Veszélyek a nemzetközi térben: „új háborúk” és nukleáris fegyverek

A nemzetközi akadémiai életnek kevés szélesebb látókörrel rendelkező szereplője van, mint a London School of Economics and Political Science professzora és társigazgatója, a magyar származású Mary Kaldor. A professzor-asszony civil társadalommal, politikai gazdaságtannal, humán és politikai biztonsággal foglalkozó megkerülhetetlen munkásságát a Budapesti Corvinus Egyetem Szenátusa 2011. április 18-án díszdoktori címmel jutalmazta.  Az ünnepi ülés során a professzor-asszony „Humán biztonság” címmel tartott előadást. Ezt követően Mary Kaldort az „új háborúk” jellemzőiről, a nukleáris leszerelés esélyeiről és tevékenysége politikai jelentőségéről, kérdeztem.

Különleges, hogy egy magyar egyetem fejezte ki elismerését eredményei iránt?

Különleges megtiszteltetés, és nem csak a családi vonatkozások miatt, hiszen a civil társadalom koncepciójával – más közép-európai országok mellett – Magyarországon ismerkedtem meg, az 1980-as években. A fiatalokkal és az ellenzéki értelmiségiekkel folytatott beszélgetéseim során megértettem a béke, és az emberi jogok találkozásának jelentőségét, melyet ma humán biztonságnak hívok. Egyébként nemrég értesültem róla, hogy a díszdoktori címmel édesapám nyomdokaiba lépek, hiszen korábban őt is a Corvinus Egyetem díszdoktorává avatták. Valamelyik teremben láttam is róla egy portrét.

Hogyan kellene Magyarországnak viselkednie, milyen trendeket kéne követnie, hogy a lehető legjobban teljesítsen nemzetközi téren?

Az nagyon fontos, hogy Magyarország demokratikus, de ahhoz, hogy az is maradjon, aktív szerepet kell játszania Európában. A mindennapi életet befolyásoló döntéseket már nem elsősorban Budapesten, hanem főleg Brüsszelben és Washingtonban hozzák, így Magyarország az Európai Unión keresztül képes befolyásolni a világban zajló folyamatokat.  Erre a soros-elnökség betöltése jó lehetőséget nyújt. A Magyarországhoz hasonló országoknak fel kell ismernie, hogy Európa egyre demokratikusabbá válik, fejlődik a gazdasági újra-elosztó rendszere és egyre többet invesztál környezetbarát megoldásokba is. Ezeket a fejleményeket célszerű figyelemmel követni.

Számos más terület mellett érdeklődésének középpontjában az ön által „új háborúknak” nevezett konfliktusok állnak. Mikortól beszélhetünk „új háborúkról”?

A hidegháború alatt számos alacsony intenzitású konfliktusra és forradalomra nem háborúként tekintettünk, mivel a hidegháborúra koncentráltunk. Az “új háború” kifejezést azért használom, hogy felhívjam a figyelmet a biztonsággal kapcsolatos felfogásunk változásaira. Annak ellenére, hogy a jelenlegi háborúknak vannak olyan jellemzői, melyek már az 1970-es 80-as évek afrikai konfliktusaiban megjelentek, „új háborúkról” igazán csak a hidegháború vége után beszélhetünk, mivel ezt követően kezdtünk el másképpen gondolkodni a hadviselésről. A legfontosabb fordulópont talán a boszniai konfliktus volt.

Tehát egy hosszabb átmeneti periódusról beszélhetünk?

Igen. Persze az „új háborúk” számos jellemzője egyáltalán nem új. Az erőszak privatizálása például a modern időszak elején ment végbe, és a háborúk korábban is sokszor a lakosság kitelepítésével vagy elűzésével jártak, melyre a második világháború is jó példa volt. A jelenlegi konfliktusok számos jellemzője viszont, olyan új jelenségekből fejlődött ki, mint a modern kommunikáció. Úgy gondolom, hogy az összes közül a legfontosabb új jellemző a hadviselésről való gondolkodás megváltozása.

Az „új háborúkkal” és posztmodern konfliktusokkal foglalkozó kutatók eredményei elérték már a politikai döntéshozatal szintjét?

