi egyezményben kellene egységesíteni a gazdag és a fejlődő országok vállalásait.

Segítség helyett újabb frontot alakítottak ki

Az ausztrál és a norvég kormány javaslatát azzal a szándékkal készítette el, hogy előmozdítsa a tárgyalásokat, azonban éppen ellenkező hatást sikerült elérni: a tervezet igencsak megosztja az érintetteket. A Reuters által készített interjúk alapján három csoport különíthető el.

Egyes fejlődő országok és az Európai Unió támogatják a tervezetet. Ennek hátterében minden bizonnyal az áll, hogy a legutóbbi tárgyalásokon megmerevedtek az álláspontok, ezért ezek az államok inkább támogatnak egy lassú haladással járó folyamatot, minthogy az egész tárgyalássorozat sikerességét veszélyeztessék. Egy, neve elhallgatását kérő, fejlődő országbeli tárgyaló szerint: „Ez az egyetlen út előre. Nincs más lehetőség, csak a kudarc.” Az Európai Unió vezető klímatárgyalója, Artur Runge-Metzger pedig a következőképpen értékelte a javaslatot: „Az ajánlás a következő évek tekintetében igyekszik előre vinni a nemzetközi klímatárgyalásokat, megmutatva, hogy hogyan lehet létrehozni egy széles körű klímaegyezményt. Úgy gondoljuk, mindez megvalósítható menetrendnek tűnik.”

A fejlődő országok döntő többsége, valamint az USA nem fogadja el a tárgyalások folytatását a jelenlegi keretek között, e téren a norvég-ausztrál javaslat sem tudott előre mutató elképzelést megfogalmazni. „Egy ilyen terv  csak eltereli a figyelmet Kiotóról, és újra felvázolja a paradigmákról szóló vitákat. Miért támogatnák ezt a fejlődő országok?” – mondta az egyik indiai főtárgyaló. India, amely jelenleg a harmadik legnagyobb kibocsátó a világon, évek óta ellenzi, hogy a fejlődő országok kötelező érvényű vállalásokat tegyenek, mivel szerintük ez elsősorban a gazdag országok feladata. Az USA, amely sosem ratifikálta a kiotói egyezményt, és a világ második legnagyobb kibocsátója, szintén nem látja értelmét a folytatásnak az aktuális helyzetben. Todd Stern, az Egyesült Államok főtárgyalójának álláspontja szerint „egy jogilag kötelező egyezménynek egyenlő feltételeket kell tartalmaznia az olyan, jelentős fejlődő országok többségére nézve is, mint például Kína, Brazília, India és a többiek.”    

A legradikálisabb nézeteket minden bizonnyal a klímaváltozás, valamint az abból fakadó tengervízszint-növekedés által leginkább veszélyeztetett, alacsonyan fekvő területek vezetői képviselik, akik évek óta azonnali, átfogó és határozott lépéseket követelnek a nemzetközi tárgyalásokon. „A tervezet alapvetően késlelteti a klímaváltozás elleni valódi lépéseket, ezt pedig a sebezhető országok nem fogják elfogadni. A javaslat ajándék az Egyesült Államoknak” – mondta Ian Fry, a csendes-óceáni Tuvalu-sziget fő tárgyalója.

Megoldási kísérlet, vagy időpocsékolás?

Annyi teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv 2012-es lejáratát követően az emberiség évekre globális klímavédelmi egyezmény nélkül marad. Ahhoz ugyanis, hogy egy szerződés hatályba lépjen, minden résztvevő ország törvényhozásának ratifikálnia kell, továbbá rendelkezéseit be kell építeni az adott nemzet jogrendszerébe. Az említett folyamatok az eddigi tapasztalatok alapján két-három évet vesznek igénybe. Végeredményben tehát a kérdés az, hogy tartható-e reálisan az eredetileg elképzelt 2013-as, esetleg 2014-e céldátum, vagy pedig legjobb esetben is 2017-ig várni kell egy új klímaegyezményre?

A dél-afrikai találkozón valóságos csodára lenne szükség ahhoz, hogy a feleknek sikerüljön konszenzusra jutni a vitás kérdésekben. Ráadásul ez még önmagában igen kevés lenne, hiszen egy globális keretegyezmény jogi megfogalmazása és a részletek tisztázása legjobb esetben is több hónapot vesz igénybe. Az tehát valószínűsíthető, hogy az eredeti céldátum tarthatatlan. Ebből a szempontból vizsgálva az ausztrál-norvég javaslat tartalma valóban racionális.

Az ajánlás azonban jelenlegi formájában a legfontosabb törésvonallal, azaz a fejlődő és a fejlett országok részvételével kapcsolatban semmilyen lehetséges alternatívát sem kínál. Az ausztrálok és a norvégok elsődleges szándéka nem is ez, hanem a megrekedt tárgyalások újraindítása volt, az ütemterv emiatt mégis visszaüthet, már ha egyáltalán elfogadják (amire szintén nincs túl nagy esély az elsődleges reakciók alapján). Könnyen előállhatna ugyanis az a helyzet, hogy a menetrend 2015-ig terjedő szakaszának elemeit betartják ugyan, azaz éves jelentéseket adnak ki, elméleti vitákat folytatnak a lehetséges lépésekről stb., a lényeges problémák azonban vélhetően továbbra is megmaradnának, így a végső célt, azaz egy kötelező érvényű, világméretű nemzetközi klímaegyezmény elfogadását nem sikerülne megvalósítani. Ez pedig újabb értékes évek elvesztegetését jelentené.