Új népvándorlás: az éghajlati menekültek

A 2010-es Sundance Filmfesztiválon került bemutatásra Michael Nash ír-amerikai rendező dokumentumfilmje „Climate Refugees”, azaz Éghajlati menekültek címmel. Nash 18 hónap alatt közel 50 országba látogatott el, áldozatokat, politikusokat és tudósokat is megszólaltatva. A film – amely a klímaváltozás emberi oldalát kívánja bemutatni – azóta már körbejárta az egész világot, támogatói azonban nem nyugszanak, továbbra is egyre nagyobb erőkkel népszerűsítik.

Nash kutatásának konklúziója szerint az éghajlatban végbemenő rövid- és hosszútávú változások hatalmas embertömegeket kényszerítenek otthonuk, munkájuk, országuk, egyes esetekben pedig akár családjuk maguk mögött hagyására, vagy akár csak pusztán a túlélésre törekvésre is. A jelenséggel kapcsolatban rengeteg kérdés merülhet fel, ezek közül azonban a legfontosabb és legsürgetőbb annak megválaszolása lenne, hogyan tudják, egyáltalán kívánják-e a fejlett országok megoldani és kezelni a migráció ezen új fajtáját, amelynek célpontjai az esetek nagy részében ők maguk. A film készítőjét az alapvetően pozitív vélemények mellett kritikák is érték, amelyek szerint túllépett bizonyos határokat, és némely jelenetek túlságosan is érzelmesre, ezzel párhuzamosan pedig kevésbé valósághűre sikeredtek. Nash szerint jelen esetben tulajdonképpen teljesen értelmetlen azon vitatkozni, ki tekinthető valódi felelősnek az elindult folyamatokért, vagy hogy egy-egy történet ábrázolása milyenre sikeredett, mivel eközben – választási lehetőség hiányában – emberek milliói kényszerülnek menekülni.

Visszatérve magára a filmre, az Éghajlati menekültek egy-egy család személyes történetén kívül igyekszik bemutatni a vándorlásra okot adó környezeti eseményeket, a politikai és gazdasági környezetet, illetve ezek sok esetben való kedvezőtlen összefonódását, emellett pedig nagy hangsúlyt fektet a puszta tények közlésére is. Az 1990 és 2000 közötti egy évtizedben a nagy természeti katasztrófák száma az addigiakhoz képest megháromszorozódott, és ezen időszak alatt a világ népességének közel egyharmada közvetlenül is érintetté vált. Ennek következményeként 2003-ban az ENSZ adatai szerint – a történelemben először – az éghajlati menekültek száma meghaladta a politikai és háborús menekültek számát, előbbiek ugyanis elérték a 25 millió főt, utóbbiak pedig 23 millió körül mozogtak.

A műben több ponton is említése kerül a klímaváltozással kapcsolatos egyéni felelősség áthárítása a közösségre, ugyanis maga az egyén az egyébként sokszor kollektívan elkövetett bűnök miatt nem érez sem bűnösséget, sem pedig felelősséget.  A probléma megoldását a szakértők három lépcsőben tudják elképzelni: legelőször az éghajlati migráció mint jelenség és fogalom elismerésére lenne szükség, majd ezzel kapcsolatosan a megfelelő emberi jogok megteremtésére és kikényszerítésére, amely már egy nemzetközi megállapodást, majd pedig automatikusan egy felügyelő nemzetközi hatóságot is maga után vonhatna. Egyes pesszimistább, bizalmatlanabb nézetek szerint amíg nem válik szinte mindenki érintetté a szélsőséges időjárási eseményekben, vagy akár a menekülésben is, addig a közös és nemzetközi felelősségvállalás és megoldáskeresés nem fog tudni létrejönni.

Becslések szerint 2050-re a klímaváltozás következtében éghajlati menekültekké válók száma meghaladhatja a 150 millió főt is, ennek elérését pedig mindenképpen még időben meg kellene akadályozni. Mivel a filmet eddig elsősorban az USA-ban vetítették, és vetítik továbbra is a létező összes fórumon, leginkább egyetemeken, ezért Nash szerint szükséges volt a lélektani hatást megspékelni olyan elemekkel is, amelyek tudatosítják az észak-amerikaiakban: ha a Földön mindenki hozzájuk hasonló életszínvonalon élhetne, további öt bolygóra lenne szükség az emberiség életbenmaradásához. A tények összessége, az emocionálisabb jelenetek, és a folyamatos vetítések és vitaestek természetesen még nem jelentenek kiutat a már kialakult és egyre fenyegetőbb helyzetből, azonban kétségkívül egy figyelemreméltó kezdeményezésről van szó. Tehát mindenképpen nézze meg a filmet az, aki szeretne hasznosan és tanulságosan eltölteni másfél órát az életéből.