Bizonyos mértékig elérték, de továbbra is másodlagosak. Az iraki és az afganisztáni háborúknak köszönhetően az amerikaiak kifejlesztették a „felkelések elleni doktrínát,” mely egyfajta választ jelentette a kialakuló „új háborúkra.” Az új európai biztonsági- és védelmi politika szintén foglalkozik az „új háborúk” jelentette kihívásokkal, azonban a legtöbb országban tudat alatt még mindig a második világháborúhoz, vagy a hidegháborúhoz hasonló eseményekre készülnek, ezért az új megközelítés másodlagosnak számít.

„Humán biztonság” című előadásában említette, hogy a nemzetközi közösség jelenlegi konfliktusokban elérni kívánt céljai és a rendelkezésre álló eszközök nincsenek összhangban. Lehetséges, hogy az államok megváltoztatják az eddigi gondolkodásmódjukat és létrehoznak egy olyan nemzetközi intézményt, vagy humán biztonsági erőket alakítanak ki, melyek sikeresebbek lehetnek a jelenlegi líbiai konfliktushoz hasonló helyzetekben?

Nagyon jó lenne, ha így tennének. Azt nem tudom megjósolni, hogy így fognak-e tenni. A tevékenységemnek és az érveimnek nyilván az a célja, hogy valamiféle befolyást gyakoroljak. Az előadásom során említettem, hogy a „biztonsági hézagot” privát szereplők töltik ki. Továbbá Líbiában és más helyeken fennáll egy „új háború” kialakulásának esélye, ami nagyon veszélyes. Úgy gondolom, hogy muszáj lesz alkalmazkodnunk a változásokhoz. Bizonyos katonai körök és egyes intézmények, – mint például az Európai Unió – felismerték azt, hogy szükség van a hadviseléssel kapcsolatos felfogás megváltoztatására, de ennek a politikai szinten még nincsen hatása. Nem tudom megmondani, hogy ez fog-e változni a jövőben.

Mint az európai nukleáris leszerelést követelő szervezet alapító tagja, gondolja, hogy a nukleáris fegyverek és stratégiák a jelenlegi konfliktusokban is relevánsak?

Sosem voltak igazán relevánsak. Azonban az államok valamiért úgy gondolják, hogy a hatalmuk kapcsolódik a nukleáris fegyverekhez és ezért továbbra is hisznek bennük. Nem tudom elképzelni, hogy Franciaországnak és Nagy-Britanniának miért van továbbra is szüksége rájuk. Mindenki azt mondja, hogy a nukleáris fegyverektől mentes világ elérése a célja, de senki nem hajlandó megtenni az első lépést. Így nagy esély van a nukleáris fegyverek további terjedésére. Néhány államban, – mint például Irán vagy Észak-Korea – úgy látják, hogy a nukleáris fegyverek birtoklás megóvhatja őket a Nyugat ellenük irányuló támadásától. Egy olyan országban pedig, mint például Pakisztán, ahol az állam gyenge, könnyen megtörténhet, hogy nukleáris fegyverek kerülnek privát szereplők kezébe. A nukleáris leszerelés tehát fontosabb lenne, mint ezelőtt bármikor, de ezt nagyon nehéz lesz elérni.

Annak ellenére tehát, hogy a Bush adminisztráció után az Obama adminisztráció is kijelentette, hogy csökkenteni fogja a nukleáris fegyverek szerepét, ön szerint mégsem történtek igazán határozott lépések?

A probléma az, hogy az események a fegyverzetkorlátozás tradicionális keretein belül zajlanak. A fegyverzetkorlátozás célja pedig nem a leszerelés, hanem a nukleáris fegyverek birtoklásának biztonságossá tétele. Én valami olyasmit szeretnék látni, ami túllép ezen. Mivel sok jelenlegi intézkedés már a hidegháború utolsó éveiben is felmerült, így ezek a lépések alapvetően az amerikai-orosz viszonyt hivatottak kezelni. Ha hiszünk az emberi és a humanitárius jogokban, akkor a megoldás a nukleáris fegyverek betiltása kell, hogy legyen. A lehető legborzalmasabb emberi jogokat sértő cselekedet és humanitárius katasztrófa a nukleáris fegyverek bevetése. Nem kéne tehát az alkalmazásukat emberiesség elleni bűnként kezelni? Nem kéne a nukleáris fegyverek birtoklását vagy bevetését érintő kérdéseket a Nemzetközi Büntetőbíróság hatáskörébe utalni? A jelenlegieknek sokkal drámaibb lépések szükségesek…