Lehet, hogy ugrott a nagy európai tőzsdeegyesítés

A londoni tőzsde (London Stock Exchange, LSE) közleménye szerint Brüsszel feltételei valószínűtlenné tették a fúziót a frankfurti tőzsdével (Deutsche Boerse AG., DB).

Az LSE szerint az Európai Bizottság versenyjogi megfontolásból az MTS fix hozamú értékpapírokat forgalmazó platformban tartott 60 százalékos részesedésének értékesítését szabta meg a két legnagyobb európai értékpapírpiac fúziója engedélyezésének feltételeként.

Az LSE szerint Brüsszel követelése eltúlzott, az MTS értékesítése nehézségekbe ütközne és hátrányos lenne a tőzsde működésére. “Az Európai Bizottság álláspontját figyelembe véve, az LSE nem tartja valószínűnek, hogy zöld jelzést kapna a fúzió” – írja a közlemény, leszögezve egyúttal, hogy ugyan London folytatja az egyesülés előkészítését, arra azonban Brüsszel változatlan álláspontja mellett nem kerülhet sor.

A Deutsche Boerse AG. saját közleményében Londonra hárította a felelősséget az egyesülés elvetéséről. “Az LSE úgy döntött, hogy nem válik meg az MTS-ben tartott többségi részesedésétől” – fogalmaz a közlemény, megjegyezve, hogy az Európai Bizottság végső határozata március végén esedékes az ügyben.

Brüsszel hétfőig adott időt a két tőzsdének, hogy megtegyék javaslatukat az egyesülés feltételeinek teljesítésére. A londoni tőzsde vasárnap esti közleményét az Európai Bizottság nem kommentálta.

A London Stock Exchange és a Deutsche Boerse bő egy éve jelentette be 29 milliárd euró értékű egyesülési szándékát azért, hogy nagyságrendben jobban fel tudják venni a versenyt az amerikai konkurenciával. Az LSE és a DB az egyesülés engedélyezésének érdekében korábban már beleegyezett az LSE klíring üzletága, az LCH SA részleges értékesítésébe.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A szaúdi koronaherceg is belebukhat a Hasogdzsi-ügybe

A szaúdi uralkodóház vezetői napok óta a legnagyobb diszkréció mellett a Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése miatt kialakult helyzetről tanácskoznak - értesült francia diplomáciai forrásokból a Le Figaro, utalva arra, hogy az ország politikáját ténylegesen irányító trónörököstől akár el is vehetik ezt a feladatot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás