Az ózonlyuk is közrejátszik a klímaváltozásban

Amerikai kutatók a déli félteke klimatikus viszonyainak modelljébe beleillesztették az Déli-sark fölötti ózonréteg elvékonyodását. Vizsgálataik legfontosabb tanulsága, hogy a közfelfogással ellentétben a szén-dioxid kibocsátáson kívül más tényezők is fontos hatással vannak a Föld éghajlatának megváltozására.

A Columbia Egyetem kutatói által elvégzett vizsgálatok felhívják a figyelmet arra, hogy nem csak a szén-dioxid emisszió az egyetlen, éghajlatot befolyásoló tényező. A Science folyóiratban publikált tanulmányok eredményei az ózonréteg elvékonyodásának éghajlati hatásaira mutatnak rá.

Az ózonréteg a légkör felsőbb rétegeiben található, abszorbeálja a napból érkező ultraibolya sugárzások egy részét. Mivel ezek a sugárzások károsítanák az élőlényeket illetve összetöredeznék azok örökítőanyagát, a sztratoszférikus ózon megléte feltétele a földi életnek. A réteg elvékonyodását, a sarkvidékek fölötti ózonlyukak kialakulását a korábban főleg hűtőrendszerekben, illetve vivőgázként alkalmazott halogénezett szénhidrogének (ún. CFC gázok) okozzák.

Az ózonréteg az UV sugárzások befogása során bizonyos mértékben felmelegíti a közvetlenül alatta elhelyezkedő légköri rétegeket. Ezért az Antarktisz fölött megjelenő ózonlyuk az alsó sztratoszféra lehüléséhez vezetett. Mint ahogy azt a kutatók vizsgálataik során kimutatták, ez nem csak a Déli-sark klímáját befolyásolja, hanem hatással van a teljes déli félteke éghajlati viszonyaira. A szubtrópusi területeken az elmúlt évtizedekben a csapadékmennyiség emelkedése volt jellemző. A tanulmányban felfedik az ózonlyuk és a déli félteke éghajlati változásai között lévő összefüggéseket. Az Antarktisz fölötti lehülés a felső légköri áramlatokon (ún. jet stream-eken) keresztül hatással van a déli félteke uralkodó szeleire. A nyugati szelek a lehülés hatására déli irányba tolódnak el, ami a végül a szubtrópusi éghajlatú területek növekedő csapadékmennyiségét eredményezi.

A folyamatokban az emberi eredetű szén-dioxid kibocsátás hatásai is szerepet játszanak, azonban nem akkora súllyal, mint az ózonréteg elvékonyodása. Sarah Kang, a kutatócsoport vezetője szerint: „Az ózont a déli félteke éghajlatát befolyásoló domináns tényezőnek tartják, ami azt jelenti, hogy az éghajlatváltozást szabályozó nemzetközi egyezmények nem korlátozódhatnak csupán a szén-dioxid emisszió kezelésére.” Az éghajlati változások többek között Ausztráliában is éreztetik hatásukat. Bár a vizsgált jelenségek természeténél fogva nem szabad egyértelmű ok-okozati összefüggéseket erőltetni például az ózonlyuk és a napi időjárás közé, valószínű, hogy a réteg elvékonyodásának hatásai közrejátszottak az elmúlt évek során az ország egyes részeit sújtó nagy szárazságok kialakulásában.

Az ózonréteg védelmével kapcsolatos legfontosabb nemzetközi egyezmény az 1989-ben életbe lépett Montreali jegyzőkönyv. Ez talán az első, sikeresnek tekinthető nemzetközi intézkedés, amelyik a környezet védelmével foglalkozik. Az egyezmény – és az azt folyamatosan aktualizáló későbbi jegyzőkönyvek – eredménye, hogy mára drasztikusan csökkent a CFC-k kibocsátása. Ennek következtében sikerült megfékezni az antarktiszi ózonlyuk tágulásának korábbi tendenciáit. Az ózonréteg védelmét azonban erősen megnehezíti az a körülmény, hogy a CFC-k feljutása a felső légkörbe több mint öt évet is igénybe vehet. Ezen túl, lévén hogy a halogénezett szénhidrogének igen stabil vegyületek, több tíz évig is eltarthat, amíg eltűnnek a légkörből. Ezért még a kibocsátások visszafogása esetén is sokáig károsodhat a réteg.

Többek között ennek is „köszönhető”, hogy az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének (WMO) jelentése szerint az idei tél során rekordértéket döntött az Déli-sark fölötti ózonréteg elvékonyodása. A WMO szerint az északi féltekén a tél beálltától március végéig 40 százalékos csökkenés volt megfigyelhető a sarkvidéket védő ózon mennyiségében.

A Columbia Egyetem kutatási eredményei jól szemléltetik, hogy a környezeti problémák csakis nagy körültekintéssel és a komplex együtthatások figyelembevételével közelíthetőek meg. Nem ragadhatóak ki egyes hatások, melyeknek ezután kizárólagos figyelmet szentelünk, ugyanis ezzel kárba vésznek azok az erőforrások, melyek körültekintőbb felhasználásával sokkal nagyobb eredményeket lehetne elérni.